Currently Browsing: Érdekességek

Gitárshop: Kínai piac

A szokásos keddi cikkemben ezúttak kínai történelem dióhéjban, csodás kínai gitárokkal: A fenti két cég és még néhány másik is nyilván azért néha-néha már unja, hogy csak másol. Biztos ott is akad mérnök, designer, akinek az önálló alkotás hiányzik és néha engedélyt kapnak, hogy előrukkoljanak valamivel. Az eredmény általában – finoman szólva – sajátos. Persze az, hogy valamit, – esetünkben egy másik földrész népeinek kultúráját, szokásait és felfogását – nem értjük, nem jelenti azt, hogy alacsonyabb rendűek lennének. Az viszont nehezen fogadható el, hogy a nagy másolás közepette nem sikerült annyi arányérzéket és nyugati értelemben vett vizuális értékrendet elsajátítaniuk, ami megakadályozta volna az alábbi – szerintem általános emberi mércével mérve – ízlésficamos borzadályok létrejöttét. A többit olvasd el a...

Gitárshop: A legdrágább gitárok

A keddi rovat ezúttal a legtöbb pénzért eladott gitárokból szemezget: Vannak ezen túl olyanok, akik már nem is hangszerként, hanem gyűjteményi ritkaságként, befektetésként tekintenek rájuk és igyekeznek valamilyen okból ritkaságnak számító és/vagy híres emberhez köthető gitárokat birtokolni. Ennek is biztos megvan a létjogosultsága, de ez már nem zenészi hozzáállás igazán. A most következő hangszerek olyanok, melyekről a magunkfajta csak álmodhat és szinte teljesen esélytelen, hogy valaha hozzájuthatna. Igaz, felmerülhet a kérdés, hogy az eszmei értékén túl (korábbi sztár tulajdonos, kevés példányban készült modell, stb.) hangszerként mennyire lehet arányos az ár a gitár értékével? A cikk folytatását olvassátok el a Gitárshop.hu-n!...

Robotok gitárral?

Ha kedd, akkor Gitárshop. Ezúttal a gitározó robotokról írtam cikket. A következőben ismertetett rendszerek különböző bonyolultsággal és külsővel, de mindenképpen zenélő funkcióval rendelkező, hangszeres játékra képes robotok. Igaz, kissé lélektelen, amit csinálnak, de van pár nagy előnyük: nem fáradnak el nem hisztiznek a szervezés és a gázsi miatt nem kell nekik kontroll nem isszák le magukat koncert előtt nem játszanak hamisan bármikor kikapcsolhatók (talán ez a legjobb bennük) 🙂 A többit olvassátok el a...

Új pengető medálok és gondolatok a kézművességről

A mintákból egyelőre 5-6 féle létezik, de minden egyes darab egyedi, nem megismételhető. Az ódon kinézet jól passzol a steampunk vagy gótikus stílus kedvelőinek, de tulajdonképpen bármilyen „dark” és alternatív kiegészítőnek jó lehet.

Gitárshop: Hangolás

Némi kihagyás után visszatér a keddi Gitárshop rovat. Ezúttal a hangolók fejlődését tekintettem át, legfőképpen az automatizált hangolási rendszerekre koncentrálva. Vajon eljött az idő, mikor már nem is fontos, hogy be legyen hangolva a gitár? De – amint az közismert – egyrészt a gitáros lusta népség, másrészt a gyártóknak szükségük van időnként mindenféle új és a „hűha” reakciót kiváltó kis bigyóval előhozakodni, hogy többet adjanak el.  Az eddig bemutatott rendszerek szépek és jók, de van egy nagy hátrányuk: mind emberi munkát igényel, amiben benne van az emberi tévedés lehetősége is. Ott áll szegény gitáros az elhangolódott gitárjával, nem elég neki ez a baj, hanem még nézegetnie is kell, melyik húr merre és mennyire hangolódott el, aztán idegesítő lassúsággal tekergetni a hangolókulcsokat. A többit olvasd el a Gitárshop.hu Aktív Gitár rovatában!...

Gitárshop: Érdekességek gitáros legendákról

Kedd, tehát Aktív Gitár cikk a Gitárshop.hu-n! Ezúttal Angus Young és Eric Johnson felszereléséről tudhattok meg pár érdekes apróságot és még pár vicces sztori is van benne. A kísérletezésben már ezoterikus szinteket ostromol a „polarizált bundokkal”, amit egy időben használt. Nem találtam róla konkrét információt, mit is jelent ez, Eric arról beszél egy interjúban, hogy az Univerzumban mindennek van valamilyen formában polaritása, mely bizonyos dolgokat kiemel, másokat csökkent, megfigyelése szerint a bundnak, a gitárkábelnek is van ilyen irányítottsága, ezért próbálkozott ilyen szabályozottan polarizált bundok használatával – bármit is jelentsen ez. Őszintén szólva nálam ez már az alkímia kategóriája, de ha ő hallja a különbséget – és hallja! – akkor lelke rajta. A többit olvassátok el a...

Így készül egy kompozit gitár

A felhasznált rostok természetesen befolyásolják a hangzást – de nem egészen úgy, ahogy várnánk. A fenyőrostokból nem tömör fenyőlapból készült gitár hangzása lett, ugyanis az elkészült anyag sűrűsége 1,2 g/cm3, ami valamivel nagyobb, mint az ébenfáé (0,96-1,2 g/cm3).

Hídfelújítás

A tremolós hídj elég rossz állapotban volt. Berágódások a húrláb „babáin” a húroktól, az alaplemezen, melyek a magasságot állítják, erőteljes rozsdásodás sokfelé. A legfőbb baj azonban az volt, hogy a tremoló karja beletört a furatba, jó mélyen, ahol a menet kezdődik.

« Older Entries Next Entries »