A Kemper és a digitális jövő

A Kemper és a digitális jövő

A jövő?

A jövő?

Ez a cikk elindult valahogy, aztán kissé kanyargós útra tévedt, sokáig keringett, míg eljutott az eredeti mondanivalóhoz. Aki arra kíváncsi, nyugodtan ugorjon a következő képig és hagyja ki a kissé személyes töprengésem.

Nincs olyan gitáros, aki ne keresné a tökéletes gitárhangzást, a számára legdögösebb, legélvezetesebb megszólalást. Tegyük most félre azt, hogy ez azért nagyon sokban múlik azon, mi van a fejében, milyen hangzást képzel el, és azon, hogyan, milyen játéktechnikával próbálja ezt kihozni.

Koncentráljuk most csak a technikára, annak is a két legvégső láncszemére: az erősítőre és a hangszóróra, de tulajdonképpen egybe is vehetjük a kettőt, hiszen egyik nincs a másik nélkül.

Kétségtelen, hogy máig mindenek mércéje a jó vintage csöves erősítő, a rock hőskorának Marshall, Fender, Ampeg, Vox, Peavey, Mesa, stb, ismert modelljei.

Én magam is egy teljesen más világnak éreztem, mikor az első csöves erősítőmet megvettem. Előtte játszottam FBT, Laney, Ibanez, Vox félvezetős kis kombókon, az akkori legjobb hangot egy 1990-es zenei vetélkedőn sikerült elérnem az ott rendelkezésre álló Marshall stack-kel, ami sajnos nem az enyém volt. Alig egy éve, hogy megvettem a Fender Custom Vibrolux-ot, ami nem vintage, csak egy reissue, azaz egyfajta replika-jellegű kiadás, bár nem teljen az, mint az eredeti – de annyira más érzés volt azon megszólalni! A csöves hangzás melegsége, az apró kis frazírozási nüanszok kihallhatósága, a dinamikája felülmúlta minden eddigi tranyós kombómét.

A csöves erősítőknek azonban vannak hátrányaik is: nagyok, nehezek, sokat fogyasztanak, melegednek, a csöveket időről időre cserélni kell, érzékenyek a mechanikai igénybevételre, ütődésre, rázkódásra, a karbantartáshoz többnyire olyan szakember kell, akiből egyre kevesebb akad. A műszaki hátulütőkön túl a hangzásban is vannak korlátok – valakit hallottam arról panaszkodni, hogy gyors jazzes futamoknál a hangoknak nincs elég kemény, éles felfutása, kicsit lomhán reagálnak a csövek és „elkenik” a hang megindulását, míg a tranzisztorosoknál ez nem vehető észre.

Ahogy a digitális technika tért hódított a zenében, a modellező szimulátorok már jó néhány éve ígérik a hangzás hű reprodukcióját – eddig inkább kevesebb, mint több sikerrel.

Én paradox érzéssel viseltetek a digitális modellező cuccokhoz: egyrészt szeretem az új technikákat, a modern kütyüket és nagyon kényelmes, sokoldalúan használható egy jó modellező eszköz – amennyiben elfogadjuk a korlátjait. Mert a másik oldalról viszont érzem erősen a korlátjaikat, ezért, no meg azért, mert általában nem vagyok jó véleménnyel semmilyen digitális eszköz és a rajta futó szoftver megbízhatóságáról (magam is informatikus vagyok eredetileg, bár már rég nem dolgozom a szigorúan vett szakmában), és valahogy nem kedvelem az olcsó chip-alapú tömeggyártott technikát a zenében.

Mi a baj a modellezéssel és a digitális technikával? Katt a jobb gombra és megtudod!

A következő eszmefuttatás csak a saját laikus gondolatmenetem, lehet hogy távol áll a valóságtól, de én ezt látom belőle.

Tehát az ilyesfajta fizikai modellezés mindig közelítés a valósághoz, de sose fedi le teljesen azt. Ennek több oka van. Egyrészt a valós folyamatok teljes modellezéséhez rengeteg változó paraméterrel kéne számolni, ami egyrészt ezen folyamatok tökéletes, mindenre kiterjedő analízisét jelenti, majd ez alapján egy szintén mindent figyelembe vevő program megírása, ami számításigényben olyan brutális lenne, hogy valós időben legfeljebb szuperszámítógépen futhat. Ezért a módszer alighanem hasonló lehet, mint a JPG vagy MP3 tömörítésnél: valami kimarad az eredetiből, arra számítva, hogy az emberi érzékelés határáig el lehet menni a kihagyással, tehát ami az érzékelésünkön túl van, akár felbontóképességét, akár érzékenységét tekintve, az gyakorlatilag olyan, mintha ott se lenne, sőt, amikor a különbség már észrevehető esetleg vájtfülűeknek, de még nüansznyi, az belefér. Mondom ezt a fejlesztő-gyártó szemszögéből, akinek nyilván az a célja, hogy minél szűkebb fejlesztési és gyártási költséggel minél többek számára meggyőző eredményt produkáljon. Tehát ez mindig egy kompromisszum. A kompromisszumot behatárolja a gyártási technológia adott időszakbeli fejlettsége, a lefedni kívánt piac és a rendelkezésre álló fejlesztési erőforrások, ami alatt nem csak a pénzt, hanem az innovatív szakembereket kell érteni, mert szerintem ebben a műfajban elsősorban a „brain power” dominál, mivel a szoftver a lelke az egésznek. 14 éven át dolgoztam egy olyan magyar cégnél, amelyik a nagyközönség számára alig ismert, de szakmai körökben referenciának számító, világszínvonalú szoftvereket és berendezéseket készít egy nagyon igényes és nagyon magas követelményeket támasztó piacon. Én csak oktatója és tesztelője voltam a rendszernek, néha ötletadó egy-egy funkcióhoz, tehát a fejlesztésben nem vettem részt, de rendszeresen voltak viták, megbeszélések a programozókkal, így kicsit beleláttam a dolgokba. Emlékszem a zseniális vezető programozónk egyik megjegyzésére, ami valahogy úgy szólt, hogy ha a szoftver fejlődésével a hibák száma állandó marad, azt nagy eredménykény kell értékelnünk.

És azt hiszem, ez így is van, nézzünk körül bárhol, bármilyen területen. Amiben szoftver van, az sosincs kész, az sosem hibátlan, mindig kiderülnek apróbb-nagyobb hiányosságok, nem várt reakciók, elvarratlan szálak, fel nem fedezett tévedések.

Mindenben.

Minél újabb valami, annál inkább. Mire a termék kezd közel járni az elfogadhatóhoz (értem ezalatt, hogy a legtöbb addig felmerült hibát kijavították frissítésekkel), addigra többnyire életciklusa végére ér, mert már jönnie kell egy új terméknek, ami valamivel többet tud, és megint tele van hibával. Ez egy szükségszerű és elkerülhetetlen velejárója az informatika fejlesztések és a piac jelenlegi állapotának. Egyrészt a mohóságunk miatt, másrészt egy mesterségesen felpörgetett igénygenerálás miatt a fejlesztésnek muszáj a még éretlen, félkész terméket a piacra dobnia, lehetőleg még olcsóbban is, mint az előzőt. Ez azzal jár, hogy a tesztelési periódus lerövidül, a tesztelés felületesebb és gyakorlatilag a felhasználókra bízzák a hibák kiderítését – akik ebben lényegesen jobbak. 🙂 Kár, hogy az ember egy digitális bigyó megvásárlásakor nem tudja, hogy valójában fizetség nélküli nemhivatalos béta tesztelő lett.

A másik alapvető, megoldhatatlan probléma, hogy ezek a rendszerek komplexitásukat tekintve túlszárnyalnak minden mást és hardver meg a szoftver külön-külön is olyan szintű bonyolultságra tesz szert, ami gyakorlatilag lehetetlenné teszi, hogy minden működés során előforduló bemeneti paraméter konfigurációra teszteljék, sőt, alighanem csak egy nagyon korlátozott tartományban van idő és lehetőség a tesztelésére. Természetesen a valós életben se szokott minden előfordulni – de a tapasztalatok szerint sokkal több dolog megtörténni, mint amit a fejlesztők és tesztelők valószínűsítenek. A fentieket figyelembe véve belátható, hogy a hibák egy adott száma szükségszerűen bele van építve minden ilyen digitális rendszerbe és itt nem olyan jellegű hibákat értek ezalatt, mint egy mechanikai szerkezetben a nem emberi közreműködéssel kialakuló zárvány a fémben és az emiatt előforduló törés, hanem a program megírásakor az emberek által tudatlanságból, hanyagságból, vagy takarékosságból előidézett hiányosságokat és a tesztelés során szintén hasonló okból fel nem tárt hibákat.

Ez még a legmagasabb biztonsági szintű repülési és hadászati alkalmazásokban sem kiküszöbölhető – csak ott kisebb a tolerancia.

Ezért nem szeretem én igazán a digitális technikát és a szoftvert, mert miközben használom, tisztában vagyok vele, hogy egy tökéletlen és szándékosan tökéletlenre csinált eszköz, aminek működésében rendre bekövetkeznek megmagyarázhatatlan és gyakran kiküszöbölhetetlen furcsaságok, bosszantó, érthetetlen jelenségek. Részben a tökéletesre való törekvésemet zavarja, részben a tehetetlenség érzése frusztrál, hogy ezen legtöbbször nem tudok változtatni.

A kitérő után vissza a modellező hangtechnikához.

A jó modellezés szerintem négy dologtól függ:

  • a modellezést vezérlő jel megfelelő érzékelésétől és átalakításától
  • a modellezni kíván folyamat helyes analízisétől
  • az analízis alapján a megfelelő modellező algoritmusok kidolgozásától
  • az algoritmus megvalósításától és ezen nem pusztán s szoftvert, hanem az azt futtató célhardvert is értem

Nyilván egy élethűbb modellezés általában több paraméterrel és nagyobb felbontással tud számolni, ehhez megfelelő teljesítményű hardver is kell.

Azt tapasztaltam saját élményeimből, hogy ez a hardverek általános fejlődése miatt elég gyorsan javítja a modellező technika minőségét – a Variax első és második szériája közt elég jelentős különbség van. De mégis ott van egy alapvető korlát, hogy a valós élet nagyon bonyolult akusztikai folyamatait egy elvonatkoztatott matematikai algoritmussal helyettesítik, tehát valahol a semmiből valamit, egy elméletből hangot kell csinálni, aminek tökéletesen élethűnek kell lennie.

A visszajelzések szerint erre még teljes mértékben egyetlen gyártó és készüléke se volt meggyőzően képes – közel, vagy nagyon közel már jutottak hozzá, de mindig ott van az a kis apró nüansznyi eltérés, amitől a vájtfülűek ingatják a fejüket, hogy jó, jó, de azért még nem az igazi.

Kemper Profiling Amp

Kemper Profiling Amp

És itt van hát a Kemper, a kis német gyártó, amelyhez az Acces Virus virtuális analóg szintik fejlesztése is köthető, hiszen ugyanaz a csapat van mögötte, a Kemper a Virus szintik forgalmazó cége is. 15 éves tapasztalat és überprecíz munka jellemzi őket, Christian Kemper ugyan nem gitáros, de a torzítós gitárhangzások mindig is nagyon érdekelték.

Nézzük, hogy oldja meg a feladatot az ő készülékük: hát úgy, hogy egy huszárvágással megkerüli a problémák egy részét, az erősítő tényleges konfigurációját nem maga állítja össze, hanem ügyesen rábizza az igazira. A technika titka a profilkészítési eljárás.

Ennek során ahelyett, hogy konkrét kapcsolásokat, csöveket, transzformátorokat, hangszórókat, ládákat próbáltak volna fizikailag leírni és algoritmikusan modellezni, inkább valami olyan rendszert építettek, ami képes egy adott akusztikai referenciahangzás teljes tartományát reprodukálni.

Bár a Kemper is 200 gyári modellel érkezik és még számtalan tölthető le hozzá, a fő erőssége az, hogy az ember beállítja a kedvenc erősítőjét, majd erről készít a Kemper egyfajta teljes hangzáskép-lenyomatot és eltárolja azt. Ezek után bárhol, bármilyen transzparens hangrendszeren és stúdiófelszerelésen reprodukálni tudja. Tekintve, hogy a Kemper mérete egy kisebbfajta asztali nyomtatóhoz fogható, összehasonlíthatatlanul kényelmesebb vele turnézni és stúdiózni, mint mondjuk egy Marshall csöves fejjel és egy 4×12 hangládával.

A Kemper valójában egy high-end előerősítő, tehát mindenképpen egy énekcucc vagy más általános, jó minőségű hangrendszer kell ahhoz, hogy megszólaljon – bár a későbbi fejlesztésekre gondolva a németek természetesen hagytak helyet egy végfoknak a házban. A készülék meglehetősen germán design, inkább hasonlít egy steril laborítóriumban használatos modern műszerhez, mint gitárerősítőhöz, de egyértelműen profi külsejű cucc.

Hogy működik a profilkészítés?

Dióhéjban: az ember fogja a kedvenc erősítőit és bevonul egy akusztikailag szigetelt helyiségbe. Jó minőségű stúdiómikrofonnal bemikrofonozza az erősítőt – ez egy kulcsfontosságú lépés, a mikrofon helyének és fajtájának megválasztása meghatározó a jó profil elkészítésében.

Kemper Profiling Amp előlap

Kemper Profiling Amp előlap

Ezután bedugja a gitárt a Kemper elején a bemenetbe, a hátulján a DIRECT jelet kapcsolja az erősítőre, amelynek hangképét akarja elkészíteni, majd az ennek az erősítőnek hangját felvevő mikrofon jelét visszavezeti a Kemper hátuljába. A készülék kimenetét pedig egy monitor hangrendszerbe kell vezetni, hogy ezen ellenőrizhessék az elkészített profil hangzását.

A Kemper hátulja bekábelezve

A Kemper hátulja bekábelezve

A lenyomatkészítő folyamat első lépéseként a Kemper egy percen át különböző mérőjeleket küld át a közvetlen összeköttetésen a referencia erősítőbe, melyek képesek tesztelni a passzív elemek és a csövek nonlineáris viselkedését. Az erősítő-hangfal által kiadott és mikrofonon felvett hangot aztán összehasonlítja és elemzi, majd ez alapján legenerálja az adott készülék hangzásbeli lenyomatát. Azonban ez csak az első közelítés, általában további finomításra van szükség. Ekkor a gitároson a sor, különböző akkordos, kvintes riffeket játszogat, ami alapján a Kemper tovább dolgozik azon, hogy a hangzás még tökéletesebben visszaadja a referencia erősítőét. Hasznos dolog, hogy egy gombnyomással lehet kapcsolni játék közben a profil és az eredeti erősítő közt, így nagyon könnyen észrevehetők a különbségek.

Végül a gitárosnak kézzel is lehet további finomításokat végezni – egy hagyományos háromutas EQ áll rendelkezésére, továbbá bizonyos szimulációs paraméterekbe is be lehet avatkozni, például a csövek torzítási tényezőjébe, munkapont-beállításába és még jó néhány más változóba – bár állítólag csak egész minimális változás ajánlott, különben drasztikusan elmászik a hangzáskép.

Úgy tűnik, a Kempernek végül is az se számít, hogy tisztán az erősítőt, vagy már effektekkel meghajtva azt akarjuk a hanglenyomatot elkészíteni – persze vannak korlátok. Az is látható, hogy akár a torzítópedálokat is lehet profilozni.

Magában a készülékben megtalálható egy komplett virtuális effektsor is, mégpedig egyszerű, de intuitív kezelőszervekkel: a különböző effektek paramétereit a gombokon különböző LED színek jelzik: például Wah – narancs, kompresszor és zajzár – cián, és így tovább…

Ha mégse érezzük mindig teljesen azonosnak a hangot, annak egyszerű oka van. A próbákon és otthoni gyakorláson, de még a koncerteken is mi többnyire a tölünk oldalvást, padlóra állított ládában megszólaló hangszóró hangjához szoktunk. Márpedig a gitárhangszórók közismerten eléggé fókuszáltak, azaz a hangszóró tengelyétől már kis mértékben is eltávolodva jelentősen csökken a magashangok hallhatósága. Gondoljunk bele, hogy mekkora távolság van a fülünk és a padlón elhelyezett kombó, vagy akár a láda „akusztikai tengelye” közt eleve magasságban! A mikrofon a hangszóró előtt viszont ténylegesen annak hangját veszi és ebben benne van minden – de ez a hang más, amit mi megszokhattunk. Azonban épp ez a bemikrofonozott hang fog megszólalni a hangrendszeren a közönség felé, ez lesz a stúdiófelvételeken is, ahogy gitáros példaképeink általunk leginkább kedvelt hangjait is ilyennek ismertük meg – azt nem tudhatjuk, hogy nála, az ő próbatermében ő hogy hallotta a saját erősítőjét, de egészen biztosan másképp.

Mint említettem, a Kemperhez 200 profilt adnak gyárilag, de óriási adatbázis áll rendelkezésre továbbiakhoz. A profilkészítő természetesen rendelkezik USB kapcsolattal és mind a firmware firssítések, mint a profilok ezen rátölthetők, Kiváló marketing fogás, hogy a Kemper a weboldalán egy közösséget próbál összefogni a felhasználókból, akik feltöltik és többiek számára elérhetővé teszik a saját maguk készített profilokat. Csak halkan jegyzem meg, hogy ez persze nyilván azzal is jár, hogy lesz közte számos, elég gagyi profil, sufniban, egy szál dinamikus mikrofonnal készített lenyomat.

A profilkészítés pedig végül is egyszerű, bárki által elvégezhető feladat, csak egy jó stűdiómikrofon(ok), egy megfelelően semleges akusztikájú próbaterem és egy transzparens kontroll hangrendszer kell, ez minden komolyabban zenélő gitárosnak adott kell legyen. Már csak az erősítő kell hozzá, aminek lenyomatát meg akarjuk csinálni. Ha nincs pénzünk a drága Mesa-Boogie, Bogner, Engl, Marshall, stb. erősítőre, az se baj.

Egész konkrétan a mesterem egyik ügyfele, aki vett egy Kempert, a következő élelmes, bár kissé piszkos trükköt játszotta el többször is: itt Amerikában nagyon más az ügyfél-kereskedő kapcsolat, részben a fogyasztói kultúra és elvárások sokkal korábbi kialakulása miatt, részben az eltérő anyagi lehetőségek okán. Itt nem kell előre kifizetnem egy gitárt, ha épp nincs raktáron, de szeretném látni, kipróbálni. Ellenkezőleg. Ha megveszek valamilyen műszaki cikket, általában 2 héten belül kérdezés nélkül visszaveszik, néhol akár 2 hónapon belül is, természetesen sértetlen állapotban (ami nem jelenti azt, hogy nem szabad használni, csak ne okozzunk benne látható károsodást), de szó sincs arról, mint odahaza, hogy „bontatlan csomaglás”, különben nem veszik vissza.

Tehát a srác megvesz egy 3000+ dolláros Marshallt, hazaviszi, próbálgatja, kikever vele egy jó hangzást, leprofilozza a Kemperrel, majd sajnálkozva visszaviszi, hogy bocs, de mégse tetszett. És a bolt, ha meg akarja tartani a vásárlót, nem kekeckedik vele, hanem nyel egyet és visszaveszi, a pénzt meg visszaadja. Aztán a cuccot némi árcsökkentéssel kiteszi, és feltehetően el is tudja majd adni. De ezzel az ügyfélnél elérte, hogy máskor is jön hozzá és nem a sok más konkurens cégnél vásárol majd, ahol szintén ugyanilyen jó árakat kaphat és ugyanezt a visszatérítési garanciát nyújtják.

Pár szót arról, mi van a dobozban. Tony Mckenzie, egy brit gitáros és stúdiótulajdonos, aki sokféle erősítő, effekt és gitár tesztjét elvégezte már, sort kerített a Kemperre is, amit megpróbált szétszedni. Nem igazán ment neki. A cucc úgy össze van rakva, mint egy tank, de amennyit a levett hátlap belenézni engedett, abból látható volt, hogy a legjobb minőségű alkatrészekből, biztatóan vastag áramköri lapból és profi forrasztásokkal készült, igazi német igényességgel és precizitással.

A bibi persze itt is megvan, a felhasználók szoftveres hibákra (bugokra), instabilitásra és a paraméterek állíthatóságának korlátozottságára panaszkodnak. (Ugye, ugye? Lásd a kissé bő lére eresztett fejtegetésemet a digitális cuccokról az elején!).

Az ára itthon egyelőre hivatalosan nem található, használtan 380ezer forintért láttam hirdetni (lejárt), én az eBayről 1600 dollárért tudnám most éppen megvenni, ami csak egy kicsit kevesebb.

Összefoglalva: a Kemper szerintem nem lesz a kezdő hobbi gitárosok megváltója és a ortodox csöveshangzás-fétisiszták se fogják megrohanni érte a boltokat. De mindenesetre a legmesszebb jutottak abban, hogy a csöves hangzást legjobban megközelítsék digitálisan és olyan zenészeknek, akik sokat utaznak koncertekre, stúdiókba és fontos, hogy a saját jól megszokott hangzásukat mindenütt reprodukálják, nagy segítség lehet, és a digitális technika rohamos fejlődésével egész biztosan még tovább fog javulni a minősége. Ahogy egykor az elektromos gitárnak évtizedek kellettek ahhoz, hogy elfogadottá és mindennapivá váljon, úgy a digitális hangrendszerek is nyilván egy idő után felfogják váltani a csöveket és transzformátorokat. Emlékezzünk csak, a hanglemezt és magnószalagot felváltotta előbb a CD, majd az MP3, bármennyire is fanyalogtak a vájtfülűek. Manapság tisztán analóg házi hangrendszert csak a hi-fi fanatikusok szűk csoportja használ. Alighanem erre a sorsa jutnak előbb-utóbb a csöves rendszerek is, akár tetszik, akár nem.

Utószó1: Magam nem rendelkezem Kemperrel, bár erősen szemezek eggyel az eBayen, de mivel én nem vagyok igazán aktív gitáros, csak a neten, ezért nem szabadna erre költenem, nekem nem éri meg, csak a kütyümánia és a mindent megismerni vágyás beszél belőlem. Az összes információmat fórumokra, tesztekből, weboldalakról és a saját spekulációimból szedtem össze.

Utószó2: Végül egy fontos dolog azoknak, akik szeretnek túl gyorsan ítéletet alkotni: a Youtube videók hangminősége szerintem egy gyengétől-közepesig terjedő skálán van nagyjából az erős tömörítés miatt, megfejelve az általában számítógépen keresztül való hallgatás korlátjaival. Épp ezért szerintem semmilyen Youtube videó nem alkalmas arra, hogy az alapján megalapozott, objektív véleményt mondjunk egy hangzás finomságairól, ezt csak tömörítetlen, nagy felbontásban felvett hangfájlból érdemes. Tehát az ilyen videók önmagukban még se pro, s kontra érvet nem adnak, legfeljebb arra jók, hogy felkeltsék az érdeklődést és adjanak egy általános, kissé felszínes benyomást.

A fentiek figyelembe vételével nézzétek-hallgassátok a következőket.

 

No Responsesto “A Kemper és a digitális jövő”

Trackbacks/Pingbacks

  1. Digitális csöves, de nem úgy | Aktív gitár - [...] technológia a modellezésben mostanában kétségtelenül a Kemper Profiling Amp, amiről már írtam, és az AXE FX II, amiről még…

Leave a Reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.