Line 6 AMPLIFi, az iKombó

Kicsit bajban vagyok, milyen nézőpontból is írjak bevezetőt erről az új motyóról.

Lehetne így:

A Line 6 ismét nagyot dobott, megalkotta az erősítőt, mely a következő lépcsőfokot jelenti az eddigi megoldásokhoz képest és új távlatokat nyit a gitárosok előtt, kreatívan integrálva a az okostelefonok és a vezetéknélküli átvitel előnyeit a már jól ismert és növekvő népszerűségű modellezős technikával valamint a Hi-Fi közeli szélessávú sztereó hangvisszaadással.

De írhatnék így is:

A Line 6 marketingesei egy újabb bőrt húztak le a DSP modellezős rendszerükről, meglovagolván az aktuális divatot egybegyúrva azt a trendi okostelefon-technológiával és a jobbfajta muzikcenterekkel, melyek összekutyulásával megalkották a hipszter-geek gitárosok számára ideális parasztvakító gitárkombó-házihangosítás öszvért, igen fellengzős ideológiával megtámogatva.

Nem is tudom. Mióta csak elkezdtem utánajárni ennek az új szerkezetnek, folyamatosan e két véglet között ingadozik a véleményem. Tudni kell, hogy a Line 6-el kapcsolatban alapvetően nincs nagyon sok tapasztalatom, kivéve a JTV-89 Variax gitárral való kb. féléves liezonomat (erről és a gitár egyik típushibájának javításáról itt írtam), ami végül is pozitív tapasztalattal gazdagított, illetve számítógépes felvételekhez egy UX-2 interface-t használok, ez is alapvetően jónak mondható, de a szoftveres részével inkább voltak gondjaim, főleg a szerintem kissé nehézkes installálás, frissítés stb. a Line 6 Monkey nevű külön erre szolgáló alkalmazás miatt.
Azt is be kell vallanom, hogy bizonyos ellenszenvet érzek a számítógépes felvétel és effektezéssel szemben. Nem azért, mintha ne lennék jó viszonyban ezzel a technikával, 15 éves korom óta foglalkozom számítógéppel, a diplomamunkám MIDI-gitár volt és a munkámat is szoftverek használatával végzem évtizedek óta. Talán épp ezért, egyszerűen elegem van belőlük, mivel megbízhatatlan és kiszámíthatatlan technológia, sok frusztrációval a sok lehetőség mellett. Sokkal jobban érzem magam a hagyományosabb, célorientált, kisebb és egyszerűbb berendezésekkel.

A Variax azért arról mindenesetre meggyőzött, hogy ha nem is tökéletes, de meglehetősen jó minőséget hoz a Line 6 és a modellezés már a mostani generációval elérte az elfogadható hangminőségű szintet – ami azt jelenti, hogy átlagos gitáros füllel vélhetően nem lehet kiszúrni, hogy hagyományos analóg hang vagy digitális modellezés áll-e egy adott hangzás mögött (kivéve a tompított kvinteket…). Azt nem vitatom, hogy hosszabb távon, bizonyos kiélezett helyzetekben kibukik a dolog, főleg egy gyakorlott és érzékeny hallású zenész számára. Abban viszont biztos vagyok, hogy az átlagos zenehallgató közönség mit sem vesz észre belőle.

Az AMPLIFi koncepciójában számomra valóban sok újdonságot hordoz, de valahogy nem tudok szabadulni attól az érzéstől, hogy ezek jó része éppen olyan kvázi felesleges avagy a hasznosságát tekintve nem igazán meggyőző funkció, mint a rohamtempóban egymást leváltó újnál újabb „extrák” az okostelefonok-tabletek világában. Nem is véletlenül, hiszen egyértelműen az iPhone/iPad felhasználók a fő célközönsége. Hogy sikerül-e olyan divatcikket csinálni belőle, mint az említett két Apple kütyü, azt majd a jövő dönti el, de ahogy én ismerem a gitárosok gyakran csökönyösen merev konzervativizmusát, nem lesz könnyű dolguk. Persze megeshet, hogy én vagyok maradi és az újabb generációk már sokkal fogékonyabbak az ilyen „cool” cuccokra és el se tudják majd képzelni, hogy iPad nélkül is lehet jó hangzást kicsikarni a cuccból és jobban foglalkoztatja őket, hogy feltöltse a cloud-ba azt, mint maga a zenélés.

Nézzük, milyen is ez az AMPLIFi valójában!

Nem mindig tudok személyes élmények alapján megírni minden cikket, olyankor van is egy kínos „foteltudós” érzésem. Ezért ha tehetem, inkább megpróbálok tényleges tapasztalatokat szerezni a témáról, ezt tettem most is – hogy felemás lett az eredmény, az sajnos nem az én hibám.
Ma délután nemzeti ünnep volt az USA-ban (President’s Day) és ez szerencsére szünnap a munkahelyemen is, bár a kereskedelem teljes gőzzel működik, sőt, jelentős kedvezményekkel próbálják ezen a napon becsalogatni a szabadidejüket vásárlással töltőket.
Felhívtam hát a Guitar Center-t Bostonban, van-e nekik kipróbálható AMPLIFi. Volt. Bepattantam egy gitárral a kocsiba és elfurikáztam hát Bostonba.
Az első eladó, akitől kérdeztem, nem sokat tudott segíteni – egyébként rendkívül segítőkészek – ugyanis épp olyan tanácstalanul nézegette a dobozt, mint én. Hamarosan odahívta a késő-harmincasnak tűnő, szakállas, testes Tomot, aki legalább tudta, hol kell a cuccot bekapcsolni,azon túl ő se mondott mást, mint a gyári promóciós szöveg, azt meg már ismertem.

Az AMPLIFi kívülről mindenképpen elüt a szokásos erősítőktől. Külsőre elsőnek egy elegánsra dizájnolt nagyméretű szervernek gondolnám inkább, mint gitárkombónak. Vagy esetleg kisebbfajta bőröndnek, bár fogantyút nem találtam rajta. Kisebbfajta, mondom, mert a cucc meglepően kicsi, nagyobbra számítottam. A kombóban az előlap borítása alatt a bordó részen egy szokásos gitárhang-tartományban dolgozó 12”-es Celestion hangszórót találni, amit állítólag kifejezetten ehhez fejlesztettek a cégnél. A felette, kívül színben is elkülönülő borítás alatt pedig két pár (sztereó!) kiegészítő közép- és magassugárzó lakik, melyeknek funkciója a hangzás szélessávúvá bővítése.

Nem csupán arra jó ez, hogy az MP3-akat szépen tudja lejátszani, hanem a promóciós anyag szerint azt a jelenséget is kiküszöböli, hogy a gitárerősítők általában csak egy bizonyos hangerőre kihajtva szólnak szépen, míg alacsonyabb fokozatokon nem igazán hozzák azt a hangzást, amit kéne – ezzel szemben az AMPLIFi az egész tartományban egyenletesen biztosítja ezt.

Az erősítő belső hangláncának modellje ún. wet/dry rendszer, azaz külön erősíti az eredeti, effektezetlen hangot és küldi azt a szélessávú hangszórókra, míg az effektezett hangért a Celestion felel. Állítólag ez az igazi, profi hangzás és amúgy ilyet sokkal bonyolultabb és drágább előállítani.

A kezelőszervek is alig látszanak, az egész meglehetősen minimál-dizájn, mattfekete gombok és tekerők mattfekete alapon. A bekapcsológombot jól elrejtették hátul.

Sajnos – és itt rögtön szembesülünk vele, hogy a rendszer legnagyobb újdonsága egyben a legnagyobb gyengesége is – a hangszerbolt nem tudott iPad-et biztosítani a kipróbáláshoz. Érthető, hiszen itt nem kell engedély a hangszerek teszteléséhez, bemégy, leveszed a falról a 2000 dolláros gitárt bedugod valamelyik erősítőbe a több tucatnyiból és játszol kedvedre. Ez viszont azzal is jár, hogy ha sokan vannak a boltban, elég nehéz mindenkire figyelni, egy iPad pedig elég kicsi és csábító préda még errefelé is, ahol amúgy jóval kevesebb a lopás, mint otthon.

Márpedig az informatikai rásegítés nélkül a Line6 forradalmian új beharangozott erőlködője alig több egy szép hangú, de túlárazott modellezős kombónál, elég korlátozott hangválasztékkal. Egycsatornás, van rajta erősítés, mély-magas-közép, effekt, zengető és egy főhangerő. Ezek persze nem hagyományos potik, hanem digitális enkóderek – azaz minden funkció digitálisan működik, ezek csak vezérlőjeleket adnak. Nincs is ezzel semmi baj, amíg jól működnek, de egy meghibásodás esetén drágább lehet a javítás, mert ezt a digitális technikát már jóval kevesebben tudják otthon vagy hangszerészműhelyben javítani, mint egy sima potit. Ráadásul nem tudom, Magyarországon milyen szerviz biztosított hozzá – ha jól láttam, a legközelebbi hivatalos Service Center Ausztriában található.

Lépjünk tovább. A méretes hangerőgomb többfunkciós: egyrészt főhangerőként a gitárerősítő hangját állítja, másrészt ha benyomjuk, keverőgombként funkcionál és ha külső forrásból zenét játszunk le rajta, a két jelforrás arányát itt adhatjuk meg. A gomb körül LED-gyűrű mutatja azt, hol is tartunk, a gitárnál piros, a keverési aránynál fehér színnel. Ugyanez a fénygyűrű hivatott a különböző modellezett hangzásoknál az egyes szabályzók állását mutatni – a piros fény az elmentett beállítást jelzi, míg a fehér az aktuálisat.

Van még rajta 3 nyomógomb is: egy a Bluetooth ki-be kapcsolására szolgál, egy a négy elmentett hangzásmodell közt lépeget (ez szerintem elég kényelmetlen, persze lehet hozzá Line 6 lábkapcsolót csatlakoztatni extra pénzért, ami további funkciókat képes aktiválni), míg a mellette lévő a „Tap” gomb, amivel valamilyen ütemet adhatunk meg, például a visszhang késleltetési idejét, amire valóban jól működik. A jack aljzat felül van, míg hátul külső jelforrást, lábkapcsolót, USB-t (egyelőre még funkció nélkül) és fejhallgatót csatlakoztathatunk.

Ennyit a külcsínről, a lényeg inkább a hangja. Előrebocsátom, ez pusztán egy félórás játszadozás után származó nyers benyomás, tudjátok mennyire lehet egy hangszeráruházban (mert a Guitar Center inkább az, mint bolt) tisztán hallani, miközben még fél tucat gitáros játszik mindenfélét körülötted, ne várjatok mélységi felderítést. 🙂

Az első Preset egy kellemes vintage csöves jellegű hangzás volt. Dögösen szólt, volt benne kellő „crunch”, de ugyanakkor mégis tisztán, precízen hozta, amit kell, kicsit túlhajtva szépen tömörödött a hangzás. Nem tudom, lehet, hogy előítélet beszél belőlem, de mégse éreztem, hogy tényleg csöves lenne. Ettől függetlenül tetszett, alighanem, ha vakteszt lett volna, nehezen jövök rá, hogy modellezett.

A második egy sokkal inkább túlvezérelt, kemény, rockos hangzás, szépen, krémesen fütyülős szólóhanggal, mikor a nyaki humbuckert használom, és tömör, zúzós kvintekkel a hídnál. Ez talán még meggyőzőbb volt.

A harmadik egy viszonylag szárazabb, letisztult, finom hang volt, kellemes akkordbontásokhoz, de akár funky-nak is.

A negyedik Preset pedig nekem leginkább egy meleg, testes, jazz-jellegű volt.

Próbálgattam őket, állítgattam itt-ott a hangszíneken, a Drive-on, a hangerőn. Nem találtam benne semmi kivetnivalót, de nincs is semmi extra, nagyjából az, amit a Line 6 Spider-ek is tudnak, minőségi, össszeszedett hangzás. Ha összehasonlítom a hasonló árú Line 6 Spider IV 150-nel, amiben két 12-es hangszóró van és eleve beépítve a 200 erősítőmodell, akkor ez így önmagában azért kevés volna. Főleg, ha azt is nézzük, hogy szerintem nem elég hangos. Félreértés ne essék, egyáltalán nem vagyok a hangerő megszállottja és mint említettem, egy zajos hangszeráruházban nehéz is megítélni az arányokat. De azt láttam, hogy negyedre felhangosítva ez a kombó közel se nyomott akkorát érzésre, amit vártam volna. Itthon a Fender Custom Vibrolux Reverb-em, mely 40 csöves wattot tud, kettesre hangosítva már rezgeti az üveges bútorokat és negyedre egy társasházban fel se szabad tekerni, mert rámhívják a rendőrt, jogosan. Ezek után valahogy nem éreztem, hogy a 150 W kraftja tényleg annyi lenne, amennyi – de még egyszer, ennek megítélésére nem volt igazán jó a környezet.

Most pedig az egyetlen extráról, amit ki tudtam próbálni: a Bluetooth-t bekapcsolva az Androidos Nexus 4 mobilom pillanatokat alatt rácsatlakozott és már küldhettem is rá a U2-tól a „Walk to the water”-t… és itt már egyértelműen megmutatkozott az AMPLIFi előnye: tényleg szépen, kereken szólt a zene, akár otthoni zenehallgatásra, akár gyakorlásra semmi kívánnivalót nem hagyott maga után. Rájátszogattam kis improvizációt és így együtt határozottan tetszett az összhangzás, nem érződött semmi „konfliktus” a gitárhang és a kierősített zene közt. Azonban a kevesebb, mint fél méteres távval elhelyezett hangszórópár elég szerény sztereó teret tud csak adni a hangzásnak.
Hát, egyelőre ennyi. Ennél többre most nem futotta iPad vagy iPhone (bár ez utóbbi szerintem kissé kicsi a kényelmes kezeléshez) hiányában.

És ha lett volna? Nos, az már teljesen más dimenzió. Elmesélem, amit megtudni a céges marketinganyagból.

Amint Bluetooth-on át rácsatlakoztattuk a táblagépet és elindítottuk a AMPLIFi Remote alkalmazást, máris a szokásos Line 6-féle kiváló minőségű szoftveres modellek bőségében tobzódhatunk. Az effektláncban 8 egymástól független pedált kapcsolhatunk be és 200 körüli modellből szemezgethetünk (ez úgy jön ki, hogy van 70-nél több erőlködő, 100-nál több effekt és 20-nál több hangláda). Aki szeret ezzel játszani, biztos sokáig nem tudja letenni. A paraméterek természetesen szerkeszthetők és menthetők, az elmentett patchek pedig az erősítőre küldhetők.

Az igazi erőssége azonban nem is annyira ez, hanem a patchek azonnali feltöltési lehetősége a „felhőbe”, ahol sok-sok más gitáros által kidolgozott patchet is kipróbálhatunk. Ez még mindig nem minden, ugyanis az AMPLIFi app képes arra, hogy „megtanulja” az ízlésedet és az ehhez leginkább közel álló hangzásokat előzékenyen felkínálja majd. Tovább is van, mondjam még? A hab a tortán a „tone matching” technológia. Ez már tényleg nagy varázslat, ugyanis a cucc még arra is képes, hogy a zenekollekciódból lejátszott dalhoz, amire épp gyakorolnál, vagy csak improvizálnál egy jót rá, kiválasztja a preset-ek közül a hozzá legjobban illő gitárhangzást! Melyik tinédzser wannabe gitársztár tud ezeknek ellenállni?

Sajnos(?) jól játszani azért még nem képes helyetted. 🙂

Mit kapnánk tehát és mit kell érte fizetni?
Az AMPLIFi 150e Ft, az iPad 120e, összesen ez már 270e Ft.
Mindezért kapunk egy felsőkategóriás félvezetős modellező erősítőt, egy darab szép hangú, 12-es gitárhangszóróval és jófajta szélessávú rásegítéssel, meg az örömmel, hogy mindezt érintőképernyőről bizergálhatjuk, az erre fogékonyak biztosan egyszerűen tudják kezelni a paraméterek beállításait, jobbnál jobb hangzásokat csereberélhetünk és oszthatunk meg és közben nem botlunk bele a kábelébe. Sajnos megkapjuk hozzá az ilyen rendszerek összes lehetséges megbízhatatlanságát is, meg azt, hogy még egy drága bigyót kell hurcolni hozzá, amire folyton vigyázni kell (tőletek loptak már el cuccot koncerten?).

Ez a kombó valóban új dimenzió, ami a gyakorlást és az otthoni-társaságbeli bulizást illeti, előbbinél sok kényelmi funkciót és jobb hangzást jelent, utóbbinál nagyot lehet vele villantani és biztos elismerést válthat ki, mint nagy teljesítményű, minőségi zenehallgató rendszer, amiről megy az MP3, de közben bármikor előkaphatod a gitárt, hogy profi hangzással lejátszd a csajokról a bugyit. 🙂
Arról már nem lennék teljesen meggyőződve, hogy ez volna az ideális koncerterősítő, bár biztos van erre is példa.

Nincs afelől kétségem, hogy egy megosztó erősítőt épített a Line 6. Lesznek majd, akik teljesen rákattannak és lesz sok „ortodox”, aki fintorogva elfordul tőle, rá se néz. Kinek lesz igaza? Ahogy sok minden más, ez is ízlés dolga leginkább. A technikai fejlődés nem kérdés, az azonban, hogy ebben az irányban kell-e tovább haladnia, hogy valóban erre lenne-e szükségünk a zenéléshez, mindenkinek magának kell eldöntenie. Én személy szerint egyelőre inkább távolról csodálom, mivel valami ösztönös taszítást érzek az ilyen fokon számítógépfüggő zeneeszközöktől, de mindenképp azon leszek, hogy az objektív értékelés kedvéért majd kipróbálhassam az iPad-del felturbózva is, hátha akkor jobban tudom majd értékelni.

A teszthez a szlovákiai Kolárovóban működő magyar  GVguitars csúcsminőségű és gyönyörű Vincent The Shepard gitárját használtam, amiért nagy köszönet jár nekik. Ez talán a legjobb minőségű gitár, ami eddig a kezemben volt – megérdemel majd egy külön cikket is!

Aki Magyarországon akar közelebbről is megismerkedni a Line6 AMPLIFi kombóval, az a Medgyesi Hangszercentrumban teheti meg.

Addig is, itt egy jó kis bemutató videó az Anderton Music-tól, érdemes végignézni!