Túl a fán: Karbon kompozit

Túl a fán: Karbon kompozit

A karbonszál-erősítésű anyagok kedveltek a hangszerkészítésben, mivel jóval erősebbek és merevebbek a fánál, ugyanakkor akusztikai tulajdonságaik is kedvezőek, súlyuk pedig jelentősen kisebb annál. Jelentős előnyt jelent az is, hogy jóformán érzéketlenek a környezeti hatásokra, légnyomás, páratartalom, hőmérséklet extrém változása esetén sem hajlamosak deformációra, akár esőben, párás tengerparton is a károsodás veszélye nélkül használhatók

Több cég is készít ebből modern és sokféle jelentős igénybevételnek kitett helyen használt anyagból gitárt, nem olyan rég írtam a Rainsong akusztikus gitárokról.

Most egy másik, ezúttal elektromos gitárokat gyártó céget, a Viktorian Guitars-t szemeltem ki bemutatásra.

A cég lelke Boaz Elkayam elismert klasszikus gitáros és hangszerészmester.

Boaz Elkayam

Boaz Elkayam

A hegedűkészítő családból származó mester 12 évesen készítette el első gitárját és kamaszévei alatt több másikat is. Katonai szolgálatának letöltése után több évig utazgatott a Európban, Közép- és Dél-Amerikában, hangszerészekkel találkozott, igyekezett ellesni mesterfogásaikat, leginkább a népi hangszerkészítők egyszerű kézi szerszámokkal végzett munkája érdekelte.
Boaz két célt tűzött ki maga elé: a lehető legkevesebb, legegyszerűbb eszközzel a lehető legjobb hangú gitárt csinálni. Hogy folyamatosan képezze magát és mind több kihívásnak feleljen meg, utazása során hátizsákos utazóknak a helyben található anyagokkal és minimális felszereléssel készített útigitárokat. A Victorinox cég felkérte, hogy a zsebkésükkel készítsen el egyet.

Kasha/Schenider bordázat

Kasha/Schenider bordázat

Már több mint 200 hangszer állt mögötte, mikor elfogadta Michael Kasha, a floridai Állami Egyetem professzorának meghívását és több évig az Alkalmazott Matematikai Intézet akusztikai laboratóriumának volt tanácsadója, ahol a pofesszor forradalmian újszerű matematikai akusztikai módszerét alkalmazta a minimális eszközzel történő hangszerkészítés koncepciójára. A kutatások és mérések is igazolták a Boaz gitárok csúcskategóriás hangminőségét.
A mester továbbra is szereti a kalandozást, gyakran BMW motorjával járja a világot, hol különleges faanyagokat keres, hol a világ nagy egyetemein és hangszerésziskoláiban tart előadásokat, hol gitárosfesztiválok megtisztelt vendége.

A mesterről itt látható egy videó munka és zenélés közben.

Ha egy ilyen nagykaliberű gitárkészítő áll a Viktorian mögött, arra figyelni érdemes. A cég Colorado államban, Denverben működik, hangszereik részben aprólékos kézi megmunkálással, részben high-tech számítógépes tervezéssel készülnek. A gitárjaik teljes mértékben szénszálas erősítésű anyagból állnak.

Először modellező habból és fából alakítják ki a formát, melyet ergonómia és kényelem szempontjából tesztelnek. Amikor a forma a finomításokat követően véglegessé vált, negatív öntőformát készítenek belőle. A tárgy 3D adatait számítógéppel rögzítik és szimulált terhelési és fáradási tesztnek vetik alá CAD szoftverben.

A hangszer öntése egy darabból

A hangszer öntése egy darabból

A gitárok egy darabból készülnek és üreges testűek, a test, a nyak, a fej egy egységet alkot, nincs összeeresztés, ragasztás, csavarozás, nincs olyan része a hangszernek, ahol a rezonálás megszakadna a különböző részek miatt. A szénszálas anyag jó hangvezető-képessége kiváló akusztikával ruházza fel ezeket a gitárokat. Mindemellett a gitár kimondottan könnyű is, ami sokkal kényelmesebbé teszi a színpadon.

Viktorian Ruth

Viktorian Ruth

A hangszerek teljese mértékben egyéni felszereltséggel rendelhetők, a szín, a festés típusa (akár saját grafikát is rátesznek), a hangszedők (Duncan, Gibson P-90, EMG), a pickupok száma, az elektronika, a bundok fajtája mind ízlés szerint állítható össze.

Victorian El Grace Mark Slaughter

Victorian El Grace Mark Slaughter

A nyakban nincs merevítőpálca – szükségtelen, hiszen a karbon erősítésű kompozit számottevő alakváltozás nélkül ellenáll a húrok feszítésének. A Viktorian gitárok minimális karbantartást igényelnek, nem kell foglalkozni a nyakbeállítással.

Viktorian Ruth by Boaz

Viktorian Ruth by Boaz

Árban azaz hétszázezer és másfél millió Ft közt vannak, ami nem kevés, de ha figyelembe vesszük, milyen különleges gitárok és hogy a karbon anyag- és gyártási költsége se alacsony, egyáltalán nem vészes. És még szépek is!

Viktorian Ruth Status

Viktorian Ruth Status

A Ruth Status közelről - szerintem gyönyörű

A Ruth Status közelről - szerintem gyönyörű

Viktorian El Grace elegáns bordó színben

Viktorian El Grace elegáns bordó színben

Végre egy balta, ami nem irtja az erdőt :)

Végre egy balta, ami nem irtja az erdőt :)

 

A hangjuk igazán szép, ezen a videón a Ruth modellen játszik valaki, sajnos nem tudom ki, mert nagyon tetszik a technikája, ahogy egyszerre basszust és akkordot is hoz rajta…

Itt pedig az El Grace modell hallható.

Itt megint egy Ruth más stílusban:

De zúzni is lehet ám vele!

Forrás: GuitarNoize

 

5 Responsesto “Túl a fán: Karbon kompozit”

  1. GV guitars szerint:

    Valami félrecsúszott a linkelésnél, az utolsó gitárnál mindnél u.a. a videó van.

  2. Aweland szerint:

    Üdv!

    Nem semmi mindíg olvasok valami újat itt. A nyakkal kapcsolatos kérdésem. Ha nincs benne merevító pálca mivel nem vetemedik, de azért gondolom valami pici nyakgörbületet csak tesznek bele, vagy teljesen egyenes a nyak?
    Laci

    • aktivgitar szerint:

      Nagyon jó kérdés, Laci.
      Ezen még el se gondolkodtam, pedig teljesen jogos.
      Esetleg írok nekik és megkérdem.
      Bár azt is lehetségesnek tartom, hogy némi görbülete azért van (múltkor játszogattam egy nyakmerevítésnek használatos karbon rúddal és azért az is görbül), csak nem kell állítgatni – bár ennek meg az mond ellent, hogy a különböző vastagságú húrokra eszerint megváltozna a görbület?

  3. Tom szerint:

    Üdv!

    Basszusgitárt gyártanak ilyen anyagból? Nagyon kíváncsi lennék a hangjára.

    Tom

Hozzászólás a(z) Tom bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.