Az üreges test sötét titkai

Az üreges test sötét titkai

A következő sztori végül is rutinmeló, de mivel először csináltam ilyen gitárral, tartogatott néhány meglepetést.

A páciens egy Oscar Schmidt OE30 Delta King gitár, amit a gazdája (számomra érthetetlen okból) New Yorkból küldött postán a mesteremnek azzal, hogy hangszedőt és elektronikát akart benne cserélni, de beletört a bicskája.

Oscar Schmidt OE30 Delta King

Oscar Schmidt OE30 Delta King

Az Oscar Schmidt a Washburn cég “óccókici” márkája, ahogy szinte minden nagyobb cégnek megvan, a Gibsonnál az Epiphone, a Fendernél a Squier, az ESP-nél az LTD és így tovább… A hangszerek többnyire valamelyik nagy testvér másolatai, távol-keleti gyártással, kevesebb luxussal, esetleg egy osztállyal csökkentett minőségű anyagokból.
A Delta Kingnek a fórumokat elolvasva viszonylag jó híre van. A gitár a legendás Gibson ES-335 másolatának tekinthető, tehát üreges testű, tömör középrésszel, a klasszikus Gibson elektronikai megoldással. Sokan dicsérték, hogy az árához képest kifejezetten jó és kellemes hangú hangszer, igaz, akadtak, akik panaszkodtak, elsősorban a bundok hanyagul eldolgozott szélei miatt és a pickupok hangjáról is megoszlottak a vélemények.

Nem igazán tudtam kipróbálni, én már kilógó belekkel, húrok és híd nélkül kaptam meg. A tuladonos is láthatólag szerette, csak a hangját akarta tuningolni, a hídnál egy Seymour Duncan, a nyaknál egy P.A.F. állt volna szolgálatba – de nem jött össze neki.

P.A.F. a nyaknál

P.A.F. a nyaknál

Duncan a hídnál (ez lehetne valami skót dráma is...)

Duncan a hídnál (ez lehetne valami skót dráma is...)

A mesteremnek általában én végzem már az elektronikai munkákat, mint inas, ezt is odaadta hát négy vadiúj CTS potival, hogy azokat a kína vackokat szórjuk ki belőle. Eredetileg abban állapodtunk meg, hogy az egész kábelezést leszedem és nulláról újra felépítem, hogy minden tiszta legyen. Aztán aznap este már kissé fáradt voltam ehhez, mikor nekiálltam, inkább lebontottam a szigszalagokat a tulaj toldásairól és elégedetten tapasztaltam, hogy tisztességes módon voltak megforrasztva, nyugodtan használhatóak lesznek – elég hát csak a potikat lecserélni, azzal is lesz bőven forrasztanivaló.

A tulajdonos saját toldásai: elfogadva.

A tulajdonos saját toldásai: elfogadva.

Közbevetőleg jegyzem meg, sose fogom megérteni, mi indokolja a Gibsonnál azt az ősi rögeszmét, hogy a pickupváltó fenn legyen a gitár ellenkező végében, mint ahol az elektronika van. Nem hinném, hogy ergonómiailag jelentősen jobb lenne, mint a többi kezelőszerv mellett alul elhelyezett kapcsoló, de technológiailag és kábelezés szempontjából elhibázott dolog, az tuti. Könyörgöm, miért kell a hangszedőtől a potikhoz vezetni a kábelt, majd az egészet áthúzni visszafelé a gitártesten a kapcsolóhoz? Egy csomó felesleges marás, egy csomó felesleges üreg a testben, egy csomó felesleges kábelezés, nagyobb esély, hogy beszedje a zajt, ezért persze árnyékolt kábel kell végig, stb.

Különösen így van ennél az üreges testű hangszernél, hogy miért, arra kitérek később.

A Delta King kilógó (tyúk)belekkel

A Delta King kilógó (tyúk)belekkel

A gitárt először is letakartam, hogy össze ne karcoljam, a forrasztópákát bekapcsoltam, előkészítettem a szerszámokat, a netről letöltöttem az ES-335 kábelezési vázlatát, kinyomtattam és felcsíptettem az irattartómra (mint később kiderült, nem sokra mentem vele).

A kapcsolási rajz az állványra csíptetve

A kapcsolási rajz az állványra csíptetve

A forrasztáshoz ilyenkor egy “harmadik kéz” becenevű kis eszközt használok, ez egy súlyos lábakon álló, dupla, gömbcsuklósan forgatható krokodilcsipeszes rögzítő, egy nagyítóval kiegészítve, amit még sose használtam, mert egyrészt a lámpám is nagyítós, másrészt van fejre helyezhető nagyítóm is.

A régi és az új poti a harmadik kézben

A régi és az új poti a harmadik kézben

A potméterekről egyenként leforrasztottam a kábeleket és átforrasztottam őket a másik oldalon lévő új CTS-re. Ugyan általában nem erre szokás használni, de mikor a testeléseket forrasztom a poti fémházára, én be szoktam kenni olyan folyatószerrel, amit a rézcsövek keményforrasztásánál is használnak, ez segít, hogy hamarabb szépen elterüljön a forrasz az amúgy oxidálódott fémházon.

Beforrasztva az új potik

Beforrasztva az új potik

Miután az összessel elkészültem, rákapcsoltam a Boss Micro BR-re a gitárt és megkocogtattam a hangszedőket egy csipesszel. A nyak szólt, a híd nem. Együtt se a kettő.

Még egyszer ellenőriztem a forrasztásaimat és a megfelelő sorrendet – minden rendben volt.

Na, ilyenkor kezdenek a dolgok – hangulattól függően – izgalmassá vagy éppen idegesítővé válni. El kell kezdeni a hibakeresést egy általam ismeretlen módon összerakott rendszerben, ahol egyelőre nem tudom, hogy mi van másképp, mint kéne, hiszen azt se tudom, hogy kéne legyen. Az ES-335 kábelezését böngészve rá kellett jönnöm, van ugyan hasonlóság, de pár részlet megoldása eltér, főleg a hangszínnél, ezért azt el is vetettem, inkább próbáltam a multiméteremmel méricskélni ezt-azt, mi mivel van összekötve.

Nemsokára rá is akadtam egy feltételezhető hibára: a híd hangszedő árnyékolása és a testkábele nincs összekötve direktben a híd potik testjével, csak a nyak hangszedő árnyékolásával – mivel nem láttam, hogy a két poti páros testjei csatlakoztatva lennének, ez biztos hibának tűnt. Vágtam hát egy darab vezetéket és azzal összekötöttem a híd potival, persze a toldást szépen zsugorcsöves szigeteléssel csináltam meg.

Zsugorcsöves szigetelésű új toldás (a zöld vezetéken)

Zsugorcsöves szigetelésű új toldás (a zöld vezetéken)

Megint kipróbáltam, megint nem szólt. Nagy sóhaj, az órára néztem, már elég későre jár… folytattam a keresgélést. Ahogy nézegettem, húzogattam a kábeleket, feltűnt, hogy a nyaki hangszedő “hot” vezetéke két kábelhez csatlakozik, egyik maga a jel toldása, a másik az árnyékolásé. Ezzel szemben a hídi hangszedő kábeléhez csak egy forrasztás megy. Elkezdtem bontogatnia, húzogatni és diadalmasan felfedeztem, hogy alighanem itt van a kutya elásva: a tulaj sikeresen összetekerte és forrasztotta a belső eret az árnyékolással, ami bizonyos kábeleknél rendben van, de itt pont nem.
Levágtam, szétválasztottam, beforraszoztam és a megfelelő helyekre külön-külön odaforrasztottam.
Bizakodva dugtam rá ismét a felvevőre, hogy próbáljam – és igen, sikerült, minden szólt, ahogy kellett, a szabályzók szabályoztak, a kapcsoló kapcsolt.
Huh, fellélegeztem. Még nem tudtam, hogy a neheze hátravan.
Az elektronika működik, már csak rendbe kell tenni a szigeteléseket, ugyanis addig nem akartam leszigetelni a toldásokat, míg nincs meg a hiba.
A szigszalagot ilyen szűk helyeken és vékony kábeleknél nem kedvelem igazán, sokkal szimpatikusabb a folyékony szigszalag. Ez egy amerikai cucc, amit a helyi barkácsboltban találtam, nyers piskótatészta állagú büdös massza, amit rá kell kenni a szigetelni kívánt felületre, vastagságtól függően 20 perc- 1 óra száradást hagyni neki, attól kezdve olyan, mintha valami vastag gumival burkoltuk volna be. A cucc erősáramú helyekre készült, vízálló és különböző színekben kapható. És ami a fő, a nagyon szűk helyekre és vékony kábelekre is könnyen felkenhető egy ecsettel.

A folyékony szigszalag

A folyékony szigszalag

Össze is pacsmagoltam jól az összes szigetelésre váró forrasztást és vártam.

A szigetelés felpacsmagolása

A szigetelés felpacsmagolása

Miután megszáradt, kezdhettem az összerakást.

Erről itt érdemes pár szót ejteni előzetesben. Tudjuk, hogy a legtöbb elektromos gitár elektronikája könnyen hozzáférhető, vagy a koptató, vagy a hátlap leszerelésével. Na, itt ezt el kell felejteni. Az egyetlen behatolási pont a két F-hangnyílás a fedlap két szélén, illetve még a hangszedők üregei, itt kell becsempészni és helyükre tenni a négy potit és a kapcsolót. Szép feladat, ugye? Ismerős a vicc a nőgyógyászról, hogy olyan, mint a szobát kifesteni a kulcslyukon át… na, ez is majdnem ilyen kihívás.

Persze van erre pár régi hangszerész trükk, és ha már az orvosoknál tartunk, épp onnan jött az eszköz: ún. “surgical tube” magyarul talán műtéti cső vagy drain lehet? Lényeg, hogy ezt átbújtatjuk a poti furatán, majd kivezetjük az F-nyíláson és rányomjuk a poti tengelyére, majd ennél fogva szépen alulról felfelé visszahúzzuk, és mikor kibukkan a vége, rátesszük az alátétet és az anyát.

A gumicső áthúzása

A gumicső áthúzása

Ezt a dolgot már olvastam, de még sose használtam, bár csövet már beszereztem hozzá. le is vágtam a megfelelő méretűt és elkezdtem a műveletet, ment is elég szépen, az egymáshoz tartozó hangerő-hangszín potikat egy menetben akartam megcsinálni, mivel rövid köztük a kábel, ha egyiket behúzom, a másiknak is mennie kell vele. Kicsit elbíbelődtem vele, míg az F-lyuk közepén át betuszkoltam a potit, csak egyféle állásba fordítva fért át, aztán a másikat is benyomtam. Elkezdtem óvatosan húzni a csöveket, jöttek is szépen – aztán a nyílás aljánál megakadtak, hiába próbáltam tovább húzni, a cső egyszercsak lepattant a potik tengelyéről – kezdhettem előről. Azonban akkor már feltűnt, hogy semmiképp se tudtam volna áthúzni – a pici kínai nyílásba nem férkőzhetett be a vaskosabb amerikai rúd (bocs a pornográfiáért) :).
Megnéztem a két potit, és tényleg, a CTS egy fokozattal nagyobb átmérőjű, illetve mondhatni, az a sztenderd, a kínai a méreten aluli.

A méret a lényeg: occópici kínai és redneck CTS

A méret a lényeg: occópici kínai és redneck CTS

Elővettem hát a furattágítót és nekiálltam farigcsálni. A szerszám kúpos és három éle van, ezzel szép türelmesen, kézzel forgatva lehet fokozatosan szélesíteni szép körkörösen a furatot – a gond csak annyi, hogy a furat is kúpos lesz, a tetején már jó lehet, míg az alján még bőven tágítandó.

Furattágítás

Furattágítás

Így miután felül már belement volna a menetes rész, más szerszám következett: egy kis lyukasztószerű fanyelű dologra (nem emlékszem, mire is vettem) dörzspapírt csavartam kissé kúposan és ezzel kezdtem még tágabbra csiszolni a furatokat.

Ebből lesz a furatcsiszoló...

Ebből lesz a furatcsiszoló...

... körülcsavarás által.

... körülcsavarás által.

Pár perc után sikerült is elég nagyra tágítanom, hogy már átférjen rajta. Ezután már szinte rutinmunka volt a potik belehúzása az immár épp jó méretű furatokba.

Munkában a csiszoló célszerszám

Munkában a csiszoló célszerszám

Hurrá, helyén a poti!

Hurrá, helyén a poti!

Miután mindezzel végeztem, gondoltam, már csak laza ujjgyakorlat lesz a kapcsolót is visszajuttani a helyére. Ennél nagyobbat nem is tévedhettem volna…

A kapcsoló eleve rosszabb helyen van, csak a nyak hangszedőnyílása felől hozzáférhető, ahol a fedlap és a középső tömb közt épp csak akkora a rés, hogy egy bizonyos pozícióban áttuszkolható rajta. Ezután el kell fordítani 90 fokkal és beigazítani abba a nyílásba, ami kb. 10 centire van ettől a réstől.
Gyakorlatilag nem tudtam olyan szerszámot találni,amivel hatékonyan be lehetett volna nyúlni oda, még a hajlított, hosszú csipeszem se igazán volt alkalmas, a szűk hely miatt nagyon korlátozott szögben lehetett csak mozgatni.

Eleve arra készültem persze, hogy itt is a műtéti csövet használom, csakhogy… A potiknál használt cső túl kicsi volt ahhoz, hogy a kapcsoló menetére rátegyem, ahhoz meg túl tág, hogy a kapcsoló karjára. Volt ugyan még egy gumicsövem, ami valamivel nagyobb átmérőjű, de még ezt se tudtam ráhúzni. Azért nem adtam fel, a gumicső végét visszahajtottam, mint a zokni szárát, és úgy próbáltam “rásodorni” a menetes részre.

A visszahajtott végű gumicső

A visszahajtott végű gumicső

A harmadik-negyedik átkozódással kísért próbálkozásra sikerült, bár elég vékony részen tartotta, de reméltem, hogy elég lesz, mert amúgy jó erős volt a gumi. Megint egy tévedés.

A gumicső úgy-ahogy a kapcsolóra nyomva

A gumicső úgy-ahogy a kapcsolóra nyomva

Eleve nem volt egyszerű a csövet bejuttatni, mert ívben felfelé kell kunkorítani és ezt így önmagától nem hajlandó, be kellett nyúlni kihúzni a végét.

Csigabiga gyere ki...

Csigabiga gyere ki...

Aztán óvatosan húzni kezdtem, a másik oldalon másik kézzel segítettem a kapcsolónak átnyomakodni a nyíláson, de azután már a sors kezébe ajánlottam, mivel más ott belül a sötét mélységben már nem nagyon segíthetett neki.

Amint a nyíláshoz ért, megakadt, és az újabb nógatásra persze lepattant a gumicső, a kapcsoló meg bezuhant. Szemforgatás, sóhajtás, újrakezdés. Az eredmény hasonló. Elharapott káromkodás, újrakezdés. Hah, végre, sikerült nagyjából irányba állítani, most már csak az volt a baj, hogy természetesen a gumicsővel vastagított menet már nem fér át a nyíláson, bár a kapcsoló karja már kinn van… addig kotorásztam a hajlított csipesszel, míg valahogy sikerült alávarázsolnom, azzal tartottam alulról, míg lehúztam a csövet róla – és szembesültem vele, hogy “anya csak egy van”, az meg rajta a kapcsolón, alulról, mint alátét… a mester elfelejtette odaadni hozzá az anyát és alátétet a tetejére. Grrrr… miközben egyik kezemmel belül a csipesszel tartottam, megpróbáltam akrobatikus mutatvánnyal kinyúlni valami után, amivel rögzíthetem, de öreg vagyok már az ilyen gimnasztikához, a csipesz elmozdult, a kapcsoló lepottyant.

Káromkodás, újrakezdés, ezúttal más technikával. Megpróbáltam úgy, hogy a kapcsolóra egy műanyag kábelbilincset szorítottam. Elhibázott koncepció, mivel ezt csak oldalirányba lehet húzni, nem felfelé, így a végső fázisban nem tudtam a nyiláshoz igazítani vele a kapcsolót.

Kábelbilincs - hibás koncepció

Kábelbilincs - hibás koncepció

Még párszor próbálkoztam az előbbi vastag csöves módszerrel, de minduntalan csődöt mondott és már lassan eltelt 45 perc. Új ötlet: a vezetékszigetelésre használt hőre zsugorodó cső. Ezt próbáltam a kapcsoló karjára zsugorítani – nem sikerült, nem tudott eléggé rászorulni.

Hőzsugorcső - még egy kudarc

Hőzsugorcső - még egy kudarc

Végül azt találtam ki, hogy a potmétereknél is használt másik csövet egy kis kábelbilinccsel a végénél összeszorítottam, ezt már rá tudtam csavarni-nyomni a kapcsolókar végére és elég stabilan megült rajta, ezzel már teljes siker koronázta a műveletet!

A nyertes megoldás: gumicső + kábelbilincs

A nyertes megoldás: gumicső + kábelbilincs

Persze akkor már jó előre odakészítettem egy mini rugós szorítót meg egy krokodilcsipeszt, ezekkel megfogva a kapcsolót sikerült elkerülni, hogy ismét visszapottyanjon.

Ideiglenes rögzítés két csipesszel

Ideiglenes rögzítés két csipesszel

Hát, nem hittem volna, hogy egy ilyen egyszerűnek tűnő munkafázis ennyi macerával járhat, de jó lecke volt.

 

 

6 Responsesto “Az üreges test sötét titkai”

  1. Szia! A posztra úgy akadtam, hogy szemezek egy Oscar Schmidt OE30 Delta King gitárral, és nem tudom, hogy érdemes-e megvenni, ezért mindenféle információkat keresgélek róla a neten. Szerelni biztos nem fogom, inkább olyan szempontból érdekelne, hogy ár/érték arányban mennyire tartod jó vételnek? Olyan 50 körül láttam, hogy meg lehetne venni újan. Megér ennyit szerinted?
    Köszi

    • aktivgitar szerint:

      Szia!
      Sokat nem volt a kezemben, de alapvetően jó benyomást tett rám. Ahogy írtam is, elég jó felhasználói véleményeket olvastam róla és gondolom, az se véletlen, hogy a tulajnak megérte egy nem épp olcsó SD szettet belerakatni.
      Szerintem próbáld ki, ha tudod, annyit mindenképpenn megér. Azt mondják, elég jó olcsó alternatíva az ES-335-re.

  2. alex szerint:

    Biztosan a textiles vénám miatt, de én len cérnával húzom be a potit és kapcsolót. Elég hosszú cérnát egy dróttal befűz, alkatrész ráköt, cérnával helyére huzigál, megcsavaroz. Cérna vagy marad, vagy le tud jönni. Mentségemre szolgáljon, hogy amikor ezt először csináltam, még nem tudtam, hogy valaha textiles is leszek.

  3. Ymel szerint:

    Hat ez borzalmas. A Gibson-fele dolgokat nagyon tudom utalni. A kaocsolok, a potik helyzete. Aztan a szornyu headstock. Meh.
    Jo poszt!

Hozzászólás a(z) aktivgitar bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.