Az eredeti Vox Clive McCoy hápi
A wah-wah pedál, amit magyarul én hápinak ismerek, az egyik leglátványosabb (kicsit rossz szóviccel: a leghallványosabb) gitáreffektek egyike.
A lényege, hogy egy sávkiemelő-szűrő középfrekvenciáját lehet vele eltologatni. Érthetőbben szólva, van egy hangszínszabályzó, ami egy sáv alatt és fölött tompítja a hangszíneket, benne viszont kiemeli, és egy pedállal ennek a hangszínnek a magasságát tudod változtatni. Ehhez alapvetően egy fogasléccel mozgatott potmétert szoktak használni szabályzóként, az áramkörben pedig egy LC szűrő található, vagyis egy induktivitás, na jó, legye, kimondom: tekercs, meg egy kondi és pár más szép színes drótdarab, félvezetők, miazmás. Mielőtt csalódottan elinalsz, várd ki a végét, lesz benne szakmai rész is. 🙂
A pedál mozgatásával a gitáros gyorsan végigsöpörhet mélytől magasig vagy periódiusan hullámoztathatja a hangszínt, ezzel részben egyfajta emberi hanghoz hasonló effektust idézve elő, vagy a tompítós harsona hangjához is hasonlítható.
Az elérhető források szerint az effekt egyidős velem, 1966-ban született meg “hivatalosan” és egy Brad Plunkett nevű úr az atyja, ráadásul véletlen szerelemgyerekként fogant, de mielőtt ebbe a metaforába teljesen belegabalyodnék, az anyjáról inkább ne beszéljünk. 🙂 Nemhivatalosan már Chet Atkins is alkalmazott ilyen saját készítésű cuccot az ötvenes években (hohó, nem is gondoltam volna, mindig olyan kis disztingvált, jólfésült, precíz gitárosnak éreztem, nem ilyen kísérletezőnek – látszik, hogy csak felületesen ítéltem).
Abban az időben Brad Plunkett amolyan kezdő mérnök volt az amerikai Warwick Electronics nevű cégnél, amely a Thomas Organ Company-t is birtokolta (mellesleg a Whirlpool egy mellékága volt).
A vállalat megkaparintotta a jól hangzó Vox márkanevet, mely a Beatleshez kötődése révén kiváló marketinglehetőséget jelentett és elhatározták, hogy áttervezik a Vox erősítőket tranzisztorosra a költségoptimalizálás miatt. A projekt egyik lépése volt, hogy a költséges háromállású átkapcsolós Jennings MRB áramkört (Middle Range Boost, középtartomány-kiemelő) átalakítsák potméteresre. Ezzel bízták meg a 25 éves mérnököt, aki éppen egy oszcillátor áramkört próbált ki ehhez egy gitárt rákapcsolva a teszteléshez, és hamarosan a fél vállalat ott tolongott körötte, tudni akarván, mi produkálja ezt az eszelős hangzást.
Az első wah pedál lelke
A Vox projekt vezetése azonnal üzleti lehetőséget ismert fel a véletlen felfedezésben és hamarosan megszületett az első Vox hápi, amit egy eredetileg hangerő pedál dobozába raktak bele. Ezek eleinte Olaszországban készültek (na tessék, ismét egy példá rá, hogy nem igaz a mondás: olaszoktól csak cipőt és pizzát érdemes venni…), és Clyde McCoy trombitásról kapta a nevét, aki már egy ideje kuncsorgott a Voxnál, hogy léccilécci, csináljatok olyat, amivel az orgona úgy szólhat, mint a trompítós tombita (ma valamiért nagyon vicces kedvemben vagyok, legalábbis azt hiszem magamról, nézzétek el nekem). 🙂
Clyde McCoy játszik 1930-ban, ugye milyen jó?
Hogy miért épp róla? Mert a cég egyik vezetője arról volt meggyőződve (a vezetőknek gyakran vannak ilyen rohamai), hogy ez inkább fúvós effekt, mint gitár és ő határozta meg a marketingstratégiát (hiába, a marketingesek gyakran óriási baklövéseket csinálnak, mikor technikáról és művészetről van szó, bocs, srácok, de ez a helyzet).
Lényeg, hogy ezeket a pedálokat sokkal inkább a gitárosok szerették meg később és kezdték használni. Mielőtt továbblépnénk, meg kell említeni Brad főnökének nevét, hiszen Del Casher volt az, aki gitárosként felismerte a véletlen felfedezés jelentőségét és megbízta Bradet, hogy dolgozza ki a “wah-wah” pedál áramkörét, gitárra optimalizálva és valójában ő volt az, aki az áramkörre rákapcsolta a gitárt. Itt egy érdekes videó, amiben ő maga nyilatkozik az egészről (sajnos beágyazást nem enged).
Akit a fentiektől hirtelen kedvet kapott rá, ne fogja vissza magát, itt az eredeti áramkör, megépítheti. Mellesleg van még pár tucat kapcsolási rajz effektekhez. 🙂
Hardcore pedálépítőknek további instrukciók, alkatrészről alkatrészre kivesézve, milyen cuccokat raktak bele, melyik volt a legjobb és miért az olasz. 🙂
Amúgy alapvetően az a titka a hangzásnak, hogy bár csak egy sima poti van benne fix tekerccsel és kondenzátorral, a tranzisztoros áramkörrel egy virtuális változtatható kapacitást állítottak elő, ami a sávkiemelő szűrő frekvenciaértékeinek ide-oda tologatását lehetővé teszi. Itt egy jó kis részletes elemezés róla.
A pedál szabadalmi bejegyzés kérését következő évben küldték el és 1970-ben jegyezték be az USA-ban. Az első év után a Thomas Organ a pedált saját nevében akarta eladni az USA-ban, ekkor kapta a Cry Baby elnevezést, állítólag azért, mert mikor felhívták az egyik forgalmazót, magyarázzák már el nekik, milyen hangja is van a pedálnak, ők azt mondták, olyan, mint amikor egy kisbaba sír. 🙂 Európai verzióját a JMI cég forgalmazta és hamarosan ott és Japánban is elkezdték a V846 néven gyártani az új verziót – a vájtfülüek szerint a TDK tekercsek miatt utóbbiak sokkal rosszabb minőségűek az olaszoknál.
Azt mondjuk még mindig nem teljesen értem, hogy az amerikai Warwick és Thomas Organ mi a fenét keresett Olaszországban a gyártással és végül is konkrétan ki csinálta, de úgy látszik a globalizáció sötét keze már akkor betette a lábát a vén Európába, aki amúgy gyönyörű nő, ahogy azt Varga Mikitől megtudtuk annak idején…
A Wah pedál jelentőségéről és történetéről egy másik videó, mindenféle sztárokkal:
Aki szeretné megtanulni használatának technikáját, nézzen be ide.
 |
Az igazi menő ajándék gitárosoknak: AMULETTA nyaklánc kézműves pengető medállal! |
Heló,
arról szeretnék érdeklődni – hátha többet tudsz a dologról, mint amit az internet elém tud tárni – hogy vajon mettől-meddig gyártották a Mr. Cry Baby-t Olaszországban!
Szia,
Sajnos erről nem igazán tudok több információt… 🙁