Harcom a Pedullával 1.

Harcom a Pedullával 1.

Bemelegítés:

Múlt héten a Mesterem írt egy emailt, hogy az aznapi órára hozzam el minden olyan csavarkulcsomat, aminek négyszögletes kulcsnyílása van és 5 mm alatti a mérete, van ugyanis egy Pedulla basszus a műhelyben, aminek a nyakfeszítő pálcáját kéne állítani és ehhez ilyen nem szabványos, speciális kulcs kell. Ilyenről nem hallottam még, de vállat vontam és kotorásztam a szerszámaim közt, nem mintha sok ilyenem lett volna… végül egy olyat találtam, ami beleesett a méretbe. A Pedullát előtte nem ismertem, azon kívül, hogy a nevét hallottam már és azt is, hogy eléggé high-end basszgitár.

Kicsit felléptem a weboldalra és valóban, mutatták is a speciális kulcsot, ami a rúd állításához kell. Kérdeztem a Mestert, hogy nem ilyen kulcs kéne?
„De igen” válaszolta „van is hozzá, csak a tulajdonos elnyírta a rúd végét vele”. Na, gondoltam, akkor sajnos másik kulcs se fog nagyon segíteni.

Az elnyírt nyakfeszítő rúd

Az elnyírt nyakfeszítő rúd

Mikor odaértem, tényleg látszott, hogy elég alaposan el van nyírva a pálca vége, minden sarka lekerekedett. Nézegettük, latolgattuk a lehetőségeket. Próbálgattunk kulcsokat, fogókat. Az utóbbi eleve zsákutca, nagyon szűk a hely, csak vékony csőrű fogó fér bele és nincs elég fogása rajta, rögtön lecsúszik. Kulcsból a négyzetes nyílásúak vagy nagyok, vagy kicsik, a gyári kulcs meg simán elforog már rajta.

A gyári kulcs

A gyári kulcs

Nekem volt több ötletem is, de egyrészt ezeket jobb szeretem otthon, magam kivitelezni, másrészt az eszközök és anyagok is ott voltak meg hozzá. Volt aztán még egy kis tonewood tapping, azaz a fedlapnak és hátlapnak való fák kopogtatásos, hallással történő értékelése, végül mondtam, hogy majd én nekiállok ennek a basszusnak és megoldom. A Mester rámhagyta, csak legyek vele kész péntek estére, mondta, és hazahoztam a Pedullát.

Michael Pedulla

Michael Pedulla

Michael Pedulla először mérnöknek tanult, majd inkább zenei tanulmányokat folytatott, hegedült, később bendzsózott. Első bendzsóját is nemsokára megépítette, és miután lediplomázott, eldőlt, hogy ez az, amivel foglalkozni akar. Egyszemélyes műhelyét 1975-ben nyitotta meg, mindenféle húros hangszert készített és javított, tudásának fejlődését elmondása szerint főleg a javítás tapasztalatainak köszönhette. Két évvel később két kiváló basszgitárosnak is javította hangszereit, akik Pat Metheny-vel és Al di Meolával játszottak. Az ő kéréseik, elképzeléseik és a javítások alapján kezdett el elsősorban basszusgitárokat készíteni.

Egy gyönyörű hathúros

Egy gyönyörű hathúros

Minden hangszer kézzel készül, szinte kizárólag 2-5 darabból laminált nyakkal (kivétel az egy darabból készülő Rapture), jórészt neck-through (testen átmenő) konstrukcióval, de vannak csavarozott nyakúak is. A nyakfeszítő pálca 1/4 hüvelykes, ami a szokásosnál vastagabb és mindkét irányban feszíthető. A rúdon kívül két vékonyabb kiegészítő merevítést is alkalmaznak a nyakban. Először minden hangszert akusztikusan terveznek meg, anyagválasztás, nyakkonstukció, hardver. Csak ezek kidolgozása után adják hozzá a pickupokat, melyeket minden modellhez Bill Bartolini készít egyedileg. Pedulla nem követ divattrendeket, időtálló hangszereket készít, amelyekhez a tulajdonosok hűségesek maradnak. Gitárjai árban is a felső kategóriába tartoznak, 700 ezer és 1.2 millió Ft közt kaphatók. A cég csúcsteljesítménye a kilencvenes években volt, mikor is egy évben 750 basszust készítettek.

A Rapture - ez a legolcsóbb, már 700e Ft-tól!  :)

A Rapture - ez a legolcsóbb, már 700e Ft-tól! :)

Azonban Michael Pedullának egyre nagyobb problémát jelentett a növekvő cég napi munkájának szervezése és irányítása. Ő gitárkészítéssel akart foglalkozni, nem pedig menedzseléssel, ezért radikális döntést hozott: jelentősen csökkentett a termelést és cég létszámát, majd visszatért a munkapad mellé, hogy azzal foglalkozzon, ami igazán a szíve vágya: a hangszerekkel. Manapság is heti hét napot tölt a basszgitárjai építésével és úgy érzi, sokkal boldogabb így. Meg is tudom érteni.

 

Nagyon megszívlelendő és követendő példa napjaink túlpörgetett, a mindenáron való növekedést fetisizáló, az „elég” fogalmát nem ismerő világában!

forrás: Notreble.com  

1. menet

Pedulla ET5 "mérlegelés" előtt

Pedulla ET5 "mérlegelés" előtt - az új ára kb. 1 milla. Hűűű..

A nyakvonalzó mutatja, hogy túlfeszített a nyak, a széleken átszűrődik a fény

A nyakvonalzó mutatja, hogy túlfeszített a nyak, a széleken átszűrődik a fény

Amint látható, a nyakmérő vonalzó középen fekszik fel, a két szélen átmegy a fény alatta, tehát a nyak „backbow” állapotban, azaz túlfeszítve van – egyébként ezért is hozták be, játszhatatlan volt, a húrok a bundokhoz értek.
Abból indultam ki, ha sikerülne valahogy az eredeti szerszámot mégis rászorítanom a csonkra, talán el lehetne fordítani. Ezért két dolgot tettem: egyrészt a lekerekedett, lestrapált rúdvéget egy lapos tűreszelővel megpróbáltam kicsit élesebb síkra formálni, lehetőleg úgy, hogy ne vegyek le sokat a vastagságból.

A fúrótorony :)

A fúrótorony :)

Az eredeti szerszám megfúrása

Az eredeti szerszám megfúrása

Másodiknak egy négyes (itteni angolszász mértékegység szerinti) méretű csavarhoz való lyukat fúrtam a szerszám fejébe, majd menetet vágtam bele. A csavart belehajtottam kicsit, a kulcsot a csonkra nyomtam és megpróbáltam rászorítani a csavarral.

Túl közel volt a furat a széléhez, nem bírta a csavar feszítését

Túl közel volt a furat a széléhez, nem bírta a csavar feszítését

Eleinte úgy tűnt, működik, de ahogy erősen meghúztam, egyszer csak elmúlt a feszülés és szabadon forgott tovább. Sajnos, nem vettem figyelembe, milyen gyenge anyagból van a kulcs és túl közel fúrtam a végéhez, eltört a vékony fal, nem viselte el a csavar feszítését.

2. Menet

Próbálkozás reszelés után kis hatlapfejű kulccsal - elforgott

A szerszámkészletemben keresgélve találtam egy kis hatszögfejű csavarkulcsot, ami épp csak egy picivel volt kisebb a csonknál, hát arra gondoltam, ha megreszelem a csonkot, akkor talán ezzel a kulccsal meg tudom forgatni. Ez se jött be, elfordult rajta.
Jött a péntek és még nem voltam kész. De ötletem volt, egy új, speciális szerszámot akartam készíteni. Az elképzelés ez volt, amint azt a Mesteremnek elküldtem, aki e-mailben érdeklődött, hogy is állok.

Az új elképzelés

Az új elképzelés

3. Menet

Munkából hazaérve azonnal nekiláttam a szerszámnak. A választásom erre a kis réz záródugóra esett, bár voltak kétségeim az ellenálló-képességével kapcsolatban, tudom, hogy a réz elég lágy, de aránylag vastag volt, reméltem, kibírja. Csövet nem találtam itthon elég erőset.

A réz záródugó a hajtó csavarral

A réz záródugó a hajtó csavarral

Közben módosítottam a tervet, mert arra gondoltam, ha belefúrok a végébe és menetet vágok bele, majd belülről és kívülről is rászorítok egy anyát, akkor azzal tudom majd forgatni. Megcsináltam hát a bevágást rajta és a menetes furatot is… csakhogy a belső átmérője sokkal kisebb volt, mint a hozzá tartozó anya. Sebaj, lereszeltem az anyát, hogy beleférjen.

A levékonyított anya

A levékonyított anya

Hát ez se jött be. Egyszerűen nem tudtam a belsejében elég erősen rögzíteni, folyton elfordult, nem hajtotta magával a célszerszámot.  Fúrtam hát négy lyukat a másik végére, gondoltam, egy imbuszkulccsal majd tudom forgatni.

A nyakfeszítő rúd megfúrása

A nyakfeszítő rúd megfúrása

A nyakfeszítő rúd végébe is belefúrtam egy apró lyukat, ebbe majd egy kis csapszegszerűséget akartam tenni.

Közben eljött az idő, mentem órára, elvittem a Pedullát és a szerszámot. Mutattam, hogy próbálom megoldani, de elmondtam, nem bízom benne igazán, vajon működni fog-e. Jó lenne, ha hétvégére nálam maradhatna. Így is lett.

A célszerszám működésre kész

A célszerszám működésre kész

Otthon befejeztem a szerszámot, a rúdon lévő lyukba egy szöget tettem, amit levágtam méretre, rácsúsztattam a barkácsolt szerszámot és megpróbáltam elfordítani az óramutató járásával ellentétesen, hiszen túl volt feszítve a nyak.

Művelet indul!

Művelet indul!

Egy apró moccanás, hangos éles reccsenés, könnyű elfordulás.

Eredmény: törött szögek és enyhén deformált szerszám

Eredmény: törött szögek és enyhén deformált szerszám

Puff neki, valami eltört. A szög nem bírta, elhajlott alul, eltört felül. Durva. Igaz, teljes erővel próbáltam fordítani. Viszont a szerszám, amit csináltam bírta, igaz, enyhe deformációt szenvedett, de ez még nem vészes. Fura, volt már dolgom néhány megszorult nyakfeszítővel és mindegyikkel boldogultam, miután adtunk neki egy kis Break-Free-t. De ez valami iszonyú erősen ellenáll, pedig nem sajnáltam tőle se az anyagot.

Még egy szög, még egy törés. A következő szintúgy. Ez zsákutca.

Akkor használjunk fúrószárat csapszegnek!

Akkor használjunk fúrószárat csapszegnek!

Arra gondoltam, talán a fúró erősebb és rugalmasabb is valamivel. Levágtam hát a végéből egy kis darabot és azt tettem bele. Az is eltört, de mivel ez sokkal erősebb volt, mint a szög, ez eltörte a szerszámot is. Game over.

Ismét tőrés, az erősebb fúrószár véglegesen tönkretett a célszerszámot, bár maga is eltört

Ismét törés, az erősebb fúrószár véglegesen tönkretett a célszerszámot, bár maga is eltört

Még egy ötletem volt: a kocsiban lévő szerszámkészletben van egy acél valami, nem tudom, mi a neve, hosszú, hegyes, mint egy karctű, de mindkét vége ilyen, csak az egyik vége L alakban kicsit behajlítva. Hátha azzal meg tudom mozdítani, leugrottam érte és felhoztam. Hát nem.

Ez is beletört, ráadásul úgy, hogy a kúpos formája miatt már átnyomni nem lehetett a pici lyukon, és annyira beleszorult, hogy meg se moccan, alulról meg épp csak volt valami hely, semmivel nem lehetett alányúlni és kipiszkálni.

Hmm. Hát akkor kifúrom belőle, gondoltam. Csakhogy ez az anyag tényleg kemény volt, a fúró is beletört.

No, itt megálltam egy kicsit pihenni, egyrészt éjfél elmúlt, másrészt alaposan át kellett gondolnom, hogyan tovább.

Folyt.köv.

 

 

One Responseto “Harcom a Pedullával 1.”

  1. Amelia szerint:

    You really found a way to make this whole prosces easier.

Trackbacks/Pingbacks

  1. Harcom a Pedullával 2. | Aktív gitár - [...] az előző résznél abbahagytam, egyelőre vesztésre álltam, minden próbálkozásom kudarcot vallott, ott álltam egy kifúrt [...]

Leave a Reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.