Húrtan 2. – A húrok jellemzői

Húrtan 2. – A húrok jellemzői

A húrokról szóló cikksorozatom első részében az acélhúr történetét tekintettem át. Lépjünk tovább és nézzük meg közelebbről, miféle húrok vannak és milyen paramétereikre figyeljünk oda.

A húrvastagság

A húrok vastagsága egyik leglényegesebb jellemző mind a hangzásban, mind a játékkomfortban.

A vastagabb húr adott hosszra eső tömege nagyobb (fajlagos tömeg, angolul Unit Weight), ezért jobb az energiaátadása a hídon keresztül a gitár fedlapjának, ami elsősorban akusztikus és üreges testű hangszereknél fontosabb, hiszen itt a fedlap valóban akusztikusan aktív rezonáló elem és a leginkább ez felel a hangerőért és jórészt a hangszínért is.

Általánosságban elmondható, hogy a vastagabb húrkészlet erősebb és teltebb hangzást tud létrehozni. Az is könnyen belátható, hogy a vastagabb húrt általában nehezebb lefogni, nyújtani, vibrátóztatni mint a vékonyabbat, nagyobb erő és több gyakorlat kell hozzá, bizonyos játéktechnikákhoz viszont éppen a viszonylag puha húrok a jobbak.

Főleg kezdőknél jelenthet problémát mind a túl vastag, mint a túl vékony húr. Ha túl vékony, könnyen szakítják el, ráadásul van, akinek épp ez vágja a kezét, ha túl vastag, nehéz lenyomni, nehéz nyújtani.

Figyelembe kell venni azt is, hogy a metálban használatos alternatív hangolások is jelentősen más húrokat igényelhetnek, a Drop-D, Drop-C és még mélyebb „alulhangolt” gitárok a vastagabb, tömörebb zúzós hanghoz vastagabb húrokkal kell nyomulni, mivel különben részben intonációs problémák, részben fokozott húrzörgés várható ha normál méretű húrokat engednek le ilyen lazára.

Egy extra heavey 12-es, 13-as húrkészletet nem is igazán lenne célszerű hagyományos hangolással használni, annyira feszes lenne. Ne felejtsük el, hogy ez még a gitár nyakjának formáját is befolyásolja, ha mondjuk 2 fokozattal vastagabb húrkészletre váltunk, általában után kell állítani a gitárt is (nyakgörbület, húrmagasság, stb.)

Elektromos gitároknál a húr hangja sokkal kevésbé akusztikus, mind inkább elektromos rezgések által formálódik (természetesen a tömör test és nyak, mint rezonáló rendszer mindenképpen hatással van a hangszínre és hangkitartásra, azzal, hogy bizonyos frekvenciatartományokra jobban, másokra kevésbé rezonál, de a hangerőre már alig hat), ezért több fokozattal vékonyabb húrokat is használnak, mint akusztikuson. A legnagyobb méretválaszték ezért éppen az elektromos gitárokra van, mivel itt a pickupok sokat segítenek abban, hogy a vékony és aránylag gyenge energiájú húrok is kellő hangerővel szólaljanak meg.

A gitárhúrok vastagságát általában a magas (avagy vékony) E húr (gyakran ezt a kis „e” jelöléssel látni) hüvelykben mért vastagságának lerövidítésével adjuk meg.

A 10-es húrkészlet azt jelenti, hogy a vékony (e) húr 0.010 hüvelyk vastagságú.

A következő táblázatokban a Wikipédiáról származnak és a különböző húrvastagságok láthatók elnevezés szerint lebontva, külön az elektromos, az akusztikus és a basszgitárokra. A szürke hátterűek sima, a fehér hátterűek tekercselt húrok.

Elektromos gitár

Elnevezés 1
(e)
2
(B)
3
(G)
4
(D)
5
(A)
6
(E)
7
(B)
Extra super light (8-38) .008 .010 .015 .021 .030 .038
Extra super light plus (8.5-39) .0085 .0105 .015 .022 .032 .039
Super light (9-42,52) .009 .011 .016 .024 .032 .042 .052
Super light plus (9.5-44,54) .0095 .0115 .016 .024 .034 .044 .054
Regular light (10-46,56) .010 .013 .017 .026 .036 .046 .056
Extra light w/heavy bass (9-46,56) .009 .013 .016 .026 .036 .046 .056
Medium (11-48/49,59/60) .011 .014 .018 .028 .038 .048/.049 .059/.060
Light Top / Heavy Bottom (10-52,60) .010 .013 .017 .032 .042 .052 .060
Medium w/wound G string (11-52,60) .011 .013 .020 .030 .042 .052 .060
Heavy (12-54,62*) .012 .016 .020 .032 .042 .054 .062
Extra heavy (13-56,65) .013 .017 .026 .036 .046 .056 .065

Akusztikus gitár

Elnevezés 1
(E)
2
(B)
3
(G)
4
(D)
5
(A)
6
(E)
Extra light (10-47) .010 .014 .023 .030 .039 .047
Custom light (11-52) .011 .015 .023 .032 .042 .052
Light (12-53) .012 .016 .025 .032 .042 .053
Light/Medium (12.5-55) .0125 .0165 .0255 .0335 .0435 .055
Medium(13-56) .013 .017 .026 .035 .045 .056

Basszusgitár

Elnevezés 6
(C)
1
(G)
2
(D)
3
(A)
4
(E)
5
(B)
Extra/Ultra Light (35-95) .030/.035 .050/.055 .070/.075 .090/.095
Light (40-100) .028 .040 .060 .080 .100 .120/.125
Medium (45-105) .030 .045 .065 .085 .105 .125/.130
Heavy (50-110) .032 .050 .070 .090 .110 .130/.135
Extra Heavy (55-115) .035 .055 .075 .095 .115 .135/.145

Basszgitárnál és akusztikus gitárnál jóval kisebb a választék – ott egyszerűen a hangzás miatt nincs olyan széles mozgástér, akusztikusoknál 10-es alatt nem is nagyon találni, míg elekromosnál a 9-10 a normál és leggyakrabban használt méret.

Basszgitárnál talán még fokozottabban érvényes, hogy a vastagabb húrok adják az igazán dögös, gyomorrezgető mélyeket, a vékonyabb húrokat elsősorban a slap technikával játszók szeretik, mivel ott inkább csengő, éles hangszínek dominálnak.

A húrok tekercselés

Ismét egy kis időugrás, menjünk csak vissza az 1700-as évek elejére-közepére, mielőtt az acélhúr elkezdett terjedni! Akkoriban elég nagy problémát jelentett – eleinte persze a zongorán – a mély húrok előállítása. A mély hangokhoz nagyobb tömeg kell, de ha sima húrt készítettek a megfelelő vastagsággal és tömeggel, az már olyan rideg és feszes volt, hogy a megszólaltatást szinte ellehetetlenítette (ezt a szót inkább leírom, mint kimondom). 🙂 Azt csinálták hát, hogy több, vékonyabb húrt sodortak össze, ami úgy-ahogy működött, de az eredmény kissé esetleges volt, nem minden esetben adott egyforma hangot.

Nem sokkal azután, hogy az acélhúr először megjelent, másfajta technológia kezdett terjedni: a húr aránylag vékonyabb közepére, mely akkor még bélhúr volt (ez másnéven a mag) feltekercseltek egy vékony huzalt. A dolog annyira sikeres volt, hogy a legforradalmibb változást jelentette a húrgyártásban és egész napjainkig ugyanígy készülnek a húrok. A mag anyaga sokféle lehet, használnak selyem, nylon, kevlár, perlon, acél és bélhúr anyagot is, formája legtöbbször hatszög, esetleg kör keresztmeteszetű. A kör profil mellett azzal érvelnek, hogy szorosabb a menetek illeszkedése a magra, míg a hatszög alak mellett az szól, hogy a sarkai jobban megakadályozzák a menetek fellazulását.

A hibrid húrok valamilyen selyem vagy műanyag magra tekert acélhuzallal készülnek és átmenetet képeznek a nylonhúrok és tisztán acélhúrok közt.

A magra nem csak egy, hanem két rétegben is tekercselhetik a meneteket, ez a basszusgitár húrok készítésének technikája, mivel itt még nagyobb tömeget kell elérni.

A magra két rétegű tekercselés került

A magra két rétegű tekercselés került

 A tekercsek profilja

Flat Wound

A klasszikus, meleg, lágy hangzás leginkább a sík felületű, vékony, szalagszerű huzaltekercselésre jellemző. Fogása sima, kellemes, csúsztatásnál nem „csikorog”. Hangja ugyanakkor kicsit „visszafogott”, finom, sötét tónusú, rövidebb hangkitartással. Elsősorban elektromos gitárra használják, bár néhány speciális fajta akad akusztikusra is,inkább csak olyan stúdiófelvételekhez, ahol el akarják kerülni az ujjak csikordulását a húron. A tradicionális jazzben is kedvelt a fenti tulajdonságai miatt.

A lapos profilú (Flat Wound) tekercselés a húron

A lapos profilú (Flat Wound) tekercselés a húron

így néz ki egy Flat Wound húr

így néz ki egy Flat Wound húr

Round Wound

Mostanában leginkább a körkeresztmetszetű profillal körbetekert maggal készült húrok vannak divatban. A hangzása csengő, fényes, erőteljes, hosszabb hangkitartással, mint a lapos tekercses. Elektromoson és sok western-akusztikuson ezt kedvelik leginkább.

Körprofilú (Round Wound) tekercselés a húron

Körprofilú (Round Wound) tekercselés a húron

Round Wound húr fotója

Round Wound húr fotója

Semi-round Wound

Természetesen megjelent az igény, hogy a két előző fajta előnyeit egyesítsék. Ennek részben a tekercselő huzal profiljának megváltoztatása a módja, részben az utólagos köszörülés (grounding).

Háromféle stílusban ismert, az elsőnél egyszerűen félkör keresztmetszetű a huzal, ez kívülről teljesen összetéveszthető a Flat Wound húrral, de belül már ugyanúgy érintkezik a maggal, mint a körprofilos. A második fajtája a mindkét oldalán enyhén csonkolt körprofil, itt nem teljesen sima a felület, de kevésbé érdes, mint a Round wound esetén, ugyanakkor a belső érintkezés sokkal inkább a Flat Wound húrra hajaz. Ez a legsötétebb hangú variáns ebben a technológiában. A harmadik fajátja a csak felül köszörült, ez tényleg úgy történik, hogy a körprofilú tekercset utólag kicsit „leborotválják”, ezzel valamivel simábbá teszik a külsejét, míg belül a maggal történő érintkezése megfelel a körkeresztmetszetű tekercsének.

Ennek egy érdekes következménye lehet, hogy a húrgyártók tudtommal a húroknál az eredetei méretnek megfelelően adják meg a vastagságot, tehát előfordulhat az, hogy egy 9-es Round Wound húr vastagabb valójában, mint egy 10-es Ground-wound, azaz köszörült profilú húr…

Félkörös profilú (Semi-Round Wound) tekercselés

Félkörös profilú (Semi-Round Wound) tekercselés

Mindkét oldalán köszörült körprofil (Semi-round Wound 2)

Mindkét oldalán köszörült körprofil (Semi-round Wound 2)

Kívül köszörült körprofil (Semi-round Wound 3, vagy Ground-Wound)

Kívül köszörült körprofil (Semi-round Wound 3, vagy Ground-Wound)

 

A húrok anyaga:

A legnagyobb különbség az akusztikus és elektromos gitárok húrjai közt az anyaguk. Míg a villanygityókon muszáj ferromágneses anyagból készíteni őket, az unplugged gitároknál több mozgástere van a kísérletezésnek, itt elsősorban a tiszta, erőteljes, kiegyensúlyozott hangzás a lényeg.

Az elektromosra készülő húrok anyaga többnyire nikkelbevonatú acél, tiszta nikkel, tiszta acél, de újabban kobaltötvözettel is trükköznek (Ernie Ball Slinky Cobalt), mely állítólag jobb mágneses tulajdonságokat ad neki. A basszgitárokon általában tiszta acél vagy tiszta nikkel húrokat használnak.

Az akusztikus gitárok fémhúrjainál egyik leggyakoribb anyag a bronz. Ez a 80/20 bronznak is nevezett ötvözet alapvetően kb. nyolcvan százalék rezet és húsz százalék ónt tartalmaz, némi cinkkel vegyítve. A normál bronz húr a réz erősen korrozív hajlama miatt aránylag gyorsan korrodál, ilyenkor zöldes színű bevonat látszik rajta.
Manapság elterjedt a foszfor-bronz ötvözet, melyet a hetvenes években a D’Addario fejlesztett ki és a foszfortartalma miatt ellenállóbb a korróziónak mint az előbbi ötvözet.
Bizonyos akusztikus stílusokban, illetve a mágneses hangszedővel készült akuszikus gitároknál a nikkelbevonatú acélhúrok is használatosak, ezek hasonlóak az elektromos gitárok húrjaihoz.

 

Folyt. köv., a nylonhúrokkal, bevonatos húrokkal és a karbantartással foglalkozom majd.

Források:
ProfessorString 
Wikipedia
Tom Wheeler: The Guitar Book

 

 

 

 

6 Responsesto “Húrtan 2. – A húrok jellemzői”

  1. Aweland szerint:

    Üdv !

    És van még egy Helix névre hallgató új technológia, ahol nem körkeresztmetszetű a magra tekert fémszál hanem elliptikus:

    http://www.stratcat.biz/dm-helix.shtml

    Ezt a Dean Markley cég fejlesztette ki, itt így hosszabb fémhúrt tekernek fel a magra mivel az nem kör keresztmetszetű. Hogy ez hangzásban mit jelent azt csak füllel lehetne eldönteni.

    Laci !

  2. aktivgitar szerint:

    Köszönöm Laci, ez érdekes, nem ismertem.
    Utánanézek és bele fogom írni!

  3. Jani szerint:

    szia!
    Most kezdtem el szólógitáron játszani és azt szeretném kérdezni, hogy ha Drop-C Drop-D ben játszok akkor a 13-as húr nem túl feszes hozzá? Vegyek inkább 12-es húrokat?

    • Somogyi szabolcs szerint:

      szia
      most járok itt először és nem látom a hozzászólásokat még, de inkább a 13-as drop h-ra jó

  4. aktivgitar szerint:

    Szia!
    Nem vagyok igazán otthon a drop hangolású játékban, de szerintem 13-as nagyon kemény lesz, nem fogsz tudni nyújtani…

    Ha mindenáron a feszes húrokat szereted, próbáld ki az Ernie Ball Not Even Slinky húrt, ez .12-.56 méretű, de ha kicsit lágyabb is megteszi, akkor a Slinky Cobalt-ot, az .10-.52, vagyis a magas húrok normál, míg a mély húrok a szokásosnál jóval keményebb, feszesebb fajták.
    http://www.ernieball.com/products/electric-strings/4981/cobalt-not-even-slinky
    http://www.ernieball.com/products/electric-strings/4977/cobalt-skinny-top-heavy-bottom-slinky

  5. Tom szerint:

    Üdv!

    Nekem egy Extra Heavy húrkészletre lenne szükségem 5 húros basshoz, de nem találok sehol. Esetleg tudnál segíteni hol nézzek utána, hol tudnék esetleg majd rendelni?
    F (.055) C (.075) G (.095) C (.115) G (.135/.145) hangoláshoz kellene.
    Előre is köszönöm válaszod, Tom.

Leave a Reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.