Megtiport gitár javítása

Megtiport gitár javítása

Régóta nem jelentkeztem már semmi szakmai jellegű cikkel, sőt, eléggé elmaradtam általában a frissítésekkel. Ennek az az oka, hogy sok volt a munka, párhuzamosan több készülő gitárral is foglalkozom, illetve elég sok bonyolultabb javítási feladatot kellett elvégeznem, ezekről majd részben lesznek új bejegyzések, mert nagyon tanulságosak voltak.A következő eset is egy ilyenről szól.

A szenvedély jó dolog egy kapcsolatban, de ha egy gitáros barátnője kissé túlzásba viszi, mikor veszekedésre kerül sor, néha olyan kimenetele lesz, mint amit a képen látható Gibson LG-0 szenvedett el.

A barátnő haragjának eredménye

A barátnő haragjának eredménye

A szópárbaj végén a lány meglátva a srác földön hagyott gitártokját így fakadt ki „…and take your fuckin’ guitar down with you!” és rátaposott. A gitár benne volt és eltört, elég csúnyán, egy nagy repedés majdnem a test teljes hosszában és egy kisebb középen. Hiába, erős volt az indulat, a tok meg gyenge…

A kettős repedés a tetőn, ami ráadásul belefeszült lenne a káva szélébe

A kettős repedés a tetőn, ami ráadásul belefeszült lenne a káva szélébe

Amint látható, ráadásul a szélétől pár centis távolságra be is feszült a lenyomódott darab, jóval lejjebb van a káva vonalánál és nem is nagyon akar onnan kimozdulni.

Az ilyen sérülés természetesen javítható, de ehhez az kell, hogy alulról felfelé nyomva és befelé feszítve a törött részt ismét egy magasságba emeljük az oldalt megmaradt darabbal és a ragasztó száradási idejére folyamatosan ott is tartsuk. Mivel a sérülés hosszú, nem elég egy helyen emelni, hanem lehetőleg az egész repedés hosszában meg kell támasztani, fel kell bakolni alulról – mindezt lehetőleg fokozatosan, óvatosan, nehogy a feszülő rész eltörjön.

Elvileg megvan hát a teendő, de a megvalósítással több nehézség is akad.

Először is, kell egy fokozatos emelésre és jelentős erő kifejtésére alkalmas, kisméretű emelő, amit be lehet tenni a test belsejébe és ott óvatosan felfelé nyomni vele a behorpadt részeket, majd bennehagyva egy napig legalább ennek tartania kell a kellő erővel.

Másodszor, ebből nem elég egy, mert olyan hosszú a repedés, hogy az egész vonalában lehetőleg egyenletesen kell felfelé nyomni, hogy ne sérüljön jobban.

Ehhez használható spéci kis eszközt forgalmaz a Stew-Mac nevű hangszerész-ellátó, amolyan csuklós szerkezet ez, amit egy bowdennel kívülről lehet mozgatni. A kis eszköz átszámolva 20000 Ft-ért lehetne megvenni (plusz postázás) és persze kettő kéne legalább.

A Scissor Jack nevű emelőszerkezet 20000 Ft-ért

A Scissor Jack nevű emelőszerkezet 20000 Ft-ért

Megéri? Nem biztos. Jók a StewMac szerszámok, de meglehetősen drágák, sokszor némi kreatív barkácsolással és jó helyen történő vásárlással lehet helyettesítőt találni jóval kedvezőbb áron.

A mesteremnek az az ötlete támadt, hogy nem lehetne-e egy asztalos egykezes gyorsszorítót funkcionálisan kifordítani, azaz szorítás helyet szétfeszítésre használni, ha lenne elég kicsi, hogy beleférjen?

Wolfcraft egykezes szorító

Wolfcraft egykezes szorító

Mivel már használtam ilyeneket – otthon például a Wolfcraft szorítókat – emlékeztem, hogy kell lennie egészen tenyérnyi méretben is. Másnap be is mentem a helyi barkácsáruházba és nem csalódtam, 12 dollárért kaptam két ilyen tenyérnyi szorítót is.

Az Irwin kisméretű egykezes szorító, átalakítás előtt

Az Irwin kisméretű egykezes szorító, átalakítás előtt

Utána már csak ki kellett gondolnom, hogy is csináljam.

A hangszerészetben ez az egyik legjobb rész, amikor még nem létező, vagy egy létezőt helyettesítő olcsóbb, jobb szerszámot és technológiát kell kitalálni egy adott problémára, itt tényleg szabadjára engedheti az ember a MacGyver-hajlamát.

Először is a fix pofát lecsavaroztam és megfordítva tettem rá. A mozgó pofát is le kellett húzni, de ez a végén lévő kis ütközőtől nem volt lehetséges – de hát úgyis rövidebbre kellett vágnom a sínt.

A kérdés csak az hogy mekkorára.

Mivel a hangszer a mester műhelyében hagytuk, ő épp utazott, én meg otthon voltam, a neten a néztem utána a Gibson LG-0 gitár méreteinek és azt találtam, hogy a húrláb vonalában 4.5, a nyak végénél 3.5 hüvelyk a test mélysége. Ennél nyilván valamivel kisebbre kellett vennem, hogy beférjen alája, figyelembe véve a bordákat is. Lemértem hát mind a kettőt úgy, hogy a megadott méretnél kb. másfél centivel kisebb legyen a minimális mérete összehúzott állapotban majd lefűrészeltem.

A szorító sínjének méretre fűrészelése

A szorító sínjének méretre fűrészelése

Lehúztam róla a mozgó pofát és megfordítva visszaraktam. Természetesen ugyanolyan jól működött ebbe az irányba is, egy baj volt csak: a végén már nem volt ütköző, ezért ha kicsit óvatlanul túlmozdítottam, leugrott. Sebaj, erre is van megoldás: csőszereléseknél használatos kis forrasztólámpával felhevítettem a sín végét, majd felülről elkezdtem kalapálni egy gömbfejű kalapáccsal körbe az éleit, ami egy egész kicsi, de visszafelé hajló peremet alakított ki az éleken.

A sín végének hevítése forrasztóval

A sín végének hevítése forrasztóval

A szélekre perem kalapálása a gömbfejű kalapáccsal

A szélekre perem kalapálása a gömbfejű kalapáccsal

Ezt megismételtem párszor, míg a perem elég nagy lett ahhoz, hogy a végére érve megfogja a mozgatható pofát.

Kissé életlen (mobillal készült), de az perem látható

Kissé életlen (mobillal készült), de az perem látható

És tessék, kész is a szerszám, kb. negyed órányi munkával, szemben az egy darab húszezer forintos árával, én kettőt is csináltam 2500 forintból. mindjárt ki is próbáltam egy konzervdoboz belsejében, kiválóan működött.

A kész szerszám szépen feszíti a konzervdobozt belülről

A kész szerszám szépen feszíti a konzervdobozt belülről

Már csak az éles kipróbálás volt hátra.

Még egy dolgot kellett kitalálni: hogy is csináljuk a teljes hosszban történő feszítést. Azt javasoltam, hogy használjunk egy fémvonalzót, a mesteremnek volt is egy a célra épp megfelelő hosszúságú jó erős acélvonalzója.

Ezt valahogy el kellett helyezni a repedések alatt, majd alábújtatni a kis Macgyver-emelőt (aminek a pofáját leragasztottuk sütőpapírral, hogy a kifolyó ragasztó ne tapadjon hozzá majd) és nekilátni. A feladat nem tűnt bonyolultnak, de végül ez vette el a legtöbb időt. Először a vonalzó rögzítésével gyűlt meg a bajunk. Próbáltuk papír ragasztószalaggal, de semmit nem ért, a vonalzó túl nehéz volt és mivel nem is a fedlap felületére, hanem a bordákra támaszkodott, nem volt igazán közeli ragasztási felület. Aztán azt csináltuk, hogy a hangnyílás mellé ritkaföldfémmágneseket tettünk felülre, először csak egy helyre nyolc korongot, ami képes volt az acélvonalzót a bordázat távolságából is megtartani.
Ez már egész jó volt, egy baj akadt: a vonalzó elforgott benn, mint egy tengely körül, valahányszor megpróbáltam benyúlni és a vonalzó vége alá csempészni az emelőt.

Képzeljétek el, hogy az ember könyékig benne matat egy szűk fadobozban, mélyen a híd vonalától még lejjebb, ahol nem tudja, éppen mi hol van, csak a „kezével lát”. Már a sokadik próbálkozásom járt kudarccal, mivel amint nagyjából úgy éreztem, helyén van az emelő, vagy ferdén volt és elbillent, vagy a vonalzó mozdult el – és persze arra is vigyázni kellett, hogy a sín a vonalzó mellé kerüljön, ne akadjon bele.

Ilyen, amikor csak a "kezével lát" az ember :)

Ilyen, amikor csak a "kezével lát" az ember :)

Tovább finomítottuk a technikát: kettéválasztottuk a mágneseket és felét a híd felé, felét a nyak felé toltuk, így már két ponton rögzítették a vonalzót, ez elég lett ahhoz, hogy ne forduljon el. A mesterem azt is kitalálta, hogy az emelő felső, mozgó pofájára is egy ritkaföldmágnes-korongot ragasztott, így mikor a gitár testében vakon matattam, ez egyszerűen magától felcuppantotta a vonalzóra az emelőt – utána már csak kicsit meg kellett feszítenem, hogy stabilan megálljon, ezzel már hamar boldogultam.

Az első emelő a helyén tetején a ráragasztott mágnes, felette az acélvonalzó

Az első emelő a helyén tetején a ráragasztott mágnes, felette az acélvonalzó

A második a nyakhoz közel már csak ujjgyakorlat volt, még a mágnes se kellett.

A második emelő is a helyén

A második emelő is a helyén

A belső rész készen állt, jöhetett a külső: itt megbeszéltük, hogy amíg én az emelőket kezelem, a mesteremnek egy kicsit szét kell feszíteni a két érintkező felületet, hiszen nagy erővel egymásba akadtak és el kell távolodniuk egymástól, hogy fel lehessen nyomni.  Én elkezdtem a hátsó emelőt felfelé mozgatni, ő pedig egy vékony, de széles fejű csavarhúzóval elkezdte feszíteni a két részt óvatosan. Meglehetősen nehéz dolgom volt, ugyanis csak a hüvelyk és mutatóujjam erejére hagyatkozva voltam kénytelen az emelő billentyűjét nyomogatni, máshogy nem fértem hozzá. Már-már azt hittem, nem sikerül, kezet cseréltem, hogy hátha a másik erősebb, mikor végül egy hangos pattanás kíséretében az elrepedt rész a helyére ugrott majdnem teljesen, gyakorlatilag szinte síkba került, már csak a másik, nyakhoz közeli emelővel kellett ugyanezt megcsinálni, de ott már könnyebb volt, mert nem kellett akkora erőt kifejtenem.

Ezután a sötét színű Titebond ragasztóval bőségesen megkente mindkét repedést, nem sajnálta tőlük.

Nem sajnáltuk tőle a Titebond-ot

Nem sajnáltuk tőle a Titebond-ot

A ragasztó szépen nyomódott ki a rések mentén, ami mutatja, hogy a két felület tényleg rendesen kezd összepréselődni. A kisebb, belső repedés teteje azért nem volt még teljesen jó magasságban, az valahogy inkább felfelé állt el most. Arra a mestere egy szintén sütőpapírba csomagolt plexilapot tett és alul-felül mágneskorongokkal rögzítette, ezek elég erősek ahhoz, hogy síkba nyomják azt a részt is.

Már csak annyi volt hátra, hogy a hangnyílás és a káva közé felraktunk egy szorítót, amit nem túl erősre vettünk, épp csak annyira, hogy ismét láthatóan kipréselődjön a ragasztó, ahogy ebben az irányban is összenyomódtak a szétvált felületek.

Még egy szorító oldalirányból, felül a plexilap a mágnesekkel

Még egy szorító oldalirányból, felül a plexilap a mágnesekkel

Az egynapos száradási idő után az egész szétszerelése problémamentesen megtörtént, a ragasztás erős és sík, némi tisztogatás, csiszolás és felületjavítás után a gitár ismét használható lesz.

Funkcionálisan kész, már csak a kozmetika van hátra!

Funkcionálisan kész, már csak a kozmetika van hátra!

Ahogy Vörösmarty Mihály írta: „Ez jó mulatság, férfi munka volt!”

Szinte eltűnt a sérülés a mesterem végső simításai által

Szinte eltűnt a sérülés a mesterem végső simításai által

 

 

Leave a Reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.