Mítoszok: 3. A tremolós híd elhangolódása

Általános véleményként hallom sokaktól, hogy az olcsóbb gitárokon nem jó tremolós hidat használni, mert könnyen elhangolódik a használatától.

Igaz ez, vagy sem?

Mint a legtöbb ilyen mítoszban, valahol ebben is akad igazság, ugyanakkor a helyzet sokkal bonyolultabb annál, hogy csak a tremolós híd rovására lehessen írni az ilyesmit.
Elsőnek nézzük át, mit is a tremoló.

Tulajdonképpen már a névvel is van egy kis probléma: a tremoló alapvetően zeneileg kétféle dolgot jelent. Az egyik egy adott hang nagyon gyors egymásutánban történő ismételgetése (lásd mondjuk azt, amit tipikusan a balalajkához társítunk), a másik pedig a hang amplitúdójának, azaz hangerejének gyors periodikus változása. Gondolom, szinte mindenki ismeri ezt az effekust, kellemesen borzongató, meleg, sötét hangzást ad a gitárnak az ilyesmi.

Ehhez képest az a karos szerkezet a hídon mit is csinál? A hangmagasságot változtatja, a hangerőhöz semmi köze. Ha periodikusan ismétlődve használják, akkor az a vibrátó effektus, nem pedig a tremoló. De hát így ment át a köztudatba, hibásan, ugyanis a jó Leo Fender talán hogy megkülönböztesse más hasonló szerkezetektől – mellesleg alighanem az akkoriban elterjedt fürdőszobai mérlegek rugós mechanikájából vette az egész szerkezet ötletét – Synchronised Tremolo-nak nevezte a Stratocaster vibrátó egységét az ötvenes évek elején, mikor a gitárt kifejlesztette. Azóta meg rajtamaradt a név, ezért a közérthetőség miatt én is ezt fogom használni.

A tremoló tehát egy olyan szerkezet, ami lehetővé teszi, hogy a gitár húrjainak feszességét egy vagy több rugó ellenében megváltoztassuk, ezáltal a húrok hangmagasságát lefelé vagy fölfelé elhangoljuk ideiglenesen.

A rugó azért kell, hogy a használat után a szerkezet visszaálljon az eredeti pozícióba, vagyis a húrok az eredeti, behangolt hangmagasságra ugorjanak vissza. A továbbiakban elsősorban a talán legtöbb gitáron használt Fender -féle klasszikus tremolót és annak különböző variációit elemzem, tehát sem a Bigsby, sem a Floyd Rose, sem egyéb más elvű szerkezetre most nem térnék ki, de majd sor kerül arra is.

Hogy mégse történik meg mindig a visszaugrás a behangolt állapotra, annak több oka lehet. Első körben nyilván a rugó erősségét szokás hibáztatni, és persze ha nem képes visszahúzni eléggé, akkor valóban lehet ebből gond. A többrugós tremolónál ilyenkor esetleg még lehet hozzáadni rugót, vagy a rugó feszességének változtatásával növelhetjük a visszahúzóerőt.

Egy kis kitérő: a tremolós hidaknak kétféle alapbeállítása lehetséges.

Az egyikben a híd felfekszik a gitártestre, ilyenkor a kar lefelé nyomásával híd hátuljának elmozdítása csak felfelé lehetséges, azaz csak lazítani, rövidíteni tudunk a húron, a hangmagasság mélyülhet. Ennél a beállításnál a rugók gyakorlatilag „ráhúzzák” a testre a hidat, ráfeszítik, „rádől” hátrafelé a testre.

A másik esetben a híd nem fekszik fel a testre, hanem egy kis távolságban van tőle, olyan egyensúlyi állapotban, ahol a húrok feszítőereje éppen megegyezik a rugók feszítőerejével, azaz a hidat mindkét irányban el lehet mozdítani.
Ha lefelé nyomom a kart, ugyanúgy, mint az előbb, a híd hátsó része felfelé igyekszik, a hangmagasság mélyül, ha elengedem a kart a rugó visszahúzza egyensúlyi állapotba.
Ha felfelé húzom a kart, a híd hátsó része közelít a testhez, lefelé mozdul, miközben a húrok megfeszülnek és megnyúlnak, a hang magasabb lesz, majd a kar elengedése után a húrok rugalmas feszítőereje visszahúzza a hidat egyensúlyi, párhuzamos helyzetbe.
Ezt nevezik „floating tremolo”, azaz lebegő tremoló beállításnak.

(Ha valaki nagyon alaposan belegondol, ráadásul itt két ellentétes folyamat zajlik, ugyanúgy, ahogy az ujjal történő húrnyújtásnál is: a kar húzásával a húr megnyúlik kissé, amitől a hang mélyebb lesz, de közben erősödik is a feszessége, amitől meg magasabb. Hogy mégiscsak alapvetően jócskán magasabb lesz a hang, az annak köszönhető, hogy a feszesség változása nagyságrenddel több, mint a hossz változása az alapállapothoz képest – lásd például az oktáv állítását, ahol néhány százalékos eltéréshez is millimétereket kell mozgatni a húrlábat, míg egy kis feszítés a hangolókulcson már elég jelentős változást is hozhat).

Látjuk tehát, hogy sok minden történik, miközben a tremolót használunk. Mozog a híd, mozog a húr, mozog a rugó. Bármelyik elem ezek közül nem működik tökéletesen problémamentesen, már adott a lehetőség, hogy nem áll vissza az egyensúlyi állapot, azaz a gitár elhangolódik.

A rugóknál van talán a legkevesebb gond, azok általában vagy elég erősek, vagy nem, lehet rajtuk feszíteni, lehet őket többszörözni, vagy „V” alakban beakasztani a tartóba, ami szintén feszít rajtuk. Amire vigyázni kell, hogy ne tudjanak megszorulni, megakadni semmiben.

A híd már érdekesebb kérdés.

Az alapkoncepció az, hogy a testbe behajtott függőleges csavarokra felütköző hídnak a csavarokkal érintkező fala pengeélszerűen elvékonyodik a találkozási pontnál, így mintegy tengelyen tud mozogni a híd, ahogy a húrok húzása nekifeszíti a csavaroknak. Ezeken a kis érintkezési pontokon mozdul el a híd oda-vissza, miközben jókora erő nyomja a csavaroknak.
Itt az elsődlegesen fontos dolog, hogy minél kisebb felületen érintkezik a híd a csavarokkal, annál könnyebben tud mozogni, azaz annál könnyebben tér vissza alaphelyzetbe.

Az eredeti Fender tremolón hat csavar rögzítette a hidat. Ez tulajdonképpen erősen túlhatározott rögzítés. A modern Fender jellegű tremolók nagy részén (Gotoh, Wilkinson, Schaller, stb.) már csak két csavar van, de a „vintage” stílusúak megtartották a hat csavart.

Végül itt van a húr kérdése. Ez a leginkább bonyolult ügy, hiszen a húr sok helyen érintkezik a gitár alkatrészeivel.

Elöször is a tremoló híd alján, ahol a végén lévő bütyök rögzíti az ún. Sustain block-ban lévő lukakhoz.

A második ilyen pont az, ahol felfelé haladva innen kiért a „szabadba” és „befordul” a húrláb felé, itt ráfeszül a híd nyílására.

A harmadik pont maga a húrláb, annál is a „baba” felső éle.

A negyedik a nyereg a nyak végén.

Az ötödik a többnyire D-G és H-E húroknál (néha csak a két utóbbinál) lévő húrleszorító, ami a megfelelő szöget biztosítja a húroknak a nyeregtől.

A hatodik pedig maga a hangolókulcs tengelye.

Legjobb esetben is 24, legrosszabb esetben 28 érintkezési pontot találunk, ahol a húrok elmozdulnak.

Mi következik ebből? Bármelyik érinkezési ponton megakad egy kicsit a húr, már lehet, hogy nem fog pontosan visszatérni alaphelyzetbe és már ott is az elhangolódás!
Látható hát, míg magának a hídnak gyakorlatilag csak két ponton lehet problémája, addig a húroknak 24-28 pozíciója van, ahol megakadhat. Oké, de miért is akadna meg?

A húrok – főleg a tekercseltek – úgy működnek, mint egy kis reszelő. Ahogy elmozdulnak (nem csak a tremoló használatánál, a hangolásnál, a nyújtásnál, az ujjal végzett vibrátónál) folyamatosan dörzsölik, csiszolják az összes érintkező felületet. Ha egy kis keményebb szennyeződés is odakerül, az még rátesz erre egy lapáttal. Minél gyengébb a felület, amit csiszol, annál hamarabb berágódik, érdesedik, a dörzsölődés miatt leváló apró, szemmel nem látható szemcsék pedig beragadnak a húr és az érintkező felület közé. Minden ilyen berágódás megnehezíti, hogy a húr akadálymentesen mozogjon és visszatérjen az eredeti pozíciójába, súrlódást alakít ki, megakaszthatja a húr sima mozgását.
A legkritikusabb rész ebből a szempontból a nyereg. Ennek helyes és precíz kialakításán is nagyban múlik, mennyire mozog simán a húr.

Ugyanez érvényes a tremoló felfekvési pontjaira is. Ha berágodik, tompul az éle, deformálódik az ideálishoz képest, már könnyen lehet, hogy „beleül” egy kicsit ebbe a deformációba, és nem képes visszaállni alaphelyzetbe. Az oxidáció vagy a felületkezelés leválása szintén elősegíti ezt.
Csináltam egy kis videót, amin megnéztem elég erős nagyításban, mi történik a nyereg környékén és a hídnál, mikor a tremolót használjuk. A nyeregnél látszik, hogy legalább egy tekercselés-menetnyit mozog a húr közben, tehát valóban „reszeli” a vájatot.

Lent a húrláb a híddal együtt mozog, így kevésbé érzékelhető, hogy mekkora a húr elmozdulása, de az nagyon jól látható, hogy a húrláb felületéről felemelkedik, majd ismét visszafekszik – be is recésedett már a húrláb teteje kissé. Ha elképzeljük, hogy ez játék közben hányszor megtörténik és ennél sokkal intenzívebben, érthető, ha egy idő után megviseli az érintkezési pontokat. A híd rögzítőcsavarján a híd élének mozgása is jól látható, ebből szintén elképzelhető, hogy bizony egy idő múlva ott szükségszerűen kopnak majd a felületetek.

És most kanyarodhatunk is vissza a kezdőkérdéshez: tényleg az olcsó tremoló az oka annak, ha egy kezdő szintű gitár nem tartja a hangolást?

A fentiekből látható, hogy a híd csak az egyik tényezője lehet. Általában a hídnak az érintkezési pontja valamennyire edzettebb anyagból kellene legyen, ahogy a rögzítőcsavarnak is. A csavar kiképzése olyan, hogy a felső részén már sima, nincs menet.
Kétségtelen, hogy ha a híd gyenge anyagból van, ha az érintkezési felület nem kellően pontos kialakítású, ha a csavar nem elég sima és nem elég ellenálló, egy ilyen hídon hamarabb megjelenhet a berágódás.

Azonban ez általában nem egy-két hét alatt történik meg, inkább éves nagyságrenddel mérhető, persze nyilván függ a tremoló használatának intenzitásától is.

De ott van még a többi 24-28 pont! Ezek mind egy-egy kis szereplői a nagy játszmának és bizony gyakran a nyereg olcsó műanyag és silány megmunkálású, a húrláb sincs igazán minőségi fémből, esetleg a kialakítása nem elég kerekített és sima, a húrleszorítók a fejen szintén ócska anyagból, talán sorjásan kerülnek fel és a hangolókulcs se kellően precíz.
A fenti tényezők még egy jó minőségű tremolónál is sajnos elérhetik, hogy nem tartja a hangolást a gitár.

Végül talán a legfontosabb kérdés: mit tegyünk, hogy minél kevésbé okozzanak ezek problémát?

A következő tanácsokat betartva jócskán megnőhet az esély, hogy a gitár tartani fogja a hangolást.

1. A legesleglényegesebb: biztosítani kell a húr sima mozgását minden érintkezési ponton: ennek eszköze a kenés! A megfelelő kenőanyag (egyik legjobb, bár nem olcsó, a gitárboltokban kapható speciális kenőanyag, pl. Tri-Flow, Big Bend Nut Sauce vagy Guitar Grease, de bármilyen finom grafitos vagy teflonos kenőanyag megteszi) kerüljön minden érintkezési pontra (kivéve persze a hangolók tengelyét)
   Kenőanyagot a tremoló rugóinak kampóira, a híd nyílására, ahol feljön a húr és a húrlábak felé fordul, a húrláb tetejére, a tremoló rögzítőcsavarjai és a híd éle közé, a nyereg vájatába felül és a húrleszorítóra is.
2. A tremolós híd tartócsavarjainak nem szabad teljesen lehúzva lenni, kell, hogy valamennyi mozgást engedjen a híd elejének. Ha nagyon rászorítja, az nem jó.
3. A lebegő tremolós beállítást minden húrcsere után újra kell állítani. Ehhez elsősorban türelem kell… 🙂
4. Időről időre ellenőrizzük a fent felsorolt érintkezési pontokat, ha valahol érdességet, berágódást tapasztalunk, finom tűreszelővel, csiszolópapírral és 1000-es finomságú polírpapírral simítsuk el. A hídnak a tartócsavarokhoz érintkező élénél ha kezd tompulni az él egy megfelelő méretű süllyesztőfúróval óvatosan korrigálhatjuk, a csavaron látható berágódást az előzőek szerint finom dörzspapírral és dekorpapírral lehet simára csiszolni.
5. A hatcsavaros tremolónál egyeseknél szokás a középső négy csavart eltávolítani – az a tapasztalat, hogy a két szélső csavarnak is meg kell tartania a szerkezetet, viszont így drasztikusan csökkent azon pontok száma, ahol beakadhat. Alternatív megoldásként az is lehet csinálni, hogy a középső négy csavarnál kitágítják a furatot, így ott már nem fog érintkezni, de nem is lesz négy üres lyuk.
6. Segíthetnek mindenféle tuningolások, a híd lecserélése jobb minőségűre (Wilkinson, Gotoh, Hipshot, Babicz, Callahan, stb.), görgős húrláb, avagy Graph Tech TUSQ húrláb, szintén TUSQ nyereg alkalmazása (ezek teflonnal impregnált, önkenős anyagok), görgős húrleszorító alkalmazása – bár ezek nem olcsó játékok
7. A reteszelős hangolókulcsok (Sperzel, Schaller, Hipshot, Wilkinson, stb.) segítenek megakadályozni, hogy a húrok elmozdulhassanak a kulcsok tengelyén.
8. Az ún. „Staggered tuners”, mondhatjuk „csökkenő tengelyű kulcsok” úgy készülnek, hogy minden egyes kulcs tengelye egy kicsivel rövidebb az előzőnél, a legtávolabbi a legrövidebb, így folyamatosan képes a húrokat helyes szögben tartani a nyereg és a kulcsok közt, nem lesz szükség húrleszorítóra.
   

   Gotoh "staggered", azaz csökkenő magasságú kulcsok

   Ez akár házilag is előállítható, ha egy megfelelő méretű, ék formájú, vékony közdarabot beépítünk a hangolókulcsok alá, mely fokozatosan lejjebb viszi a tengelyeket.

   

   Csökkenő tengelyű kulcsok házilag, ék formájú távtartóval

9. Sokan végeznek apróbb-nagyobb tuningolásokat: például lekerekítik azt a nyílást a hídon, ahol a húrok feljönnek és a húrláb felé fordulnak, lekerekítik a húrláb hátulsó részét, ahol a húr először hozzáér – ez már csak azért is jó, mert a húrszakadás esélyét is csökkenti.
   

   A híd alján a húr furatának lekerekítése is segít

Természetesen a legprofibb megoldás a teljesen „satus” Floyd Rose/Kahler jellegű híd és satus nyereg használata – bár ennek is megvannak a hátrányai.

Erről viszont majd a következő részben mesélek, jó éjszakát gyerekek, remélem, ágyban vagytok már! 🙂

Források:

SoundOnSound

Dan Erlewine: Guitar Players Repair Guide / How to make your electrig guitar play great