Így nem vettem Telecastert

Így nem vettem Telecastert

BÚÉK! 🙂

Új év, új kezdet! Nagyon hosszú ideje nem írtam semmit, sok változás történt az életemben és úgy alakult, hogy a Passzív Gitár név találóbb lett volna az elmúlt majdnem fél évben. De most elstartolt 2014 és úgy tervezem, összeszedem magam, hogy szívósan nekigyürkőzve ledolgozzam az elmaradást.
Indításnak egy kis nosztalgia, gondolom, a legtöbb gitáros életében akad már olyan, hogy később megbánta, mikor nem vett meg egy hangszert és azóta is emlegeti fájó szívvel, esetleg bosszankodva az elszalasztott alkalmat.
Nálam egyértelműen egy Fender Telecaster tölti be ezt a szerepet.

1982-t írunk, nyári szünet van. Túl vagyok a dombóvári gimi első évén, megalakult az együttes és hamarosan ki is rúgtuk a basszgitárost, aki mindenáron „bulizenét” játszott volna velünk. Tudjátok, „Karolina, Karolina, úgy várlak”, meg „Hands up, baby, hands up” és hasonlók.

1982, dombóvári művház, egy Jolanával nyomtam :)

1982, dombóvári művház, egy Jolanával nyomtam :)

Mi saját számokat akartunk, szerencsére akadt egy osztálytárs, aki valamennyire tudott akkordozni, gondoltuk, megbirkózik a basszgitárral is. Zsolt ügyes volt, de lusta, tényleg gyorsan megtanult mindent, de semmi ambíció nem volt benne, hogy maga alakítsa a szólamát. Megvolt az az előnye is, hogy bár laza srác lévén mindig leküldött némi bemelegítő italt koncert előtt, amíg állni tudott, játszott is, csak neki kellett támasztani a Vermona hangfalnak, hogy el ne essen.

Kezdő banda voltunk, nem túl sok fellépési lehetőséggel. Kaptunk az alkalmon, mikor az egyik helyi, idősebb rockerekből álló banda (Seres Lajos volt a vezetője, Isten nyugosztalja szegényt) meghívott „előzenekarnak” a fellépésükre. A helyi zeneiskola zenekari termében játszottunk. Egy öreg Jolana Tornado gitárral nyomtam, első elektromos hangszeremmel, amit a másik helyi tánczenekar gitárosától, Martin Jocótól vettem. Egy kezdőnek elment, de tudni kell róla, hogy a gitárok történetének legócskább hídjáról híres. Persze a koncerten szóló közben elmozdult a húrláb babájának nevezhető kis csavaros bizbasz, a H húrom csikorgó hangokon kívül mást nem adott ki attól kezdve. Nagyon égő volt… Elegem lett a Jolanából, elhatároztam, hogy kell egy normális gitár.

A Jolana rettegett hídja

A Jolana rettegett hídja

A Jolana hídja, melynél rosszabbat még sose láttam. Amint a képen látható, a híd át van fúrva, a furatban menet van, felül pedig ki van vágva a húrnak. A menetbe egy hasonló módon csonkolt csavar van, amit a túloldalról nagy nehezen lehet valahogy tekergetni – ez az oktávállítás.
Látható, hogy a cucc nem fix, hiszen a húrlábak szabadon elforoghatnak, jól észrevehető, hogy különböző szögben állnak. Ha erősen megtéptem a húr, egy nagyobbat nyújtottam, a csavar el is fordult, a húr lecsúszott róla és borzalmas csikorgó-tompa, hamis hangja lett – ráadásul persze épp szóló közben. Javítása csak megfelelő méretű csavarhúzóval és hossza macerával lehetséges. Nem tudom, ki konstruálta ezt, de remélem, legalább jutalmat nem kapott érte. Nagyon meg kéne verni az ilyet…

Valaki mondta, hogy egy másik helybéli gitárosnak, Abonyi Petinek akad egy eladó. Méghozzá egy Fender Telecaster! Nem mintha akkoriban sokat tudtam volna róla, de a Fender név már ismert volt és tudtam, hogy például a Status Quo ilyenen nyomja.

Eljárogattam hát Petihez, aki nagyon rendes volt, tanított ezt-azt, bár csak félig tudtam figyelni, mivel a 18 éves barátnője rendszerint egy szál szemérmetlenül rövidre vágott farmersortban és laza atlétatrikóban tett-vett a lakásban, képtelen voltam nem tudomást veni a meglehetősen látványosan mozgolódó cicikről…

Nem tudom, Peti észlelte-e ezt és azért adta oda a gitárt nagylelkűen otthoni kipróbálásra, vagy egyszerűen csak jófejségből, de pár napig nálam lehetett a Fender.

Ez nem az, de azt hiszem ilyen volt az a Telecaster

Ez nem az, de azt hiszem ilyen volt az a Telecaster

Azt azonnal érezte, hogy a nyaka és az egész minősége több nagyságrenddel jobb, mint a Jolana volt, a nyakprofil így utólag a legvékonyabb, lapos forma lehetett, ezt hívják D profilnak. Már-már túl vékony is volt a Cremonához és Jolanához szokott ujjaimnak… A hangjáról sokat nem tudtam meg, nem volt igazi erősítőm még. A gitár nem is volt drága, 18000 Ft (igen, tizennyolcezer, de ez akkor egy jó állapotú, alig használt Simson motor árának felelt meg nagyjából), persze nem volt ennyi pénzem, bár már évek óta dolgoztam nyaranta, kukoricát címereztem, ebből sikerült félreraknom és szüleim is segítettek. Mégse emiatt nem vettem meg elsősorban, Peti még abba is belement volna, hogy több részletben fizetem.

Az biztos, így utólag is, hogy eredeti Fender lehetett, csak éppen már átesett némi módosításon. Újrabundozták, átfestették, ezt nem vettem volna észre, ha nem mondják el. A bundozás minőségéről nem tudok sokat mondani, akkoriban fogalmam se volt arról, mi a jó és mi nem, de kicsit zavart a dolog. Ódor Jenő, a művház technikusa – szintén zenész – jó fej és kiváló elektronikai műszerész, ezermester. Emlékszem, a házépítésről azt mondta: „Nem nagy wasisdas… ha egymásra rakod a téglákat, fal lesz, ha négyszögbe, kémény, ha meg egymás mellé, járda…”
Abban azonban nem igazán bíztam, hogy egy ilyen drága „nyugati” gitárt (mert akkor még ez egy külön kategória volt, tiszteletet parancsoló, felsőbbrendű zöngével, amit áhítatosan ejtett ki az ember) is jól meg tud csinálni.

A festés tisztes iparosmunka lett, enyhén sárgásba hajló krémszínt kapott a hangszer. Ami leginkább zavart – mert ehhez se értettem még – az a híd pickup állapota volt. Olyannak tűnt, mintha kezdene szétmállani az egész… Így aztán visszavittem, megköszöntem és mégse vettem meg. Életem egyik nagy hibája volt, most lehetne egy vintage Fenderem (már ha nem lettem volna kénytelen eladni, mikor szűk esztendők jártak, ahogy több más kedvencemet).

Valami ilyesmi látványt nyújtott a hídi pickup... beijedtem tőle

Valami ilyesmi látványt nyújtott a hídi pickup… beijedtem tőle

Már tudom, hogy csak annyi történt, kissé megvénült a hangszedő köré tekert vékony pamutfonal, ami egyfajta védőbevonatként funkcionált és a tekercselést beborító viaszréteg a pengetés közben előforduló mechanikai behatásoktól elkezdett kicsit letöredezni itt-ott. Ez alapvetően nem volt komoly probléma, de akkor megijesztett  és kétségeket ébresztett bennem a hiányosnak tűnő burkolat.

A CImar-ral 1986-ban

A CImar-ral 1986-ban

 

Így végül a kurdi kocsmárostól vettem egy Cimar Strat másolatot (by Ibanez) és később egy Ibanez Tube Screamert is (bezony, az eredeti TS-808, amit később szintén ostoba módon eladtam – ez a másik, amit nagyon megbántam), mert amaz “csak” 14 ezer Ft volt.


Nektek is van hasonló sztoritok? Írjátok le a megjegyzésben!

 

 

 

7 Responsesto “Így nem vettem Telecastert”

  1. ToTo szerint:

    Jó írás 🙂 Durva, hogy amikor születtem, Te már gitároztál! 🙂

  2. Brick szerint:

    Nekem csak olyan sztorim van, ami pozitívan végződött, nem maradtam le semmi jóról ezekből kifolyólag.
    Majdnem vettem annó egy Gibson Studiót, de hálistennek volt lehetőségem kezembe venni előtte és játszani rajta. A nyaka (amit leginkább egy rosszul megmunkált kerítésléchez tudtam hasonlítani) elrettentett. Nem vettem meg. Helyette egy Fender USA strato nyerte el a szívem. Aztán hallottam olyanokat, hogy szeret a feje letörni. Így méginkább örültem, hogy mást választottam.

    Aztán kb 2éve kinéztem egy Schecter C-1 Shedevilt, amit szerencsére szintén nem vettem meg. Akkoriban szinte csak hard rock, metál ment nálam, arra mondjuk jó is lett volna, most viszont fognám a fejem, hogy csúnyán szól rajta a rockabilly meg a blues 🙂
    Helyette gitár építésbe és pickup tekercselésbe kezdtem.

    • aktivgitar szerint:

      Nekem is van egy Les Paul Studio-m és szerintem nincs semmi baj vele, kifejezetten jó nyaka van.

      Általában az olyan szögben készült fej-nyak illesztés, amit a Gibson csinált, hajlamosabb a törésre, mint az egyenes, vagy megerősített fajták, ez természetes, hiszen ott a leggyengébb és ott lép fel a legnagyobb feszültség, ha erőhatás éri.
      Nem kell eldobni és nem törik. 🙂

  3. Abonyi Péter szerint:

    A gitár bigsby tremolos volt azota se láttam olyat.

    • aktivgitar szerint:

      Köszönöm, Peti!

      De jó, hogy pontosítottad, most, hogy mondod, már rémlik. de valamiért nem emlékeztem rá. Igaz, annak idején még fogalmam se volt róla, hogy mi az a Bigsby…

  4. brunner gé szerint:

    Üdv Iván és Mindenki!
    Nagyon jó az oldalad sok hasznos infóval telis-Tele… később enyém lett a Bigsby-s Tele (bár akkor randa medencekék vót már szegény de gondolom ua volt mert Dombóvár nem egy vintage fender lerakat azóta sem… ).
    Sajnos akkoriban (főleg vidéken) igen kevés infója volt egy 17körüli zenesuhancnak(is) hogy mi egy ilyen gitár valójában így egy ‘nagy és elismert guru’ ügyesen megszabadított tőle … ezt inkább hagyjuk, ma már nehezebb dolga lenne. Szóval ezért is jó hogy vannak ilyen és hasonló oldalak és nem csak egy szűkebb kör birtokol mindenféle hangszeres infót (amiknek a java ma már elég alap ill. elérhető pl.: itt nálad is).
    Az a Tele egyébként nagyon-nyagyon jó volt, szuper ultra kényelem és hang + egy vintííídzzzs legenda stb. Néha eszembe jut hogy itt lehetne a szobámban, ahogy talán neked is.

    • aktivgitar szerint:

      Szia, köszönöm az elismerést és hogy hozzátetted a sztorihoz ezt is!
      Tényleg érdekes tudni a sorsáról, sajnálom, hogy nem maradt meg nálad.

Hozzászólás a(z) Brick bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.