recent from 15 Hangszer és tartozék gyártók szakmai innovációs találkozója

A találkozó szakmai, nem a nagyközönségnek szól, legalábbis ez derült ki a rövid telefonbeszélgetésből, amit a szervezővel folytattam.

recent from 12 Kartoncaster

Írtam már jónéhány alternatív anyagról, amit fa helyett használnak gitároknál és készülőben van egy átfogó cikk is ezekről.
Na, de Fender Stratot építeni – kartonpapírból? Nem túl beteg ötlet ez?

recent from 18 Egy gitárkészitő emlékére

Régóta tartó, súlyos betegség után elment közülünk Veress József, a Verbum Gitár alapítója, gitárkészítő.
A magyar egyedi gitárkészítésben úttörő szerepe volt a CNC használatának elfogadtatásában.

recent from 167 Gitár történelem: A Fender Telecaster – 1. rész

Leo Fender olyan eszközt adott a gitárosok kezébe, amely felforgatta zenélés addig megszokott módját, új műfajok létrejöttét, új hangzások kialakítását tette lehetővé. A művészet eszköze átalakította magát a művészetet, korszakváltást indított el.

Egy gitárkészitő emlékére

Régóta tartó, súlyos betegség után elment közülünk Veress József, a Verbum Gitár alapítója, gitárkészítő.
A magyar egyedi gitárkészítésben úttörő szerepe volt a CNC használatának elfogadtatásában.

Kartoncaster

Írtam már jónéhány alternatív anyagról, amit fa helyett használnak gitároknál és készülőben van egy átfogó cikk is ezekről.
Na, de Fender Stratot építeni – kartonpapírból? Nem túl beteg ötlet ez?

Hangszerkiállítás összefoglaló

Leginkább az eredeti, kézzel készült hangszert és felszerelést kínáló hazai műhelyek és boltok, illetve a kifejezetten minőséget képviselő forgalmazók érdekeltek. Szerencsére akadt is belőlük, több eddig általam nem, vagy alig ismert műhelyt, hangszert nézhettem meg alaposabban.

Hangszer és tartozék gyártók szakmai innovációs találkozója

A találkozó szakmai, nem a nagyközönségnek szól, legalábbis ez derült ki a rövid telefonbeszélgetésből, amit a szervezővel folytattam.

Minden idők legjobb gitár apróhirdetése! :)

Ez a gityó Mötley Crue-t és Megadeath-t is tud játszani. A hangszer tökéletes lenne egy Mötley Crue cover bandának (de te nem, mert túl béna vagy hozzá).

Hogyan legyünk bunkó gitárosok – 10 egyszerű gyakorlattal

Ha igazán, de tényleg igazán azt szeretnéd, hogy elkönyveljenek vérbeli, végtelenül bunkó gitárosnak, a következő 10 egyszerű gyakorlat használatával a siker garantált.

A világ első teljesen 3D nyomtatott gitárja

Itt a világon az első olyan akusztikus gitár, ami szerkezeti elemeit tekintve teljesen 3D nyomtatással készült.

Stúdió a kábelben?

Minden gitáros életében hamar eljön a pillanat, amikor felvenné, amit játszik. Akár egy előre tervezett dologról van szó, akár arról, hogy gyakorlás közben élete legjobb riffjét/szólóját improvizálja és spontán meg kéne örökíteni, egyre fontosabb, hogy minél egyszerűbb és jobb minőségű eszköz álljon rendelkezésre.

Szolgálati közlemény: regisztrálni csak engedéllyel, sajnos…

Nem akartam ezt a lépést megtenni, de annyira elharapóztak a spammer regisztrálók az oldalon, hogy kikapcsoltam a szabadon regisztrálás funkciót. A spamszűrőm a tőlük származó kommenteket tudja szűrni (meg is teszi sikeresen általában), de a regisztrálásukat nem tudja megakadályozni, így kénytelen leszek magam végezni. Természetesen ezután is szívesen engedélyezem minden valódi érdeklődőnek a regisztrációt, általában 24 órán belül megnézem és hozzáadom az új tagokat. Nemsokára egy alapos takarítást fogok végrehajtani a felhasználók közt, bármennyire is igyekszem elkerülni, előfordulhat, hogy véletlenül egy valódi olvasó is áldozatul esik a tisztogatásomnak, ha nagyon hasonló az email címe/neve a spammerek által használtakhoz. Ha így alakulna, előre is elnézést kérek és amennyiben dobsz egy emailt az aktivgitar@gmail.hu-ra, expressz visszaveszlek. Bocsánat a kényelmetlenségért....

Line 6 AMPLIFi, az iKombó

Nincs afelől kétségem, hogy egy megosztó erősítőt épített a Line 6. Lesznek majd, akik teljesen rákattannak és lesz sok „ortodox”, aki fintorogva elfordul tőle, rá se néz. Kinek lesz igaza? Ahogy sok minden más, ez is ízlés dolga leginkább.

A leggyorsabb hangolás

Elképesztően gyorsan dolgozik, konkrétan kb. 2-3 másodperc alatt áthangolja az egész gitárt a gyárilag beállított vagy a gitáros által előre programozható hangolások bármelyikére – azaz nincs akadálya annak, hogy szám közben váltsunk hangolást.

Pickupológia 4. – Fluence, a jövő hangszedője?

A Fishmann fejlesztői radikális konstrukciós ötlettel álltak elő másfél évvel ezelőtt. Ahelyett, hogy a hagyományos zománcszigetelésű huzalt használnák, az űrtechnológiában és telekommunikációban már alkalmazott módszert ültették át gitárra: vékony műanyaglapon nyomtatott áramköri vezetőt készítettek.

Ütős hangzás

Gyerekkoromban sokat tollaslabdáztunk szüleimmel a Balaton-parton és néha hülyéskedésből gitározást játszottam a tollasütővel – nem gondoltam volna, hogy egyszer majd látok valódi teniszütő-gitár.

Dobos a pedálban

Nem kell mást tenni, mint bekötni a pedálok közé, az 1.8”-es színes kijelzőn kiválasztani a 10 -féle dobkészlet egyikét, megkeresni a 200 ritmusmintából a megfelelőt és elindítani.

Koptató gitár

Alaposabb szemlevételezéssel látható: nem, kérem, nincs itt semmi hiány, ez maga a gitár, melynek teste egy az egyben egy koptatót formáz.

Gitár történelem: A Fender Telecaster – 1. rész

Leo Fender olyan eszközt adott a gitárosok kezébe, amely felforgatta zenélés addig megszokott módját, új műfajok létrejöttét, új hangzások kialakítását tette lehetővé. A művészet eszköze átalakította magát a művészetet, korszakváltást indított el.

Így nem vettem Telecastert

Az biztos, így utólag is, hogy eredeti Fender lehetett, csak éppen már átesett némi módosításon. Újrabundozták, átfestették, ezt nem vettem volna észre, ha nem mondják el. A bundozás minőségéről nem tudok sokat mondani, akkoriban fogalmam se volt arról, mi a jó és mi nem, de kicsit zavart a dolog.

Gitárt ettem reggelire!

Ma reggel születésnapom alkalmából gitár-rántottát kaptam! 🙂

Ismét indul a Jónás Tamás Gitárverseny!

Nagyszabású hazai internetes gitárverseny indult el november 4-én. A verseny létrehozója és névadója Jónás Tamás, akinek legutóbbi albumának terjesztésére a világhírű amerikai gitáros, Steve Vai kiadója adott szerződést. A hazai és külföldi támogatóknak köszönhetően a verseny közel félmillió forintos összdíjazással várja a gitárosokat.

Híres gitárszólók – kíséret nélkül

Néha érdekes dolgokat talál az ember véletlenül… a Youtube-on egy “tzvi popovich” nevű júzer csatornáján fenn van 8 darab ismert, híres gitárszóló különválasztott sávja, a kíséret nélkül. Igen, eredeti, nem csak valaki által feljátszott. Nem tudni, hány emberrel végzett, hogy hozzájusson, de nem lehetett könnyű meló. 🙂 Hogy ne kelljen nektek keresgélni, beteszem mindet. 🙂 Queen: Bohemian Rapsody Steve Vai: For the love of God Michael Jackson: Beat it (Van Halen) Deep Purple: Highway Star Judas Priest: Painkiller Eagles: Hotel California Europe: Final Countdown Metallica: Fade to black...