Skandináv mestermű: Ruokangas Guitars

Skandináv mestermű: Ruokangas Guitars

Még mindig meglep, hogy szinte hónapról hónapra fedezek fel újabb kiváló gitárkészítőket, akikről soha nem is hallottam eddig.

Hogy a finnek nem csak jó vodkát és mobiltelefont tudnak gyártani, azt eddig is tudtam, a Flaxwood Liekki talán a legjobb minőségben kidolgozott gitárom, igaz, a legdrágább is – még ha nem is fa, hanem kompozit anyag.
Most egy újabb kiváló finn gitárkészítő műhely, a Ruokangas eszméletlen szép hangszereire tudtam rácsodálkozni.

A cég vezetője és alapítója, Juha Ruokangas a 80-as években gitárokat javítgatott, majd a kilencvenes évek elején kitanulta a hangszerészmesterséget a legkiválóbb finn hangszerésznél. Ezután céget alapított és 35 m2-es kis műhelyében elkezdett gitárokat építeni. Ma már négy hangszerész és egy marketinges van a csapatban és egy 350 m2-es műhelyben évi 120 gitár készül a kezük alatt.
Juha hagyományos módon, régi, karos mérnöki rajzasztalon tervezi meg 1:1-es méretben hangszereit és teljesen nulláról készíti el a prototípusokat.
A tervezésnek ezt a módját nagyon fontosnak és egyben megnyugtatónak tartja – mindig segít, hogy a realitás határain belül mozogjon. Célja, hogy a lehető legergonomikusabb gitárokat készítse, miközben megtartja a formák nőies szépségét.

A Ruokangas gitárok már kezdetektől fogva használtak szokatlan fákat – Juha úttörő kísérletező volt a spanyol cédrussal, és az általa “Arctic Birch” néven nevezett nyírfával (finnül loimukoivu és jääkoivu, sajnos a távoli nyelvrokonság ellenére nem találtam magyar nevét) 🙂 is csak az ő gitárjaikban találni meg. Ez utóbbi kereskedelmi forgalomban nem igazán elérhető fákat gondosan választják ki – természetesen megfelelve a fenntartható fejlődés követelményeinek -, a rönköket maguk fűrészelik, szárítják, hőkezelik egy szabadalmaztatott eljárással,  majd osztályozzák – a minőség iránt nem hagy kétséget, hogy 20 éve garanciával adják el a hangszereket. A nyeregnek használt csont a kereskedelemben kapható kommersz marhacsont helyett a keményebb és sűrűbb, ugyanakkor csúszósabb felületű jávorszarvas sípcsontból származik. Bundozásnál választható a nikkel/ezüst vagy rozsdamentes acél.
A hidaknál is minőségi a választék: Gotoh GE1996T, TonePros TP6, Wilkinson VSVG, Wilkinson WT3, míg hangolókulcsokban a Gotoh különféle modelljeit használják, választhatóan locking vagy hagyományos változatban.
Hangszedők terén saját modelljeik mellett (melyek a vintage PAF, P90, illetve “hot” változatak), valamint német Häussel egyedi hangszedőit ajánlják. Itt meghallgathatók a gitárok hangklipjei különböző hangszedőkkel.
Ha valaki szeretne egyet látni “akcióban”, az például a Stratovariusnál láthat egy egyedi fehér Hellcat Custom-ot Matias Kupiainen kezében.

Illetve a Steambass-on Markus Setzer Hendrix Little Wingjét játsza – igen, basszuson!

„Már a legelejétől fogva azt akartam, hogy csúcsminőségű gitárok kerüljenek ki a kezem alól, melyekbe a legigényesebb zenészek is beleszeretnek. Elég nagyratörő cél, nem tagadom…Nincs arra mód, hogy megtanuld a hangszerész mesterséget könyveket olvasva vagy azt nézve, más hogyan csinálja. Le kell ásnod a legmélyére magadnak, hogy időt adja a kezednek rátalálni a mesterfogásokra. A nehéz út az egyetlen út, ami oda vezet.” mondja Juha Ruokongas.
“Egy hangszerész igazi polihisztor kell legyen – nem elég, hogy képzett kézműves és felületkezelő szakember, elektronikai tudás is szükséges, zenésznek is kell lenni, meg marketingesnek, de ne felejtsük ki a fotóst és videószerkesztőt is, végül kell belé szoruljon némi pszichológia érzék is, hogy a zenészek nem éppen könnyű lelkivilágába is bele tudja élni magát.”

Úgy tűnik, náluk megvannak ezek a kvalitások. Gitárjaik egyediek, gyönyörűek, aprólékos figyelemmel és odaadással kidolgozottak, minden részletet legnagyobb gondossággal terveznek meg és készítenek el. Hiszen ez a titka szerintük: a készítés során észben tartani a gitárépítés több ezer munkafázisát és minden egyes lépésné feltenni a kérdést magukban: hogy tudnám ezt még jobban csinálni?

A "gitárépítő" weblapon rengeteg lehetőségből választhatunk

A "gitárépítő" weblapon rengeteg lehetőségből választhatunk

Weboldaluk is rendkívül látványos és jól kidolgozott, tele érdekes, hasznos és nyálcsorgatásra késztető információval, ami szintén mutatja, hogy minden apró részlet fontos a számukra és egyformán minőséget csinálnak ezen a téren is. A tartalom rengeteg kis apró érdekességet tartogat, én már két napja böngészgetem, de mindig találok valami jót, most például azt, hogy a csúcsmodell Duke Royale specifikációja PDF-ben az oldal alján letölthető, ahogy mindegyik más modellé is, hogy minden hangszer mellett ott találni a kapcsolódó videókat és hangfájlokat, a zenészeket, akik használják, mindezt logikusan és érdekesen felépítve, tökéletesen harmonikus dizájnban. Nem mondom, hogy máshol nincsenek ilyenek, de valahogy itt nekem jobban össszeáll a kép.
Minden egyes modelljük egyedileg felépíthető a webes felület adta lehetőségekkel, én magam több mint egy órát töltöttem vele, hogy különböző egyedi álomhangszereket rakjak össze vele és nagyon élveztem. Ezen túl még egy ingyenes iPhone app is van, amivel ugyanezt meg lehet tenni!
Szinte minden alkatrészt és kinézetet ki lehet próbálni rajta, szintén egyedi lehetőség, hogy bármelyik hangszer rendelhető balkezes változatban is, a konfigurációt el lehet menteni és árajánlatot is kapunk rá – ami persze arányban van az egyedi mesterhangszer minőségével, Euróban mérve több ezres kell egy Ruokangas gitár megvételéhez, de ahogy elnézem, tényleg a világ legjobbjai közt lehet, (már ha egyáltalán van értelme ilyet kijelenteni), de hogy a legszebbek és legművészibben kidolgozottak közt a csúcson vannak, abban egészen biztos vagyok.
Nekem mindenesetre nagyon tetszenek, nem tudtam betelni a képeikkel, a galériából végigböngésztem szinte mindent, több órát töltöttem el a weboldalunkon és közben nagyokat sóhajtoztam kikerekedett szemmel, mint a kisgyerek a játékboltban.

Néhány a szerintem legszemrevalóbb modelljeikből itt látható:

Ruokangas Duke Classic, viking motívummal

Duke Classic, viking motívummal

A valaha látott legszebb berakás ez a Viking motívum a Duke Classic-on

A valaha látott legszebb berakás ez a Viking motívum a Duke Classic-on

Mojo Grande

Ruokangas Duke Artisan Doubleneck

Duke Artisan Doubleneck

Ruokangas Steambass Classic

Steambass Classic

Ruokangas Hellcat Artist

Hellcat Artist

Ruokangas VSOP Classic

VSOP Classic

Ruokangas Unicorn Classic

Unicorn Classic

Mojo KIng

Mojo King

 

Steambass Deluxe

Steambass Deluxe

VSOP Deluxe

VSOP Deluxe

Hellcat Deluxe

Hellcat Deluxe

Unicorn Classic

Unicorn Classic

Duke Royale, a csúcsmodell

Duke Royale, a csúcsmodell

És aki szeretné tudni, hogyan is készülnek, itt végigkövetheti. Érdemes, mert egyszerre érdekes és hasznos, nekem legalábbis tanulságos volt!













 

2 Responsesto “Skandináv mestermű: Ruokangas Guitars”

  1. Tom Szájer szerint:

    Gyönyörű álomgitárok. De az Olaszok sem maradnak le : Kiváló gitárok egy volt hegedűkészítőtől ,”GNG guitars”.

  2. Kalanovics János szerint:

    Csak egy apró megjegyzés: Finnország nem skandinávia része… Köszi!

Hozzászólás a(z) Tom Szájer bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.