Túl a fán: 1. Rainsong

A gitárok alapvetően fából készülnek. Ez jó, mert a fa nemes anyag, a fa élő anyag (még a kivágása után is), a fával élvezet dolgozni, még ha gyakran kihívás is, a fa szép, a fával a hangot sokban befolyásolhatom… és még sorolhatnám. Nincs is jobb, mint figyelni, ahogy a véső finom nyomására hajszálvékony forgács kunkorodik fel, beszívni a fa illatát, az egyre finomabb csiszolás után érezni a fa kellemes simaságát. A fa egy szentség a hangszerésznek. De… a fa kényes, mert az időjárás változásaival változik ő is, a fa állhatatlan, mivel természetes anyag lévén nincs két egyforma, a fa érzékeny és könnyen sérül. Mivel nem mondhatni, hogy felelősen használtuk fel, egyre kevesebb is van belőle. Láthatjuk, számtalan előnye és csodálatos tulajdonsága mellett vannak komoly hátrányai is. A gitárkészítésben régtől fogva keresték az olyan anyagokat, melyek kiválthatják, helyettesíthetik a fát. Ez mostanáig csak többé-kevésbé sikerült, néhány hi-tech gyártó kivételével inkább csak elvetélt kísérletek voltak. Úgy gondoltam, szentelek majd egy cikket a nem fából készült gitároknak, de rájöttem, annak ellenére, hogy elég ritkák, egy cikkben nem lehet megfelelően bemutatni őket. Ezért indítok egy újabb sorozatot az alternatív gitáranyagokról.   A karbonként ismert anyag nagyon sokoldalú, hi-tech termék. Használják az autóknál, bicikliknél, repülőknél, elsősorban a komoly igénybevételnek kitett, ugyanakkor könnyű szerkezetnél. Angolban „graphite” néven emlegetik, talán a legismertebb a Steinberger-féle eredeti „puska” alakú gitár, ami teljesen ebből az anyagból készült. Nálunk a köztudatban leginkább a képen is látható “sztrítrészer” stílusú autók  gagyi, olcsó, maticázott utánzataiból vált ismertté. Mi is ez? Egy úgynevezett kompozit anyag, amiben több, eltérő tulajdonságú anyag hasznos jellemzője egyesül, magyarul szénszálas kompozitnak is nevezik. Nagyon leegyszerűsítve szövetszerű szálakat ágyaznak műgyantába, többnyire epoxiba. Előnye a rendkívül jó fajlagos szilárdság és sűrűség és hogy kiválóan tűri a környezeti hatásokat (hőmérséklet, páratartalom), megfelelő technológiával folyamatosan egyforma minőségben gyártható, a szerkezete egységes. Látható, hogy ideális anyag lehetne gitárgyártáshoz, hiszen tartalmaz természetes, rostszerű elemeket, mint a fa,...

Megtiport gitár javítása

Képzeljétek el, hogy az ember könyékig benne matat egy szűk fadobozban, mélyen a híd vonalától még lejjebb, ahol nem tudja, éppen mi hol van, csak a „kezével lát”. Már a sokadik próbálkozásom járt kudarccal, mivel amint nagyjából úgy éreztem, helyén van az emelő, vagy ferdén volt és elbillent, vagy a vonalzó mozdult el – és persze arra is vigyázni kellett, hogy a sín a vonalzó mellé kerüljön, ne akadjon bele.

Így is lehet

Minden héten rátalálok valami érdekes, új dologra a gitárokkal és gitározással kapcsolatban, ez olyan jó érzés. Főleg, amikor tehetséges zenészt, újszerű játékmódot tudok megosztani, mint például a tajvani származású Johnnie Lin, aki jelenleg Brisbane-ben utcai zenészként mutatja be egyedi játékstílusát, ami a perkusszív-tapping egy érdekes változata. Forrás:...

Godin Multi-Oud

A Multi-Oud a tradcionális úd továbbgondolt és speciálisan az elektronikus erősítéshez kifejlesztett változata. A hídba piezo hangszedő került és a test a Godin által kifejlesztett kétkamrás mahagóni Multiac, mely lehetőv teszi, hogy akusztikusan is szépen szóljon a hangszer, viszont segít a gerjedést megakadályozni, ha ki van erősítve.

Git-art

Ez nagyon jól néz ki! 🙂 Source: favim.com via David on...

« Older Entries Next Entries »