G.A.S., avagy hány gitár kell a boldogsághoz?

G.A.S. *(Guitar Acquisition Syndrome – Gitár Megszerzési Szindróma)

írta Walter Becker

(eredetiben olvasható Guitar Player magazinban, a fordítást én csináltam)

Illusztráció: slash-collection.sitew.com

Úgy döntöttem, megtöröm a régóta tartó szerkesztői hallgatást, hogy felhívjam az egész zenésztársadalom, a gitárosok és a gitártulajdonosok figyelmét egy súlyos problémára, mely kezd tragikus méreteket ölteni, folyamatosan növekszik és ténylegesen azzal fenyeget, hogy elnyel mindnyájunkat. Hadd szemléltessem:

Éppen egy jólszituált ház nappalijában vagyok, Észak-Hollywoodban, a San Fernando völgyben, a környék rendkívül kedvelt a legismertebb Los Angeles-i stúdiózenészek közt. Minden harmadik ház az utcatömbben egy-egy stúdiózenészé és MIDI cuccokkal jól felszerelt demóstúdió található bennük. Itt él egyik elismert és végtelenül tehetséges gitáros ismerősöm, akit érthető okokból nem akarok megnevezni. Az úr, akiről beszélek, alapvetően odaadó férj és gyerekeiért rajongó apa – de jelenleg a család nincs a nappaliban.

Ugyanis a nappaliban már nincs hely a család számára.

Minden vízszintes felületet elborítanak a gitárok – akusztikus, elektromos, hawai, régiek, újak, fura kis ukulelék, cuccok, melyekre nem is lehet jó nevet találni – és miközben pengettem az elkápráztatásomra utoljára elővett hangszert, barátom kirohant a szobából, kintről kérdezve, mutatta-e már a Delvecchio-ját, melyről azt sejtettem, hogy egyfajta brazil rózsafából készült dobrógitár – és gondoljatok bele, hogy a húrok és bundok e szobányi halmaza csupán azokat a gitárokat jelenti, melyeket a házában tart és soha nem is visz el fellépésekre!

Vagy nézzünk egy másik példát.

A város egyik stúdiójában egy másik híres session-zenésszel dolgozom, aki már jó húsz éve nagyjából ugyanazt a rögtön felismerhető és rá jellemző hangzásvilágot hozza – de észrevettem, hogy egyetlen alkalommal se láttam nála ugyanazt a gitárt kétszer.

Igaz, mindegyik kiválóan szól (és nagyon jól is néz ki), de hogy, hogynem, ezek a csúcskategóriás hangszerek valahogy mindig két hét alatt kiesnek a kegyeiből és felváltja őket egy újabb. Egy olyan másik, mely hangzásban gyakorlatilag megkülönbözhetetlen az előzőtől, ráadásul később az is kiderül, hogy ezek a gitárok erőteljesen tuningolva és újratuningolva voltak, a legújabb űrtechnológiás anyagokkal és eljárásokkal (sőt, ez már az űrtechnikát is übereli – “nézd már ezt a hidat, speckoniumból készült, annyira ritka, hogy sehol nem kaphatsz belőle egy morzsát se”), mindezt csak azért, hogy aztán két hét alatt kiderüljön, mégse kellenek…

Mi a baj ezekkel a srácokkal?

Úgy hívják: GMSz – Gitár Megszerzési Szindróma, angolul G.A.S. Biztos ismetnek ilyet. Talán a cikk olvasója se mentes tőle. Vagy majd elkap téged is hamarosan, esetleg szeretnéd, ha elkapnád.

Azt hihetnék, hogy ez valami nagyon király dolog, pedig egyáltalán nem az. Többé már nem.

Mégis, mennyi Strat kell a boldogságodhoz? Mennyi Strat klón, mindegyik durván tuningolva, hogy olyan hangzásokat érhess el vele, amihez egykor négy különböző gitár kellett? Mennyi kapcsolót és tekerentyűt kell tenni egy olyan Stratra?

Most pedig képzeld el a következőt: ülök egy jónevű, sztárgitárosoknak is dolgozó hangszerész műhelyében, hogy megint módosítsam az üreges testű, teljesen koa-fából készült Strat klón hangszerem, ezúttal egy újratekercselt Fender kis impedanciájú zajmentes pickup és pau ferro fából készült nyak beépítésével A mester így szólt: “Maradj egy kicsit, a Buzzard minden percben ideérhet – szombatonként szokott jönni, hogy elvigye a gitárjait és hozzon újabbakat.”

Kétség sem férhet hozzá, hogy a Buzzard lesz az Év Arca, ha GMSz plakát készül idén – ráadásul, ő a GTSz-t is elkapta (Gitár Tuningolási Szindróma, angolul G.M.S), mely egy veszedelmes komplikációja az eredeti tünetegyüttesnek és úgy tűnik, előrehaladott stádiumban a legtöbb kárt okozza.

Tulajdonképpen az említett hangszerész mondta (aki a Buzzard és az én gitárjaimon is dolgozik, mivel magától értetődően nem élt még hangszerész, aki képes lett volna olyan hangszert készíteni, amely kielégítette volna az agyonstimulált érzékeinket), hogy a Buzzard nemrég egy frissiben átalakított gitárral tért be, amelyet egy vajazókéssel vagy valami hasonló életlen vacakkal hirtelen felindulásból durván és látványosan sikertelenül meghekkelt, pusztán azért, hogy az éppen nemrég elkészült tuningolást tovább változtassa – még aznap, mikor a kért változtatás elkészültével műhelyből elvitte!

Ilyen és ehhez hasonló rémtörténetekkel az egész magazint meg lehetne tölteni (nem is rossz ötlet), de a lényeg a mostani válság idején: mit tehetünk, hogy megállítsuk a veszedelmet, mielőtt a te életeded is pokollá teszi?

Íme néhány ötlet, amit érdemes átgondolni a GMSz-ben szenvedőknek, mikor ismét rohamuk támad.

1. Gondolj bele a egy pillanatra, milyen következményekkel jár a karmádra nézve annak a rengeteg gitárnak a birtoklása. Képzeld el magad, ahogy az örökkévalóságon át cipeled a hátadon az összeset. Természetesen keménytokban.

2. És ki fogja mindezeket a gitárokat behangolni? Ki fog rajtuk húrt cserélni? (ez persze nem működik azoknál, akik olyan gyakran adják-veszik a hangszereiket, hogy még arra sincs szükség, hogy húrt cseréljenek).

3. Képzeld el, hogy a feleséged rájön, valójában hány gitárod is van. (“Mi ez, már megint egy új gitár?” “Dehogy drágám, nem új, már van vagy 25 éves”)

4. Képzeld azt, hogy klarinétos vagy. Vajon hány klarinétod van?

5. Kérdezd meg magadtól: mi a jobb, ha úgy emlékeznek rád majd, mint egy gitáros, vagy mint egy gitártulajdonos?

6. Képzeld el, hogy abban a gitárboltban vagy, ahová járni szoktál, mert izgalmas “veterán” gitárokat árulnak és épp a tulajdonossal alkudozol. Persze őt is keményen sújtja a GMSz. Most képzeld el, hogy lassan felveszed az ő személyiségét, minden egyes vásárlással közelebb kerülsz hozzá, hogy épp olyan legyél, mint ő.

Na, ez az a gyakorlat, amit ha jól csinálnak, a legtöbb kezdeti szakaszban lévő GMSz-ben szenvedőt jobban kigyógyítja a kórból, mint bármi más.

 

Forrás: Steely Dan