A gitár „élő” fája (a Föld napja alkalmából)

Azt hihetnénk, a gitárok a szó jó értelmében véve igénytelen, gondozásra különösebben nem szoruló hangszerek. Nagyjából így is van, persze akadnak olyan rendszeres, kisebb karbantartási feladatok, amelyet bárki maga elvégezhet, ezekről később írok részletesen.

Az viszont meglepett, hogy gyakran még olyan profik, akiknek munkaeszközük a gitár (legyen akár zenész, akár tanár), nem mindig vannak tisztában a fa nedvességtartalmának jelentőségével.

A volt felcsúti vasútállomás mellett

A fa csodálatos adománya világunknak, életében fontos szerepe van a levegő tisztán tartásában, az oxigén újratermelésében, a széndioxid feldolgozásában, a páratartalom szabályzásában. Étkezéshez gyümölcsöt terem, munkákhoz gyantát és egyéb nedveket (pl. gumifa) kínál, életteret biztosít rengeteg állatnak, akár évszázadokig is, árnyéka jólesik a nagy hőségben, változatos formáiban pedig a szemünk gyönyörködhet. Mikor meglátok néha egy-egy öreg, évszázados fát, szeretem csak körbejárni, nézni, megérinteni…Élete végével is fontos a szerepe, a kidőlt fák lassan visszakerülnek a talajba, tovább táplálva azt, jelenlegi ásványkincseink jó része is a föld alá került fákból alakult át, a kitermelt fa pedig számtalan szép és hasznos emberi alkotás része, a kész házaktól a bútorokon át a hangszerekig. Oroszországban voltam olyan fatemplomban, ami teljes egészéből gerendákból készült, ráadásul szög felhasználása nélkül. Épp ezért vigyázni kell a fákra, erdőkre, okosan felhasználni, pótolva azt, amit elvettünk. Sajnos a gitárkészítésben gyakran különleges, egzotikus fafajtákra is szükség van, melyek a féktelen erdőirtások miatt már veszélyeztetetté váltak, még ha ez sokkal inkább köszönhető a bútorgyártásnak, ahol nagyobb mennyiségben használják, mint a gitárkészítésnek. A felelősen gondolkodó cégek már vagy maguk gondoskodnak az újratelepítésről, vagy fenntartható ültetvényekről igyekeznek beszerezni az alapanyagot. A Föld napján érdemes szólni róla, hogy egyre nagyobb probléma a hangszerfák legális és fenntartható forrásból beszerzése, ezért egyre fontosabb lesz az alternatív anyagok használata, még ha erről sok gitárost és hangszerészt nem lehet meggyőzni. Nem is olyan rég a Gibson üzemét szállták meg FBI ügynökök, lefoglaltak és elkoboztak hangszereket, alapanyagokat, dokumentumokat, fájlokat, azzal vádolva őket, hogy megszegték a veszélyeztetett fajták importját tiltó rendelkezést, amit a Gibson tagadott – akárhogy is, egyre fontosabb, hogy gitárjaink ne azon az áron készüljenek, hogy ezzel fafajták a kihalás szélére kerülnek.

Az alcsútdobozi arborétumban

Függetlenül attól, hogy gitárok fájának életfunkciói megszűntek, a fa továbbra is bizonyos formában élő anyag. A környezettel folyamatos kapcsolatban van, szerkezeti sajátosságai miatt reagál a hőmérséklet és a páratartalom változásaira. A változások formailag (vetemedés) és méretileg (zsugorodás, duzzadás) is jelentkeznek.
A hangszerfákat felhasználásuk előtt általában évekig pihentetik megfelelően szabályozott környezetben, hogy beálljon az egyensúlyi állapot. A kevés ideig pihentetett vagy nem megfelelő körülmények közt tárolt, esetleg mesterségesen felgyorsított pihentetésű anyag kevésbé lesz stabil és hajlamosabbá válhat az alaki és méretbeli változásokra.

A fának jó nedvességtároló képessége van, de száraz környezetben ezt a nedvességet könnyen el tudja veszíteni. A hangszerfa akkor „érzi” magát a legjobban, ha nagyjából 45%-os páratartalomban van.

A jelentős hőmérséklet- és páratartalom változások megviselik a hangszereket. Elsősorban az akusztikus gitárok érzékenyebb szerkezete van kitéve ennek, de ne gondoljuk, hogy az elektromos hangszerekre nem hatnak.
A túlzott hőség a ragasztóanyagok lágyulását okozhatja (gondoljunk a nyár melegben mondjuk egész napra egy autó belsejében felejtett gitárra, ahol akár 50-60 fokos hőség is lehet, ha folyamatosan süti a nap) és formai torzulásokat is előidézhet.

A „dobozgitároknál” a vékony oldalfalak, elő- és hátlapok amúgy is nagy erők feszítik, kiszáradásuk könnyen hajszálrepedésekhez vezet, ami aztán a feszítőerők miatt szélesebb réssé is tágulhat. A hídnál bekövetkezhet felpúposodás, sőt, a híd akár le is válhat.

Akár elektromos, akár akusztikus gitárról van szó, a fogólap is megszenvedheti a túl száraz levegőt. Ahogy a fa kezdi elveszíteni a nedvességtartalmát, először mindig a szélein szárad ki jobban, ez már önmagában is bizonyos apró méretváltozást okoz a peremén. Előfordul, hogy ilyen kiszáradás következtében ahogy a bundok vágatai is valamelyest deformálódnak a zsugorodáskor, az amúgy gyárilag szépen oldalt lesimított bundvégek élesnek, kiállónak érződnek majd. Mivel a fa szerkezete nem homogén, sűrűségében, szálszerkezetében apróbb-nagyobb eltérések vannak, még az is megtörténhet, hogy kis mértékben ugyan, de itt-ott enyhén kinyomódnak bundok. Ilyenkor fordulnak elő azok a „misztikus” hibák, hogy a nyak beállítása jónak tűnik, a húrnyomás megfelelő, az action szabályosan belőve, a bundok se kopottak, mégis, egy-két fekvésben zörög a húr, vagy akár ún. „dead spot” is kialakul, ahol egyszerűen meg se szólal egy hang, annyira letompítja, hogy hozzáért egy másik bundhoz. Ezek a változások sajnos többnyire maradandóak, tehát a páratartalom megfelelőre növelése már nem képes visszaállítani ezeket a deformációkat.

Természetesen ezeket meg lehet javítani, a bundok szintbecsiszolása, koronájuk formázás és polírozása után megint használható lesz a hangszer.

Az akusztikus gitárok repedéseinek javítása már kevésbé egyszerű feladat, erről majd külön cikkben írok, kedvcsinálónak annyit mondok, hogy a ritkaföldfém-mágnesek és egy lufi nagy szerepet kap. 🙂
Természetesen a másik véglet se jó, a túlzott páratartalom hatására a hangszer megszívja magát nedvességgel, megduzzadnak a fák, így is előfordulhat alakváltozás.

Hogy tudjuk megelőzni a fenti hibákat?

Először is, nem árt, ha tisztában vagyunk, milyen környezetünkben a páratartalom. Itt Amerikai keleti partján (Boston környéke), ahol lakom, extrém ingadozás van. Nyáron a maximális páratartalom 70-80% fölé is mehet (ami persze a trópusokhoz képest nem is olyan vészes), de órák alatt leeshet 50% köré. Télen viszont kimondottan száraz a levegő, akár 20% alá is csökkenhet a páratartalom, gyakorlatilag novembertől akár áprilisig is.
Mivel a gitároknak a 45-50% körüli az ideális, érdemes ezt valahogy stabilan biztosítani.

Erre két módszer van: az egyik az egyedi, mikor a gitárban vagy a gitártokban helyezünk el olyan páraszabályzót, amivel a tok viszonylag zárt légterén belül ez megoldható. Többféle ilyen megoldás létezik, a legtöbbjük csak párologtatásra alkalmas és rendszeresen után kell tölteni, de van olyan is, mely oda-vissza működik, pára kibocsátásra és elnyelésre is használható. Ezek többnyire akusztikus gitárokhoz készülnek – hiszen számukra a legfontosabb ez – és a húrokra akasztva kell belógatni a gitár testének belsejébe. Akad olyan is, mely a tok oldalfalára erősíthető.

A tokban/gitárban közvetlenül alkalmazott megoldás előnye, hogy hordozható és ha csak 2-3 gitárnál kell alkalmazni, költsége is alacsony.

A másik megoldás: szabályozott páratartalmú helyiség. Ha 6-8 vagy több gitárról van szó, már elég sokba kerülhet a tokban használt párásító és bonyolult a rendszeres ellenőrzés és újratöltés. Én a saját helyemen klímával nem rendelkezem, így nyárra egy levegőszárítót, télre egy párásítót vettem.

A két készülék hasonló méretű, akkora, mint egy kisebb gitárcombo, a szárító párát von ki a levegőből (miközben meleg, száraz levegőt fúj ki), a lecsapódó pára tartályát időnként ki kell üríteni, a készülék automatikusan tartja a beállított páratartalmat. A párásítónak két nagy víztartálya van és egy jókora szűrője. A szűrő alja a vízben áll és a mikrocsöves szerkezetnek köszönhetően az egész átnedvesedik, ezen keresztül szívja egy ventilátor a levegőt és már nedvesen fújja ki. Semmilyen látható pára nincs, nem hagy nyomot, beállítható humidisztátja van, mely néhány százalékos pontossággal tartja a megadott értéket.
A megoldás előnye, hogy univerzálisan minden ott tárolt gitárnak jó, hátránya a helyhez kötöttség és a jelentős energiafogyasztás. Természetesen ezt úgy lehet a legjobban mérsékelni, ha minél kevésbé engedjük más helyiségek levegőjével a keveredést, az ajtót zárva tartjuk.

Mindkét esetben fontos és hasznos lehet egy páratartalom-mérő beszerzése. Némelyik gitáros tartozékokat gyártó cég kínálatában teljes csomagban is ajánlják a műszert a tokba/gitárba helyezhető párásítóval együtt.

Én az Oasis cég műszerét és tokban tartható párásítóit használom, de a Planet Waves Humidipak nevű „oda-vissza” működő, cserélhető zacskós, gitár hangnyílásba helyezhető tasakját is. Ezeken kívül még sokféle más lehetőséget is találni (Kyser, Herco, Dampit, Arion), bár gyanítom, hogy magyar boltokban nincs ekkora választék, azonban eBayről és (talán Amazonról is, bár nem tudom, mostanság mi a helyzet a Magyarországra postázással) szinte minden beszerezhető otthon is.

 

No Responsesto “A gitár „élő” fája (a Föld napja alkalmából)”