Kapanyél blues

Avagy három húr is elég?

Seasick Steve (polgári nevén Steven Gene Wold) szerint bőven, néha még sok is, sőt, igazából még az se kell hozzá, amit mi gitárnak hívnánk.

Az 71 éves és még mindig aktívan koncertező kaliforniai születésű blues gitáros-énekes mozgalmas életet élt, 13 éves korában elszökött hazulról az apja bántalmazásai miatt, az utcán élt, igazi hobóként becsavarogta Amerikát tehervonatokon utazva, idénymunkásként, kovbojként dolgozott. Már a szülői házban elkezdett blues gitározást tanulni.
A húszas éveiben járt, mikor Joni Mitchell és Janis Joplin partnereként zenélt, később volt session zenész, hangmérnök, dolgozott Kurt Cobain-nel, volt producer is.
Egy ideig Párizsban élt, ahol utcazenészként nyomta a metrón. Majd Norvégiába költözött és 2001-ben felvette első albumát Cheap címmel, melyet The Level Devils duóval játszott fel.
Az első szólóalbumát 2006-ban adta ki.
Ezután a BBC egy tévéshow-jában is szerepelt, ami meghozta neki a világhírt, azóta több albumot is kiadott, különböző díjakat nyert és nem túl gyakran, de turnézik, főleg Európában.

Stílusa jellegzetes, nyers, minimalista, „vissza a gyökerekhez” jellegű, torzítós blues, időnként slideolással, történetmesélős énekléssel, néha szólóban, néha trióban nyomva, fellépőruhája mindig egy farmer „kertésznadrág”, trikóval, néha kockás inggel, és az elmaradhatatlan bézbollsapka.

Gitárjai is egyedi „roncs” hangszerek, maga csinálja őket és ritkán használ három húrnál többet rajtuk. Erősítője egy Roland Cube, a szóló fellépéseken az ütemet egy „stompbox” adja, amin a bal lábával veri ritmust, ezt Mississippi Drum Machine-nek hívják és egy rendszámtábla díszíti.

A piros üregestestű gitárja Three-String Trance Wonder névre hallgat és talán egy Teisco lehet (ez a Tokyo Electronic Instrument and Sound, Co., az 50-60-as években aktív japán hangszergyár, mely főleg USA és brit piacra készített kedvező árú, egyszerű kivitelű hangszereket), melyre rászigszalagozott egy öreg Harmony pickupot, az E, húrt eggyel, az A, D húrokat pedig kettővel lejjebb tolta, tehát az E az A helyére került. Steve állítólag így három húrral jutott hozzá, és úgy gondolta, ennyi elég is lesz.

Van neki egy teljesen összebarkácsolt valamije, amit egyhúros Diddley Bow-nak hívnak, alapvetően egy afrikai eredetű népi hangszer és slideolásra használja, mint egy havai gitárt… ez a szám konkrétan a gitárról szól, visszanyúlva az afrikai gyökerekig.

És még egy, most szólóban:

Ez egy másik verziója az egyhúrosnak:

A következő egy szintén összegányolt cucc, de amikor használja, egyszerűen úgy szól, ahogy kell neki. A teste két egymásba fordított dísztárcsa, a nyaka egy kapanyél, a nyereg egy méretes rozsdács kapupántcsavar, a híd egy ócska grillező húsfordítólapát, az alja meg egy sörösdoboz, és van még rajta egy rábiggyesztett pickup is, ez a gitár is háromhúros.

Sajnos a BBC nem engedi meg a videói beágyazását, így nektek kell rákattinani, ha látni akarjátok, érdemes!

Az előbbi gitár négyhúros változata a Morris Minor, természetesen Mini Morris tárcsákból.

Szokott még használni egy négyhúros szivardoboz gitárt.

Van még egy akusztikusa is, amibe szintén egy Harmony pickupot gányolt.

Néha egy öreg Danelecro/Silverstone gitárt is használ.

Seasick Steve az élő bizonyítéka, hogy a jó zenéhez elsősorban szív és lélek kell, meg zenei tehetség. Ezek nélkül a legdrágább csúcsgitár se ér semmit hangszerként, de ha megvannak, akár a kapanyél is az lesz.

2 Responsesto “Kapanyél blues”

1. Lantos Lajos szerint:

   2012/05/24 - 12:41

   Ebben a számban is “szivardoboz”gitárt használ felszerelve gyufásdobozzal és “szolgálati”lapos flaskával!!!!
   http://www.moshcam.com/seasick-steve/metro-theatre-557.aspx#/3-cheap

   Válasz
   • aktivgitar szerint:

     2012/05/24 - 14:09

     Köszönöm!
     Nagyon jó, ahogy kell! 🙂
     Ezt a videómegosztót nem ismertem, megjegyzem!

     Válasz