Wishbone Ash

Nem tudom, ez az, amit mostanában némi gúnyos lenézéssek “dad rock”, papi-rock néven emlegetnek? Tény, hogy a brit Wishbone Ash már több mint negyven éve aktív és a stílusuk nem sokat változott, a rockzene klasszikus, két gitár+basszus+dob felállásában játszanak, dallamos, kidolgozott, de nem túlbonyolított, lírai zenét, szép vokálokkal, gyakran történelmi témájú szövegekkel, de a blues-rockban is igencsak otthon vannak. Nagyívű, kidolgozott gitárszólók, gyakran két egymásra épülő gitárszólammal és dallamos basszusmenetek jellemzik a zenéjüket. Bármennyire is elavultnak tűnik a modern rockhoz képest, számomra mindig jó hallgatni és szívesen eljátszanám sok számukat. Mondhatnánk, hogy már a korom miatt van, de nem hinném, hogy csak ezért, hiszen a mai zenék közt is sokat szeretek. Az évek során sok átalakuláson estek át, tagok jöttek-mentek, de a gitáros Andy Powell stabilan megmaradt, ahogy Gibson Flying V gitárját is ritkán cserélte másikra. Először egy blues-os, lendületes zene, 1971-ből: A következő koncert 1985-ben volt. Ezen a felvételen egy 2003-as koncertjüket látni: Végül egy 2010-es...

Hogy gyakoroljunk?

A gitárgyakorlás három sarokkőre épül. És ez persze igaz szinte bármire az életben, ha nem alapvető készségünk, hanem ki kell fejleszteni.
Ez a három: elszántság, önfegyelem, kitartó koncentráció.

Relic

Elég érdekes paradoxon ez nekem, hiszen számomra a használt, bejáratott hangszer részben egyfajta tiltakozás is a konzumkultúra ellen, ugyanakkor egy mesterségesen leharcolt gitár, ami többe kerül az újszerűnél, éppen azt testesíti meg, mű-öregítés, látványmojo, ál-vintage.

Elveszett szóló

A “Here comes the sun” George Harrison dala az Abbey Road ’69-es Beatles lemezen. Nem olyan rég a néhai gitáros fia, Dhani Harrison betért az egykori stúdióba a Beatles volt managerével,  Sir George Martinnal és fiával, Giles-el, és ezt a számot hallgatva a keverőt állítgatva véletlenül megtaláltak egy, a lemezen nem szereplő hangsávot, melyen egy eddig ismeretlen gitárszólórész volt. Mintha George Harrison a túlvilágról is játszana még nekünk....

JBx2=Jeff Beck és Jennifer Batten

Jeff Beckről már volt szó, de ezen a videón érdekességképpen egy igen jól virgázó női gitáros, Jennifer Batten, akivel nyomja. A rockerhölgy nem mai csajszi, bár ezt nem gondolnánk róla a képek alapján: idén lesz 55 éves, na, hát egy tizest simán letagadhatna szerintem (a kép 2 éve készült). Róla azt kell tudni, hogy session zenészként rengeteg ismert nagy névvel játszott, jellemzően Michael Jackson kísérőzenekarának gitárosa volt évekig, valamint Jeff Beckkel játszott együtt sokáig. A második és harmadik videón Jeniffer Batten saját számai hallhatók, meggyőződhetünk, hogy nem valami epigon, elég érdekes a zenéje és a technikája is. A honlapja szerint Washburn gitárokon játszik, Seymour Duncan hangszedőkkel. Jennifer Batten Tribal Momentum Rage című wordbeat-metál lemezének egyik száma: Ez pedig az Above below and beyond lemezéről a Cat fight című szám (és tényleg, jól imitálja a macskavernyogást, mikor harcászkodnak a kandúrok)...

« Older Entries Next Entries »