42 húr, egy zenész és egy hangszerész

42 húr, egy zenész és egy hangszerész

Pat Metheny a modern dzsessz egyik legelismertebb gitárosa, a stílus megújítója. Egyedi hangzása azonnal felismerhető, akár a tradicionális dzsesszgitáron, akár kísérletező zenéiben mindenféle elektronikus és világzenei hangzásokkal megspékelve valamelyik extrém hangszerén játszik.

Életem legjobb koncertjeként emlékszem vissza arra, mikor talán a kilencvenes évek elején végén Budapesten zenélt.
Érdekes magyar vonatkozása, hogy Szabó Gábortól, a fiatalon meghalt kiváló magyar dzsesszgitárostól is tanult és mindig nagy tisztelettel emlegeti a nevét, írt is egy számot az emlékére.
Zsenialitását az is jól mutatja, hogy minden idők legfiatalabb tanáraként 19 évesen már a világ egyik legjobb zeneiskolájában, a Berklee-n tanított Bostonban.
Szintén úttörő volt az elektronikus zeneszerzés és felvétel technikájában, 1986-ban a következő videón látható módon már erőteljes számítógépes támogatással komponált – a videón a humorérzékéről is jó kis részletet láthatunk, mikor állathangokkal játszik. 🙂


A videón látható hangszer a Roland egyik első szintetizátor vezérlő gitárja, a G-303, méghozzá egy Synclavier kiegészítő modullal, ami lehetővé tette a szinti és gitár kapcsolatának bővítését és több funkció szabályzását a gitárról. Ez a modul eredetileg egy utólag rácsavarozott konzollal csatlakozott a gitárhoz, de a mostani felvételeken – mivel Pat még mindig ragaszkodik ehhez a szintigitárhoz – már egy átépített verzióban, az eredeti fával szinte megegyező kiterjesztésbe építették bele.

Roland gitárszinti-kontroller, Synclavier modullal, az eredeti hirdetésben

Roland gitárszinti-kontroller, Synclavier modullal, az eredeti hirdetésben

Korabeli Greco hirdetés a Rolandra erősen hasonlító gitárral

Korabeli Greco hirdetés a Rolandra erősen hasonlító gitárral

Mintha átépítették volna a "műszerfalat" azon a Rolandon, nem?

Mintha átépítették volna a "műszerfalat" azon a Rolandon, nem?

Az említett Roland gitárt a Fujigen Gakki, japán egyik legjobb gitárgyára csinálta, mely leginkább ismert nagy neveknek gyártott hangszereket, pl. a Greco nevű, hetvenes-nyolcvanas években népszerű gitárokat is ők készítették, de a japán Fender és Squier első évjáratait is ők csinálták, ahogy egy későbbi másik szintigitárt, a Casiot is. És persze a Yamaha és az Ibanez egyes modellejei is tőlük származtak.

A Greco katalógusában jól látható, hogy az egyik modell szinte hajszálra megegyezik a Roland kontrollerrel.

Pat Metheny nem csak ebben volt persze úttörő, a Pikasso, mely a húrjainak számát tekintve (42)  rekordnak számít és konstrukciója is nagyon egyedi, az egyik legkülönlegesebb gitárnak számít.

A Pikasso, 42 húrral

A Pikasso, 42 húrral

A hangszert – még sok másikat számára – egy torontói hangszerész mester készítette.
Nem csoda, hogy ilyen különleges elvárásoknak is meg tudott felelni, ugyanis a hangszerész szakmában rendkívül ritka jelenség: Linda Manzer, a nevéről is mindjárt feltűnik, hogy nő – nem nagyon tudok más nőnemű mesterhangszerészről rajta kívül (egy vele készített interjúban ő maga említette, hogy talán összesen 5 másik hangszerésznő van a világán, többségük Kanadában él).
Pat rendelt egy gitárt tőle és aznap, mikor megkapta, le se tudta tenni és négy új számot írt rajta. Az alábbi nagyon hangulatos videón egy Beatles szám gyönyörű feldolgozása hallható-látható – természetesen Manzer gitáron.

Ezután egy 12 húrost Manzert rendelt, majd mikor azzal is hasonlóan járt, megkérdezte: miért ne készíthetnénk egy gitárt, amin annyi húr van, amennyit csak elbír? Így született meg a Pikasso 1984-ben. Lindának két évébe és ezer munkaórájába telt a teljesen egyedi, előzmény nélküli gitár megépítése. A Pikasso hat és fél kiló, mikor teljesen behangolják mind a 42 húrt, mintha 450 kg súlya feszítené a hangszert. Fel van szerelve csúcsminőségű piezo hangszedővel és hexafónikus MIDI hangszedővel is, valamint egy réz konzollal, amivel állványra lehet szerelni.
Az alábbi videón jól megfigyelhető a Pikasso használat közben – nem mellesleg nagyon szép zene.


Linda egyébként 30 éve van a szakmában és többek között a híres D’Aquisto is tanította. Gitárjain Pat Metheny mellett például Carlos Santana és Paul Simon is játszik.

Kísérletező hajlamát számos különleges és gyönyörű hangszer bizonyítja, némelyiket múzeumok tárlataiba is bevették állandó gyűjtemények részeként. A gitárokat mind maga készíti saját kezűleg, évente 10 hangszernél több nem kerül ki a műhelyéből (bár fiatalabb korában akár 24-et is elkészített), így rendelés esetén egy várólistára kerül, aki Manzer gitárt szeretne. Az árak 10000 dollár körül járnak.

Linda Manzer az éleken végigfutó dísszegély rögzítése közben

Linda Manzer az éleken végigfutó dísszegély rögzítése közben

Linda Manzer szitár gitárja

Linda Manzer szitár gitárja

A kedvenc berakásom egy Manzer gitáron

A kedvenc berakásom egy Manzer gitáron

Linda Manzer munka közben

Linda Manzer munka közben

A Manzer Mini szintén Pat Metheny kérésére készült

A Manzer Mini szintén Pat Metheny kérésére készült

A gitárkészítésről így beszél:

„A legtöbb gitárkészítésről szóló fotó igyekszik úgy feltüntetni ezt a munkát, mintha a fűrészpor és a szenvedély romantikus világa lenne.
Már a legelején hamar rájöttem, hogy ez egyben kemény fizikai munka is. Vérrel és verítékkel készült minden egyes valaha épített gitárom… szó szerint, de ez a kulcsa annak a világnak, ami a fizikai lét és a lélek között van és elengedhetetlen egy igazán jó hangszer megalkotásához.”

Linda egyébként egy szigorú főnökkel is rendelkezik, aki folyamatosan ellenőrzi a munkáját és néha be is segít: egy jól megtermett fekete macska.
Mivel magam is macskomán vagyok és a fekete a szívem csücske, külön jópont a mesternek!

 

A fekete macska a műhelyben

A fekete macska a műhelyben

A "főnök" ellenőrzi a munkát :)

A "főnök" ellenőrzi a munkát :)

 

Végül egy teljes koncertvideó Pat Methenyvel – mindig bele tudok feledkezni:

 

Leave a Reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.