Ismét indul a Jónás Tamás Gitárverseny!

Ismét indul a Jónás Tamás Gitárverseny!

Jónás Tamás Gitárverseny - 2013

Jónás Tamás Gitárverseny – 2013

Ahogy tavaly is hírt adtam róla, idén is elindul a Jónás Tamás Topik Gitárverseny. A Gitárshop.hu-n Jónás Tamás rovata mindig is a kedvenceim közt volt, hétről-hétre színvonalas, érdekes, hasznos gitárleckéket adott közre, külön fórumtopikja is van.

A zenei alap húzos kis fúzius jazzrock, ha jól éreztem, nekem nagyon tetszett, ha nem lennék ennyire kiesve a gyakorlásból, nagy kedvem lenne indulni rajta. De köztetek biztos sokan akadnak, akiknek ez nem lesz probléma, tehát hajrá!
Következzék a hivatalos bejelentés!

Nagyszabású hazai internetes gitárverseny indult el november 4-én. A verseny létrehozója és névadója Jónás Tamás, akinek legutóbbi albumának terjesztésére a világhírű amerikai gitáros, Steve Vai kiadója adott szerződést. A hazai és külföldi támogatóknak köszönhetően a verseny közel félmillió forintos összdíjazással várja a gitárosokat.

A verseny további érdekessége, hogy a résztvevők 7 különböző kategóriában is kaphatnak elismerést, így ezen a versenyen azok is sikerélményben és díjakban részesülhetnek, akik hobbiszinten gitároznak, vagy nem annyira régen kezdtek zenélni. A zsűri többek között a Legjobb Gitáros, a Legerősebb Ritmusok, a Legtechnikásabb Játék, a Legjobb Fúziós Ötletek, és a Legszebb Refrén kategóriákban hirdet győztest. 

A versenyre Jónás Tamás neves hazai és külföldi zenészekből, zenei újságírókból álló szakmai zsűrit hívott össze. A zsűri kilenctagú, és a zsűri két elnöke: Steve Lukather, a Toto világhírű gitárosa, valamint Brad Tolinski, az amerikai Guitar World Magazine főszerkesztője.

A Jónás Tamás Gitárversenyt először tavaly rendezték meg, és a versenyre a hazai versenyeken még soha nem tapasztalt mennyiségű nevezés érkezett: közel 200 hazai gitáros küldött be gitárszólót.

A gitárversenyre 2013. december 1-ig lehet beküldeni a nevezéseket.

Hivatalos honlap, a nevezés részleteivel:

http://gitarverseny.wordpress.com

A gitárverseny Facebook-oldala:

http://facebook.com/groups/JonasTamasTopikVerseny201

Zsűritagok:

Bene János
Brad Tolinski (a Guitar World főszerkesztője)
Danev György
Gianluca Ferro (Jam Track Central)
Jónás Tamás
Király István (Király István & G-Jam Project)
Mathias Holm (MindSplit)
Rick Graham
Steve Lukather (Toto)

Hazai támogatók és díjak:

Árkádia Hangszerbolt – húrkészlet egy teljes évre
Bene János – könyvcsomag
Csillag Patrik – gitárbeállítás, bundozás
Echo Recording Studio – egy szám felvétele
Eldorádó Hangszerkereskedés – 20.000 Ft-os vásárlási utalvány

GitárShop – exkluzív interjú a győztessel
Hangszerarzenál – 25.000 Ft-os vásárlási utalvány
Jónás Tamás – CD csomag és gitár-konzultáció
Kasleder Effects – El Diablo Jr. effektpedál
Medgyesi Hangszercenter-Gitárklinika – Line6 GX hangkártya
Mezzoforte Hangszeráruház – Digitech RP-255 gitár multieffekt
Sublime Pickups – teljes aktív pickup-szett, valamint Sublime póló és pengetők

Külföldi támogatók és díjak:
GuitarMasterClass.net – egyéves tagság
GuitarPlayback.com – video oktatócsomag
Levi Clay és Martin Miller – letölthető ajándékcsomag, TAB
Martin Miller – 1 óra gitár-konzultáció Skype-on
Mika Tyyskä – letölthető ajándékcsomag, albumok
Paul Wardingham – letölthető ajándékcsomag, TAB
Riff Axelerator – Satriani és Vai oktatószoftver
 

 

 

 

Leave a Reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.