A nyakaskodó japán

Talán említettem, hangszerész tanfolyamra járok. Tavaly nyáron kezdtem, hetente általában 2 órám van, de tavaly volt, hogy heti 4-5 órám is volt.Elsősorban javítást tanulok, nem annyira készítést, de remélem, a fennmaradó időben arra is sor kerül majd párszor.

Nemrég csináltam meg első neck reset, azaz nyak-szög újrabeállítás feladatomat. Ugye a legfőbb gond, hogy min gyakoroljon az ember, mert egy jó gitárt nem akar elcseszni, a mesterem ügyfeleinek hangszerét se (bár mostanában már többet megkaptam önálló munkára), általában az tudtam csak csinálni, hogy vettem olcsó, hibás, vacak hangszereket és azokon tréningezek.

Történt, hogy egy ügyfél behozott a mesteremnek egy nem egészen százdolláros, ebayen vásárolt, hetvenes évekbeli japán akusztikus gitárt. Szeretett volna egy neck resetet, de egy ilyen művelet többe került volna, mint a gitár, ezért a mester megkérdezte, jó-e úgy neki, ha mint tananyag, a tanfolyamon csináljuk meg. Az ügyfél elfogadta.

Igen tanulságos volt. Először kiszámoltuk a szükséges lefaragás értékét, aztán nekiálltunk szétszedni. Azt hittük, egyszerű dolgunk lesz, mert ez a nyak egy a tengelyével párhuzamos átmenő csavarral volt rögzítve a testen belüli blokkban, és általában az ilyen konstrukcióknál az anya lecsavarása és a fogólap leválasztása után minden gond nélkül levehető a nyak.

Hát nem.

Szépen megmelegítettük a fogólapot, hogy a ragasztó engedjen, és a széles lapú pengével óvatosan, több lépésben alányúlva elkezdtük szétválasztani, ez több melegítés-vágás-feszítés ciklussal történt és sikerült is anélkül, hogy megsérült volna a fényezés, amit persze körülötte leragasztottunk előtte.
Az anyát is lecsavartuk (nem élvezet egy akusztikus belsejében dolgozni), de a nyak meg se moccant. Láthatólag oda volt még ragasztva, nem is egy helyen.

Megkaptam házifeladatnak, hogy próbáljam meg leszedni. Kísérleteztem is a melegítéssel, de mivel nem nagyon voltak sík felületek, azzal a ki panellel, amit erre használunk, nem igazán lehetett hozzáférni, valamennyire végül sikerült kicsit megindítani és nekiláttam a már említett széles, vékony, rugalmas pengékkel.

Eleinte haladt a dolog, a szélein egész jól, de mikor beljebb értem, minduntalan megakadt valamiben, illetve a legalján, ahol a nyak alja csatlakozik a gitártest falához, sikerült teljesen alányúlni vele, de ott meg az átcsúszó penge a másik oldalon kissé megtörte a fényezést körötte. Elég sokáig küzdöttem vele, részleges sikerrel, a nyak szélénél kb. 5 mm szélesen sikerült elválasztani, de tovább nem ment.

A normál, ragasztott nyak levételénél az a módszer a szokásos, hogy a nyak és a test találkozásánál levő bund után következőt kivesszük és két pici lukat fúrunk a bund helyébe, majd jöhet a kávéfőző.

Nem, kávézni nem szoktunk közben, a kávéfőző arra való, hogy az általa termelt gőzt egy gumicső és egy nagyon vékony fémcső segítségével bevezessük a nyakzsebbe/fészekbe (ki hogy mondja) és a forró gőzzel meglazítsuk a ragasztást, majd óvatosan, de kellő erővel szét kell mozgatni. Csakhogy ez egy csavarozott nyakú gitár, itt nincs igazán amibe ezt a gőzt bele lehetne így vezetni.
A mester nem akart vele sokat vacakolni, már-már azt mondta, hogy visszaragasztjuk és visszaadjuk, de mondtam, hogy szerintem itt valójában a nyak és a test találkozási pontjánál van ragasztva és ha odáig be tudunk fúrni, akkor ott meggőzölhetjük, ezért ebben az esetben azt a bundot kell éppen kivenni.
Kicsit elgondolkodott, aztán azt mondta, rendben, csináld.

Megfúrtam, meggőzöltük… és tényleg! Némi recsegés ropogás, pengés feszítés és kétemberes huzavona után a nyak levált végre – mit mondjak, elég érdekes volt, ugyanis tényleg az egész rá volt ragasztva, ráadásul nem volt elég a csavar, még négy darab kis fa csapot is belenyomtak, amit a bútorokban szoktak használni.
Nyilván ez a gitár nem úgy készült, hogy valaha is érdemes lenne neki neck resetet csinálni és levenni a nyakát, ezt egyszer rátették, gondolták, amíg bírja, bírja, aztán csókolom, ebben az árkategóriában ne tessék szofisztikált nyakillesztést várni.
Persze elég randán vált le, a csapok egy része bennszakadt, a fából is itt-ott lerepedtek részek – hiába, no, ezek a ragasztók nagyon erősek, és ahová már nem jutott el a forró gőz, ott azért még tartott.
Lényeg, hogy mégis le tudtuk venni, bemértem és bejelöltem rajta a kiszámított értéket .078” (úgy utálok töredék inchekben számolni, de hát itt ez megy). Ez ugye a legvastagabb résznél, a nyak aljánál ennyi és onnan egy ék alakban elvékonyodó darab, amit le kell szedni, hogy ismét megfelelő szögbe kerüljön a nyak. A vastagabb részen egy X-acto finom fűrésszel álltam neki és leszedtem belőle a nagyobbik részt, kb. másfél centi hosszan.

Ismét jött a házi feladat: vigyem haza, tisztítsam ki a felületeket, és véssem le, majd csiszoljam meg a nyakon a maradék részt, amit még le kell venni belőle. Ezt úgy kell, hogy a nyak közepe felé enyhén mélyülve szedi le az ember az anyagot, hogy csak a tökéletesen belőtt szélein érintkezzen a test és nyak.
Végül következett a csiszolás különböző finomságú papírokkal, amit egy kis spatulaszerű dologra ragasztottunk, hogy lehetőleg a sík megmaradjon.
Bevallom, nem voltam igazán elégedett a végeredménnyel, egyelőre a pontosságom még nem száz százalékos, egész minimálisan eltért az egyenestől a végső állapot, volt egy hajszálnyi ív benne, de a mesterem szerint ez nem jelent majd gondot.
Külön meló volt a beletört csapok kiszedése: először le kellett síkba vágni és csiszolni, majd kifúrni, hogy újat lehessen beletenni. Sajnos a kifúrás nem volt tökéletes, ha kicsit is elcsúszik a fúró, vagy nem sikerült pontosan a középpont kijelölése, az egyik oldalon az eredeti furatnál nagyobb lesz a lyuk, a másikon meg benne marad a csap egy része, amit persze ki lehet azért faragni belőle, de macerás.
És a végeredménynek viszont nagyon pontosnak kéne lenni, mert ha nem az, a négy különböző csap összevissza fogja feszíteni egymást és nem lehet majd a nyakat összerakni.

Vettem bele új csapokat a helyi Obi/Praktiker/Baumax változatban, amit Home Depot-nak hívnak, meg egy pont ahhoz való szerszámot is, amivel megfelelő hosszban be lehet fúrni, egy kis imbuszkulccsal rögzíthető fém hengert kell a fúrófejre tenni.

Ezzel azért elszórakoztunk egy darabig, mert egyrészt a boltba vett csapok persze nem pontosan beleillő méretek voltak, se átmérőre, se hosszra, sehogy se akart miattuk a nyak összepasszolni a testtel, végül az egyik különösen makacs csapot drasztikusan lefejeztük, így a többi már némi erőszak hatására a helyére került. Ellenőriztük a nyak szögét még ragasztás előtt egy hosszú vonalzóval és jónak tűnt.

Végül jöhetett a visszarögzítés: Titebond Extend megnövelt száradási idejű és a hagyományosnál sűrűbb ragasztót használtunk, hogy legyen időnk elmolyolni a rögzítéssel. Alaposan bekentük a gitáron és a nyakon az érintkező felületeket, majd visszanyomtuk a helyére, rácsavartam és megszorítottam a csavart, ami egész szépen összehúzta a nyakat és a testet, de azért nem bíztuk csak erre a dolgot, egy irdatlan hosszú asztalos szorítóval akartuk még rögzíteni a nyak és a gitár alja közt. Amíg azzal küzdöttünk, hogy az ívelt nyak alsó részére stabilan ráhelyezzük és megszorítsuk, az aljánál egy kicsit beljebb csúszott a szorító pofája és a hátlap szegélye helyett kizárólag a kávára feküdt fel és ezt egy vészjósló reccsenéssel tudatta, mikor a másik oldalon meghúztuk a szorítót, ugyanis elrepedt és benyomódott alul a káva. 🙁
Úgyhogy ha kész is lesz a nyak, akkor legalább ennek a javítását is megtanulom.

Csak én vagyok ilyen peches, hogy minden összejön egy projektben, vagy másnak is vannak vajon ilyen elátkozott munkái? 🙂