Harcom a Pedullával 2.

4. menet

Ahogy az előző résznél abbahagytam, egyelőre vesztésre álltam, minden próbálkozásom kudarcot vallott, ott álltam egy kifúrt végű nyakfeszítő rúddal, amibe beletört egy acél szerszám vége a próbálkozások közben és még kifúrni se tudtam belőle, mert annyira kemény volt a beletört anyag, hogy a fúró is elpattant tőle.
Arra is rájöttem, hogy ez a furat-csapszeg módszer azért se megoldás, mert a csapszeg túl kicsiny felületen kapja az alapvetően nyíró erőt, amit nem nagyon fog kibírni.

Mást gondoltam ki.

Elhatároztam, hogy tengelyirányban „kinyitom” a csonkot, azaz vágok bele egy hosszanti rést és egy csavarhúzót fogok használni a forgatáshoz. Mégpedig megakadályozandó, hogy a két fél darab a feszítéstől szétnyíljon és eltörjön, olyan csavarhúzót, amelyiknek a vége egy palásttal van körbevéve, eredetileg azért, hogy a kényes helyen történő csavarozásokkor biztosan ne ugorjon ki a csavar fejének vájatából. A StewMac kis készletében van is egy ilyen.

Elkezdtem hát a csonkot tengelyirányba befűrészelni.
Azt hiszem, elképzelhető, milyen kemény munka volt. Egy Exacto fűrészt használtam, de mivel a rúd csatornája nagyon hamar emelkedett, a fűrész beleakadt volna, ezért levágtam a fűrész végét ferdére, hogy lehessen ott mozgatni. Ez persze csak az egyik gond volt, nagyobb problémát jelentett, hogy mindössze fél centit mozoghatott a fűrész, mert olyan közel volt a rúd a csatorna aljához és függőlegesen kellett le-fel mozgatni. Nem tudom, mennyi ideig nyisziteltem vele, nekem óráknak tűnt. Ráadásul, mikor elértem a beletört acéltüskét, kb. kétszer olyan nehézzé vált a fűrészelés, sőt, az a tüske olyan kemény acélból van, hogy a fűrész fogát kb. 1 perc alatt lestrapálta, eltüntette, így mindig levágtam a fűrészlap végéből azt a kis félcentis darabot, mire sikerült átvágnom, kb. az eredeti hossz egyharmada volt már csak meg.
És ez még mindig nem volt teljesen jó, mert a fűrészlap vékony, finom, precíziós szerszám, és az így készült nyílás túl vékony volt a csavarhúzónak, még végig kellett tágítanom egy tűreszelővel.
De ez is meglett lassan, jöhetett a próba.

Óvatosan rádugtam a csavarhúzót és próbáltam balra forgatni, egyre nagyobb erővel. Egyszer csak megint csúnya reccsenés… belül az egyik oldalon eltört a rúd fél darabja, de úgy, hogy kinyomta a csavarhúzó palástjának szélét is – el lehet képzelni, milyen erők voltak itt, ez nem egy milliméteres kis szög, hanem egy félcentis vasdarab volt.

Ez az módszer se vezetett eredményre, bár eddig azt hiszem a legjobb elgondolás volt.

Szerencsére a rúdon még volt egy jókora rész, az eredeti négyzetes profilú mögött egy pár centis vastagabb, menetes darab. Ez már csak kibírja, ha ebben próbálkozom majd, sőt, ha úgy csinálom, hogy rácsavarok egy anyát, akkor az össze fogja tartani és nem engedi, hogy a csavarhúzó két oldalán az anyag kitörjön.

Egy apró bibi volt csak: az egész a nyereg alatt helyezkedett el, de ezen könnyen segíthettünk: egy éles Exacto szikével felmetszettem végig a lakkozást a nyereg és a fa találkozásánál, nehogy lerántsa magával, amikor leszedem, majd több oldalról óvatosan megütögetve egy fadarab közvetítésével lepattintottam, nem is sérült meg semmi.

Elnézegetve a csatornát körülötte, láttam, hogy túl kevés a hely ahhoz, hogy egy anya odaférjen.

Előkaptam a kis japán faragóvéső készletem és a legkisebb vésővel óvatosan leválasztottam pár mm fát körötte, oldalt és alul is. Kicsit aggódtam, nehogy túl sokat vegyek ki, mert a nyak itt a legvékonyabb és pont itt támaszkodnak fel a húrok, márpedig 5 basszushúr feszítése nem csekélység – de bíztam Pedulla úr anyagválasztásában. 🙂

A letört végű csonkot is természetesen le kellett vágni – ez megint fejtörést okozott, mert abba a csatornában semmilyen fűrész nem fér el. Gondolkodtam, hogy a Dremel vágókorongjával esetleg megoldható, de ahhoz is nagyon szűk volt a hely, ráadásul arról tudtam, hogy könnyen megszalad, kiugorhat a vágásból, és nem szerettem volna a szépséges nyakat elmetszeni valahol…

Körülnéztem hát a neten, milyen hasonló szerszámok akadnak, aztán elrobogtam a Home Depot-ba (ez a helyi Praktiker), ami szerencsére csak 1 mérföldre van tőlem.

Egy ideig a Dremel és egy másik közt tanakodtam, végül kikötöttem egy Ridgid gyártmányú JobMax nagy sebességű oszcilláló kéziszerszám mellett, mivel ennek van egy olyan kisméretű fűrészlapja, ami biztos odafér, ráadásul sokkal erősebb és robusztusabb a Dremelnél, árban pedig ugyanaz.
Az akkumulátoros verziót vettem, hogy ne legyek kábeltől akadályozva – 120 dollár volt egy készlet, de nagyon izmos kis darab, forgatható a fej négy állásba, a rezgésszám a „ravasszal” szabályozható (ami nem mindig előnyös, ha nagyon kell szorítani a cuccot) és egy beépített LED is megvilágítja a munkaterületet – igaz, csak az egyik állásban.

Összeraktam és miközben töltődött az aksi, készítettem a biztonság kedvéért rézlemezekből egy „páncélt” a fogólap végére, nehogy a gyönyörű ébenfa megsérüljön, meg egyet a hangolókulcsok közé és a rúd csatornájának két oldalára. majd kicsit gyakoroltam vele egy-két hulladékanyagon.

A fűrész baromi erős, de azért nem volt nagyon egyszerű vele dolgozni a szűk helyen, végül persze sikerült gond nélkül levágnom.

A tengelyirányú fűrészelést az Exacto megmaradt csonkjával kezdtem, hogy legyen, ami megvezeti, majd az akkus fűrésszel folytattam – a szomszédok nagyon örülhetek, rettentő zajjal járt.

Persze megint kevés volt, hogy kifűrészeltem, végig kellett tágítanom a tűreszelővel.

Aztán eszembe jutott, hogy „anya csak egy van”, illetve itt most egy sincs, mert a kellő méretben nem volt itthon, megint leszáguldottam bringával a barkácsáruházba és vettem egy zacskó 1/4 hüvelykest, a tolómérő szerint ennyinek kellett lennie a menetes végnek.
Természetes a fala túl vastag volt a nagyon szűk helyre, így nekiálltam méretre reszelni, alaposan levékonyítottam. Közben az is eszembe jutott, hogy tudom ezt majd a szűk helyen felcsavarni? Vágtam hát rá két kis vágatot felül, hogy majd azzal.

Felcsavartam rá, kezdetben egy széles kis lemezt használtam, mikor már szorult, egy csavarhúzóval a vájatba nyomva ütögettem tovább. Ez csak amolyan szárazedzés volt, mert még az is felmerült egy barátom javaslatára, akivel megtárgyaltam az egészet, hogy be kéne az egészet ragasztani.

Van egy J-B Weld nevű metál epoxi, amivel állítólag motorblokkot, generátort is ragasztanak, gondoltam, ez csak megfogja, ráragasztom az anyát vele, hátha akkor még inkább egy tömbként viselkedik és nehezebben tud szétmenni.
Így is tettem, bekentem a menetes részt és rátekertem az anyát, majd még betunkoltam mögé és elé is egy keveset, aztán vártam másnapig, hadd száradjon.

Az újabb próbához sokáig keresgéltem a megfelelő vastagságú csavarhúzót, hogy minél inkább felfeküdjön. Végül meglett a legjobbnak látszó, persze abból is kicsit köszörülnöm kellett, hogy beleférjen, de ez is hamar megvolt és ismét nekiálltam.

No, ekkor már mozdult is úgy egynyolcad fordulatnyit – majd megint eltört, de most nem olyan drasztikusan, egyszerűen a csavarhúzó mint valami fúró szétvájta a rúd vas végét… hát, már megint nem sikerült.
Igaz, még mindig kiállt belőle valamennyi az eredeti négyzetes csonkból és a mentes részben csak 2-3 menetnyi mélyen vágta bele, tehát az anya nem fogott eleget rajta.

5. menet

Megpróbáltam még azt a következő trükköt, hogy belenyomtam a metál epoxiból egy adagot az eltört részhez és két kis acéllemezt, majd a csavarhúzót is belenyomva kialakítottam egy neki megfelelő vájatot és megint hagytam száradni.
Az újabb kísérlet világosan mutatta, hogy vagy én használta rosszul ezt az epoxit, vagy nem erre való, mert úgy forgácsolta szét az egészet, mint a kés a sajtot, igaz teljes erővel tekertem. Megint kudarc, ráadásul a kényelmetlen testhelyzetben végzett túlfeszített forgató mozdulattól valami a csuklómban is megroppant és iszonyúan megfájdult.

A dolog már rég személyessé vált köztem és a Pedulla közt, egyszerűen nem adhattam fel, pedig már legalább 20 órát töltöttem vele. Feltettem egy erős csuklószorítót és elhatároztam, hogy most már csak azért is megcsinálom. Tudtam, hogy ha amíg az anyag bírja, addig még van esély.

6. menet

Mivel nem vágtam mélyen a menetes részbe, még lehetett tovább mélyíteni.

Először leütögettem az anyát, fáradtságos munkával lekapargattam, véstem az epoxi maradványait majd készítettem egy újabb levékonyított anyát, ezúttal okulva a tapasztalokból már négy rovátkával rajta, hogy könnyebb legyen tekerni. Egy keveset ledolgoztam még a fából a menetes rész körül, hogy az anya beljebb mehessen.

A csavarhúzó vágatát részben az akkus fűrésszel vágtam tovább, részben kézzel, majd újabb hosszadalmas reszelgetés következett, hogy kellő szélességű legyen.

Közben egyre azon gondolkodtam, teljesen abnormális ez a beszorulás. Egyszerűen nem szabadna megtörténnie, hogy a vasat is szétnyírjam és ne forduljon egy jottányit se tovább.
Leültem a gép elé és beütöttem a Google-be, hogy „Pedulla bass truss rod problem”. Nem nagyon találtam olyasmit, ami alapján másnak is lett volna ilyen gondja. Azonban az egyik review-ban olvastam valamit, amire felkaptam a fejem, azt írták „reverse thread”.

Miiiii???? Csak nem???

Kapkodva a Pedulla oldalára navigáltam és megkerestem a user manuált, ahol kissé kezdetleges ábrán látszik és írják is hogy lazítani az óramutató járásával egyező irányban kell, tehát ez a rúd BALMENETES!

A fejemet vertem a falba… előbb is feltűnhetett volna! Végig még tovább feszíteni próbáltam az amúgy is túlfeszített rudat! Hát persze, hogy nem ment, csoda, hogy kibírta ezt is. Azért jól megcsinálták…
De ez mindenesetre biztató volt.

Felcsavartam-felütögettem az anyát, előtte még párszor kipróbáltam, hogy lesz a legjobb a csavarhúzó tartása, hogy minél inkább ki tudja egyenletesen fejteni az erőt, ehhez teljes erővel be kellett nyomni a vágatba a csavarhúzót. Mivel a jobb kezem már használhatatlanná vált ilyesmire, ballal nyomtam be a csavarhúzót, a nyelére ráfogtam egy állítható csavarkulccsal és ezzel sokkal kényelmesebben és finomabban tudtam erőt kifejteni.

Ezúttal termesztésen jobbra kezdtem óvatosan fordítani… és megindult, csikorogva, lassan, majd egyre szabadabban forgott! Közel két teljes fordulatot tekertem rajta, majd indiántáncot járva, kurjongatva ugráltam körbe a lakást.

Sikerült, megcsináltam!

Később ellenőriztem megint a nyakvonalzóval és világosan látszott, hogy szinte egyenes lett a nyak. Egy kicsit még állítottam rajta és végre megpihenhettem… A kezem azóta is fásliban van és összességében közel 25 órám volt ebben a munkámban, de nagyon sokat tanultam belőle és jó lecke volt, több szempontból.

Tanulságok:

• Nem szabad feladni, amíg a legkisebb esély is van!
• Ha valamit nem ismersz, tájékozódj, mielőtt vaktában nekiesel. A RTFM (Read the Fuckin’ Manual) nem is olyan hülyeség, nem kell szégyelni!
• Ha valami abnormálisan viselkedik, gondold át, nem a te megközelítéseddel van-e a hiba!
• A Mester se tudhat mindig mindent. 🙂

Másnap a következő üzenetet kaptam tőle:

„Hi Ivan. Pedulla is set up & action is good. I did not need to adjust the truss rod any more.

You do excellent work, my friend!”

Utóirat 1.: Csak azt sajnálom, hogy nem játszhattam rajta…

Utóirat 2.: Ha én lennék Mr. Pedulla, a nyakfeszítő rudat takaró kis műanyag lemez hátoldalára és/vagy  a speciális szerszámra tennék egy kis matricát, amiben figyelmeztetném a használót, hogy a rúd balmenetes és a megszokottal ellenkező irányba tekerendő.

One Responseto “Harcom a Pedullával 2.”

1. Aweland szerint:

   2012/08/08 - 21:45

   Üdv Iván !
   Végig olvasva a küzdelmedet, le a kalappal előtted!
   Laci

   Válasz