Unortodox Les Paul…

Unortodox Les Paul…

…. avagy így veszek én gitárt! 🙂

Valamiért vonzódom a különc, szokatlan gitárokhoz. A Gibson Les Paul kamaszkori álmom volt, otthon sose engedhettem meg magamnak persze, de most, hogy egy ideig Amerikában dolgozhatok, végre elérhetővé vált.
Először nem is terveztem határozottan vásárlást, inkább csak felderítés, tájékozódás volt az eBayen. Ha valami érdekel, ha kezdi belerágni magát a gondolataimba, ráállítom a radarjaimat és nekiállok gyűjteni az adatokat.
Itt is így lett, beállítottam egy keresést 850 dollár alatti Gibson Les Paul-okra és mikor jöttek a találatok, sorra nézegettem őket, majd figyeltem, mennyiért mennek el.

LP Lite M-III az eBayen

LP Lite M-III az eBayen

Tehát figyelgettem a Les Paulokat az eBayen, mikor is megakadt a szemem egyen. Az eladó azt írta, hogy egy 1993-as, ritka Les Paul Studio Lite M-III. Hát ez meg mi a manó? Sose hallottam ilyenről.
A leírás nem volt túl informatív, azt tudatta, hogy tökéletesen használható állapotban van és nincs hibája, de van hozzá eredeti keménytok.
Beszúrt még egy linket is, egy Youtube videóval, amin egy gitáros teszteli és bemutatja ezt a típust, csak úgy saját jószántából, mert ő is szereti az ilyen furi hangszereket.

Végignéztem és egyből belehabarodtam a gitárba. Valószínűleg az én kissé különc észjárásom bizonyítéka ismét, hogy épp egy olyan Les Paulba, aminek láttán az ortodox Gibsonosok „Apage satanas!” kiáltással irtózva hátrálnak, mert valóságos istenkáromlásnak tekintik a létezését is.

És valóban, ez a mindössze 1992-95 közt gyártott Les Paul szakít a hagyományos Gibsonos jellemzőkkel: először is, a Lite változatról van szó.

Tipikus Les Paul

Tipikus Les Paul

A Les Paul jellemzően mahagóni nyakkal és testtel készült, melyre egy domborúan faragott juhar fedőlapot ragasztottak, a mahagóni mélyebb, súlyosabb rezonanciáját jól kiegészítette a juhar élesebb, csengőbb tonalitása. A rövidebb szabványú nyak is mahagóniból készült és munkaigényes módon a testbe mart fészekbe ragasztással rögzítették, a fogólap többnyire ébenfa vagy rózsafa volt és szintén ragasztották a nyakra.

A súlya meglehetősen nagy, mivel a test aránylag vastag és a mahagóni nem egy könnyű fafajta, ahogy a juhar se. Egy átlagos Les Paul gyakran akár 4.5 kiló körül is lehetett, amit egy koncerten át hordozni nem is olyan kis feladat.

Jellemző volt még „binding”, vagyis a gitár oldalfal-fedlap találkozásánál valamint a nyak peremén díszítő perem használata, a fejen pedig kétoldalt 3-3 hangolókulcs helyezkedett el. Leggyakrabban két duplatekercses humbucker hangszedővel és egy háromállású kapcsolóval, valamint mindkét hangszedőhöz külön hangerő és hangszín potméterekkel szerelték fel. Léteztek persze egyedi modellek (sőt, valójában az eredeti, első Les Paulok még single-coil hangszedővel, a P90-nel készültek), de ha egy zenésznek azt mondjuk, Les Paul, akkor biztos a jellegzetes egy oldalon kivágott, két humbucker-4 gomb felszereltségű gitár jelenik meg a lelki szemei előtt.

Később a gitár népszerűségét látva egy „gazdaságos” (de nem Teszkó!) változattal is kijöttek 1983-ban, itt elhagyták a”luxust”, például a berakásokat, de hangzásra, játszhatóságra, minőségre ez is tudta ugyanazt, ez lett a Les Paul Studio, a névvel azt jelezvén, hogy főleg a stúdiózenészek részére készült, akiknek a használhatóság fontosabb a külsőnél. A fárasztóan nehéz hangszer súlyának csökkentésér többféle módszerrel is próbálkoztak, a leginkább használt módja a testben üregek kialakítása volt, ez persze némiképp a rezonanciát is befolyásolta, megoszlanak a vélemények arról, hogy pozitív vagy negatív módon. A másik módszer – amit korlátozott ideig használtak, mindössze 3 évig a Les Paul Studio Lite modelleken – hasonló volt, de itt nem hagytak üreget, hanem azokban sokkal könnyebb fából (Chromyte) készült betéteket applikáltak, így megmaradt a tömör testű gitár szerkezeti egysége, bár kissé heterogén lett. A fenti módszerrel akár másfél-két kilóval is könnyebb lett a hangszer, ami bizony fontos lehet (ez a 2.5-3.5 kg körüli súly nagyjából átlagosnak mondható a gitárok közt).

Chromyte, azaz balsafa porózus szerkezete

Chromyte, azaz balsafa porózus szerkezete

De mi is ez a titokzatos Chromyte? Nem más, mint a Gibson által használt eufemizmus a balsafára. Bizony, a balsafa, amiről a legtöbb embernek az olcsó repülőmodellek és a barkácsolás juthatnak eszükbe – holott a balsafa zeneileg (is) megállja a helyét, bár gitárnak önmagában alkalmatlan, mivel kissé porózus és könnyen törik ilyen jellegű terhelésre, de hegedűt készítettek már belőle.

Az ortodox Les Paul rajongók általában finnyásan fintorognak ezek hallatán, de akik már használtak ilyen hangszert, mind kimondottan szerették a hangját (nem tér el a tisztán mahagóni hangszerétől) és nagyra értékelték a jelentősen kisebb súlyt.

 

 

A Gibson M-III

A Gibson M-III

Másodszor ez a gitár elektronikusan olyan, mint az 1991-ben piacra dobott (de nem nagy sikert aratott) M-III gitár, egy nem éppen Gibsonos konfigurációt használ: a két szokásos humbuckeren túl (kerámiamágneses 496R és 500T ) – horribile dictu! – közéjük biggyesztettek egy Gibson NSX single-coil-t is. Úgyszintén elkövették azt az eretnekséget, hogy 5 állású kapcsolót és master volume/master tone potikat használtak, kiegészítve egy 2 állásúval mikrokapcsolóval, mely a duplatekercses hangszedők egyik tekercsét kapcsolja le (coil-split), hogy minél inkább a Fenderes hangzást közelítse.

A fenti M-III, vagy M3 néven emlegetett hangszedő elrendezést másik Gibson gitáron is alkalmazták, ilyen volt  a névadó M-III nevű Strat-szerűség vagy az Epiphone EM-2 Rebel.

A mikrokapcsoló egyik állásában, mikor felezi a humbuckereket, az ötállású kapcsoló épp úgy működik, mint a Fender Strat kapcsolója:

Az M-III konfiguráció

Az M-III konfiguráció

  • 5. nyak (fele)
  • 4. nyak (fele)+ közép
  • 3. közép
  • 2. híd (fele) + közép
  • 1. híd (fele)

A mikrokapcsoló másik állásában normál Les Paul lesz belőle, egy kis furfanggal:

  • 5. üres, azaz “kill”, némítás
  • 4. nyak “enhanced” mód, ez azt jelenti, hogy egy LC szűrővel levágják a magas tartományt, ettől olyan Santanás/Garymoore-os, krémes, fütyülős szólóhangot lehet kapni a hangszín állítása nélkül
  • 3. nyak,
  • 2. nyak+híd,
  • 1. híd.

Az eredmény egy különleges Gibson széles hangzástartománnyal, épp ezért nagyon egyedi, értékes és szép hangszer, míg a hardcore Les Paulosok esetleg megvetéssel néznek erre a szörnyszülöttre, „ronda”, köpnek ki gyűlölettel, „úgyse szól úgy, mint egy Strat, akkor meg minek”, utálkoznak értetlenül. Persze, senki se várta, hogy úgy szóljon, eleve nem lehet, hiszen egy lekapcsolt tekercses humbucker még nem lesz igazi single-coil, a mahagóni/juhar kombináció másképp rezonál, mint az éger vagy kőris, a menzúra is rövidebb…

Viszont, épp ettől lesz olyan hangja, ami ugyan nem téveszthető össze a Fenderekkel, de mégis sokkal többféle, érdekes karakterű tónust lehet belőle kihozni, mint egy sima Les Paulból – miközben az igazi Les Paul hangzást is gond nélkül hozza! És ez a lényeg, ettől a gitár nem lett rosszabb, nem lett kevesebb, ellenkezőleg jelentősen kiterjeszthető a használhatósága, hiszen koncerten egy számon belül is gyökeresen eltérő karakterű megszólalásokra képes. Ezért aztán csöppet se érdekel, mit mondanak a Gibsodoxok (Gibson-ortodox).

Scott Groove azon a videón nagyon jól bemutatta az összes egyedi lehetőséget.

Nekem meg dobogni kezdett a szívem: „Ez kell, ez kell, ez kell!”

Aztán megnéztem az árát és felszisszentem. 850$ a kikiáltási ár volt, ezerért el lehetett volna vinni. Ez sok. Ennyit nem adok érte, döntöttem szomorúan, de azért a megfigyelőlistára raktam. Hátha…

Az M-III specifikációja

Az M-III specifikációja

És közben elkezdett furdalni a kíváncsiság, mit lehet megtudni erről a hangszerről, rávetettem magam a guglira és vadászni kezdtem rá, mert akkor ezeket a fentebb leírt dolgokat még nem tudtam róla. Nem sokra mentem.
Valóban a ritkaságát bizonyítja, mennyire kevés információ és kép kering róla a neten, különösen ebben az érdekes (szintén egyesek szerin ronda) kék színben, mely alatt halványan áttetszik a juhar fedőlap erezete. Én egyébként szeretem a kék gitárokat és ennek nagyon érdekes a színe, megvilágítástól függően a közepes, enyhén zöldesbe hajló tengerszem-kék, vagy egész sötét tengerkék is lehet. Külön érdekes, hogy a hátoldala és a nyak nem feketére, hanem nagyon sötét indigókékre van fényezve. Az meg hab a tortán, hogy minden hardware fekete rajta, szerintem nagyon dögösen néz ki így.

Amit találtam fórumokon, édeskevés volt, akik csak látták, többnyire fanyalogtak, akik játszottak is rajta, elismerően, dicsérően szóltak róla. De kevés volt az első kézből származó tapasztalat. Sikerült megtalálnom az eredeti brosúráját is.

Bár a képek az eBayen elég gyatra minőségűek voltak és a szegényes információ is kicsit óvatosságra intett, de mégse tudtam feladni.

Alaposabban megnézve a képeket, észrevettem, hogy az egyik hangszedő nem gyári.

A fotó alapján ismét némi kutakodás után kiderítettem azt is, miféle és nem tetszett, mert bár a Seymour Duncan Invader jó kis hangszedő, de kifejezetten az erősen torzított, nyers, metálos vagy „darálós” stílusra fejlesztették, ami elég távol áll tőlem, ráadásul lényegesen magasabb a jelszintje a legtöbb hangszedőnél, így felborítja az egyensúlyt, más-más beállítással lehet csak használni erősítőn, ha nem akarok nagy eltérést hangerőben az egyes állások közt.

Írtam egy üzenetet az eladónak, hogy mi a helyzet ezzel és módosítottál-e az eredeti elektronikai bekötést is.
Azt válaszolta, hogy így kapta cserébe a gitárt egy másikért és kicsit módosítottak a bekötésen. Közben, mivel már az utolsó nap felé járt az aukció és még senki nem licitált rá, lejjebb vitte a kikiáltási árat 690-re. Ezt már nem bírtam ki, elhatároztam, hogy megpróbálkozom vele, bár még mindig nem voltam teljesen biztos magamban.

Azt is eldöntöttem, ha megveszem, egy másik gitáromnak mennie kell, mert nem lehet az összes kívánatos hangszert összevásárolnom, megígértem, meg aztán tényleg nem is helyes.

A néhai SG

Már előre meg is írtam az eladási hirdetést, miután fájó szívvel a fekete, vadiúj Gibson SG-re esett a választás, mivel ez tűnt a legeladhatóbbnak és úgy gondoltam, ha kell még később SG, majd próbálok inkább egy olcsóbb használtat találni.
Közben már azon is jártam az eszem, hogy restaurálnám. Megkerestem az eBayen az eredeti Gibson 500T hangszedőket, megnéztem, melyik a legkedvezőbb árú, felkutattam, mennyiért tudnám eladni az Invadert. Írtam a Gibsonnak, hogy szeretném megkapni az eredeti kapcsolási és bekötési ábráját, de közben egy fórumhozzászólásból megtudtam, hogy a Gibson honlapon rajta is van, csak kicsit eldugva, megtaláltam, letöltöttem, másnapra egyébként a Gibson is elküldte (ez ám a support!).

Újra és újra megnéztem Scott videóját a hangszerről, elolvasgattam és keresgéltem véleményeket, nem voltam teljesen biztos a dolgomban. Máskor Auctionsnipert szoktam használni, de ezúttal saját kezűleg akartam az utolsó pillanatig várni, hogy legyen időm meggondolni alaposan.
Így is tettem. Ott ültem felgyorsult pulzussal, ahogy a visszaszámlálás piros számjegyei egyenletesen csökkentek a másodpercekkel, a licitemet „bekészítettem”, csak meg kellett nyomnom a „Confirm” gombot. Még mindig 690 volt az ár, utánanéztem, ezek a gitárok 850 alatt nem nagyon voltak megkaphatók. Én 737-et tettem rá (sose kerek összeggel licitálok, talán valami babona?).

Eljött az utolsó perc, rágtam a szám szélét, nagyon lassan vánszorogtak a másodpercek, aztán mikor már csak 40 volt hátra, nagy levegőt vettem és döntöttem, rákattintottam a küldésre. Aztán nem is néztem inkább, elfordultam.
Végül visszanéztem, és igen, megvolt! De az ár feljebb ment, 720 körül, már nem emlékszem, a licit előzményből látszott, hogy valaki más is próbálkozott az utolsó pillanatban, de az enyém magasabb volt. Phüüüüü… yessss, megvan! 🙂

Egyszerre éreztem a szerzés, a birtoklás örömét, a szerencsejátékos lehiggadó izgalmát, aki nyert egy játszmában és a zenész türelmetlen vágyát, hogy már a kezébe vehesse és hallja szólni.

Ugyanakkor volt egy határozott lelkifurdalásom is, ezt mondta:  „Na tessék… már megint nem bírtad megállni…” korholt belül egy szigorú, feddő hang. „Sose lesz így normális tartalékod, ha összevásárolsz minden gitárt, ami csak megtetszik” folytatta, majd tovább döfte belém a tőrt „Nem is tudsz gitározni, akkor minek neked ennyi drága hangszer? Inkább legyen egy, de gyakorolj többet, járj tanfolyamra az árából, vagy még inkább tedd félre a családnak” ripakodott rám egyre megvetőbben.

„De hát… most éppen futja… és ez nem is volt drága…” védekeztem nem túl nagy meggyőződéssel „és ez egy igazi ritkaság, amellett, hogy jó gitár… egy gyűjtői darab… nem romlik az értéke, akár még befektetésnek is jó” próbáltam ellenem érvelni.

„Haha” kaccantott fel gúnyosan másik énem „ezt ugye magad se hiszed komolyan? Miféle befektetés egy 700 dolláros gitár, hmmm? És hogy nem volt drága? Tényleg? Kicsivel többől már meglenne az oda-vissza repülőjegyed!” tromfolt rá.

„Jól van már” elégeltem meg „mondtam, hogy eladom a másikat! Annak az ára kompenzálja majd…”

Kételkedve suttogta: „Tényleg? Hiszem, ha látom!” és egy időre visszavonult…

Az SG hirdetést feltettem a Craigslistre azonnal. Nem volt jelentkező. Én 885-ért vettem kiterjesztett 2 év garanciával, 650 600-ért kínálom. Két kis karctól eltekintve vadiúj Gibson SG. (Nagy, lemondó sóhaj). Végül a Craigslisten nem sikerült, felraktam az eBayre és nagyon rossz áron, 600 dollárért tudtam eladni, ami nevetségesen olcsó egy gyakorlatilag új Gibsonért, ráadásul ebből levett 10%-ot az eBay és 21 napig meg se kaptam a pénzt…
De amúgy sajnos igaza van a lelkiiseretnek. Nem is tudok gitározni és messze nem teszek eleget azért, hogy tudjak.

A gitár következő héten megérkezett. Sajnos nem volt annyira „tökéletes” állapotban, ahogy az eladó leírta, de egy majdnem húsz éves (a leírással ellentétben 1992 október 24-én készült), valóban zenélésre használt és nem csak tokban tartott hangszertől ez elfogadható. Karcok, kopások, a festék felhólyagosodása itt-ott. Leverődések az éleken, de szerencsére semmi komoly, része a “mojo”-nak. A kapcsoló egyik állásban kontakthibás, az egyik potitető picit törött belül.
A bundok és a nyak nagyon jó állapotban van. A hangja tényleg sokoldalú, sokszínű, még úgy is, hogy alaposan átbuherálhatták a bekötést, mert nem ott és nem úgy szól, ahogy kéne, az egyik állásban teljesen hiányzik a hang.

A tok viszont – bár valóban az eredeti Gibson, annak is a rémes színkombinációjú kívül barna, belül durván rózsaszín változata – nagyon elhasznált, a záróretesz hiányzik, mindkét zsanért eltörve, az egyik csat is törött. Gyakorlatilag szétesőben van, szerencsére jól becsomagolva küldték egy dobozban. Erősen gondolkodtam, mi legyen a tokkal, 70-80 dollárért kapnék eBayről egy jó állapotú használtat, és mondjuk 30-35 dollár a felújítás, ha magam csinálom, de nem is az ár miatt döntöttem az utóbbi mellett, hanem mert jólesett megjavítani, erről fel is tettem már két írást.

A gitár restaurálás az eredeti állapotra egy külön menet volt, nem kevés utánajárással, arról is írok hamarosan.
És végül a képek!

(Külön köszönet Peter Hodgsonnak az iheartguitarblog írójának az információkért és Scott Groove-nak a videó review-ért és a későbbi segítségért)
Gibson LP Studio Lite M-III
Gibson LP Studio Lite M-III
Gibson LP Studio Lite M-III

Gibson LP Studio Lite M-III

Gibson LP Studio Lite M-III

Gibson LP Studio Lite M-III

Gibson LP Studio Lite M-III

Gibson LP Studio Lite M-III

Gibson LP Studio Lite M-III

Gibson LP Studio Lite M-III

Gibson LP Studio Lite M-III

Gibson LP Studio Lite M-III

Gibson LP Studio Lite M-III

Gibson LP Studio Lite M-III

 

 

 

No Responsesto “Unortodox Les Paul…”

Trackbacks/Pingbacks

  1. Unortodox Les Paul: a restaurálás | Aktív gitár - [...] már egy előző cikkben írtam, vettem én annak idején egy Gibson gitárt az eBayen. Ismét egy olyan hangszer, ami…

Leave a Reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.