Ahogy kézbe vettem, világossá vált, hogy ez nem csak egy faragómester extravagáns kiállítási darabja, hanem egy kiválóan elkészített hangszer is.
Látható volt, hogy hihetetlen mennyiségű idő, kreativítás és szenvedély fekszik a designban és az elkészítésben. Nagyon megható volt, hogy az én művem inspirálta.
Valamikor a húszas-harmincas években készülhetett – Roy slappel és tappingel az ukulelén és olyan virtuóz könnyedséggel játszik, ami jól mutatja, hogy akkoriban is voltak, akik kitalálták azokat a technikákat, amit ma sokan Van Halennek meg másoknak tulajdonítunk. 🙂
Mutatott is egy zenét, amit itt beraktam alább. No, először azt írtam neki válaszban, hogy nagyon zajos, nem hallom igazán a gitárt. Aztán kicsit figyelmesebben, fejhallgatóval beletekerve rájöttem, hogy amit én alapzajnak hittem, az a gitár. Végighallgatni sajnos nem tudtam, mert mintha az agyamat reszelték volna, olyan érzés.
Építése során integrálta ezeket a szenzorokat a gitár testébe, gyakorlatilag a fedlapba. Hét szenzor került bele, melyek hajszálvékony üvegszálak és gyakorlatilag a festés-lakkozás előtt illesztették a helyükre, így végül teljesen láthatatlanok maradnak és gyakorlatilag a gitár fedlapjának részéve válnak. A pickupoknak teljesen egyenletes az érzékelése egész 20 kHz-ig.
Kommentek