A Gibson állásfoglalása “bűnügyben”

A Gibson állásfoglalása “bűnügyben”

 

 

A Gibsonnál lefoglalt és elkobzott "bizonyíték"

A Gibsonnál lefoglalt és elkobzott "bizonyíték"

Nemrég megírtam, hogy az USA igazságügyi minisztériummal elért egyezségben a Gibson elfogadta a bűnösségét és büntetést fog fizetni.

Most látott napvilágot a Gibson közleménye, ők hogy látják a dolgot.

Henry Juszkiewicz CEO arról nyilatkozott, hogy a pereskedés sok millió dollárba és rengeteg elvesztegetett időbe került volna. Ezért mentek bele ebbe az egyezségbe, mely lehetővé teszi hogy mielőbb visszaálljon a gitárok gyártásának szokásos menete. A második lefoglalás során elkobzott alapanyagokat még vissza is kapják és az egyezség lehetővé teszi, hogy továbbra is importáljanak rózsafát és ébenfát Indiából.

Azonban szemben azzal a hivatalos állásfoglalással, hogy „ a kormány megerősíti, hogy a Gibson együttműködött a hatóságokkal a Fish and Wildlife Service által vezetett nyomozásban” valójában az történt, hogy két esetben is kíméletlenül lerohanták a céget fegyveres SWAT felszerelésű rendőrök, kiparancsolták a dolgozókat a munkahelyükről, leállították a termelést, elkoboztak rengeteg dolgot, mintha csempészáru lenne és olyan fenyegetéseket helyeztek kilátásba, hogy erőszakkal beszüntetik a termelést.

A igazgató szerint a Gibson indokolatlanul vált ilyen támadás célpontjává és az ügy úgy is rendezhető lett volna, ha a kormány egy illetékes képviselője kapcsolatba lép a céggel. Ehelyett a kormány erőszakos és ellenséges módon a hatóságok teljes erejével csapott le, felhasználva több fegyveres erőszakszervezetet, ezzel millió dolláros költségeket okozva az adófizetőknek és egy számos amerikai állampolgárt foglalkoztató céget hátrányos helyzetbe hozott a piaci versenyben. Ez a demonstráció egy fokozódó trend része, melyben a kormány arra törekszik, hogy a szabályzást kriminalizálja és úgy kezeljen amerikai cégek, mintha drogdealerek lennének. Ez helytelen és inkorrekt eljárás.

„Elszántan és keményen dolgozni fogok, hogy helyrehozzam azt az egyenlőtlenséget, amit ez a törvény lehetővé tesz és biztosítsam az egyenlő elbánást, és hogy a törvényt arra használják, amire szánták: megállítani a rosszfiúkat és megszüntetni az valódi erdőirtásokat bolygónkon.”

A teljes nyilatkozat itt elolvasható, benne a hatóságokkal folytatott levelezés egy részévek és részletes kimutatásokkal a kérdéses faáruval kapcsolatban.

 

Leave a Reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.