A – Gitár szótár

A – B – C – D – E – F – G – H – I – J – K – L – M – N – O – P – Q – R – S – T – U – V – W – X – Y – Z

A-B box Jel elosztó. Lehetővé teszi, hogy egy gitárral két különböző erősítőre, vagy éppen több gitárral ugyanarra az erősítőre csatlakozzunk.
Abalon Tengeri fülcsigaA tengeri fülcsiga (nemröhög, így hívják, avagy szivárványcsigának is) házának belseje. Berakás anyaga, többnyire a fogólapon.
AC Váltóáram. Az áramnak az a fajtája, mely periodikusan változó irányú és intenzitású. A konnektorban is ilyen az áram, a hangtechnikában előforduló áramok is ilyenek. Ellentéte az egyenáram, amit például az elemekbőll, akkumulátorokból nyerhetünk és az áramkörök tápellátását végzi.A váltóáram periodikus változásának sűrűségét frekvenciában mérjük, egysége a Hz (Hertz).

Action

Játékkomfort, húrnyomás
A húr lenyomásához szükséges nyomóerő, vagy tágabb értelemben a húrmagasság a bundok felett. Minél alacsonyabban vannak a húrok, annál kisebb erővel nyomhatók le, ugyanakkor annál nagyobb esélye van az zörgésnek, mivel a húr hozzáér következő bundhoz vibrálás közben. Beálltására befolyással van a nyakmerevítő pálca feszessége, a nyereg és a híd/húrláb magassága, a nyakillesztés szöge. Elterjedt tévhít, hogy ha a nyak egyenes, az jó, akkor lehet “gyors” a nyak, alacsony a húrnyomás. Ez így persze nem igaz, a nyaknak egész enyhe homorulatban kell lennie a legtöbb gitárnál, hogy kiegyensúlyozott optimumot kapjunk a húrzörgés és húrnyomás szempontjából. Nem jó stratégia házilag állítgatni a nyakmerevítő pálcát, ha nem tudjuk pontosan, mit csinál és tulajdonképpen mi a probléma oka. A zörgésnek vagy a túl magas húroknak a pontatlanul készített vagy túl kopott nyereg, illetve a rosszul beállított híd/húrláb sokszor a fő oka, de előfordulhat a régebbi hangszereknél a fogólap vetemedése is, ha például nagy páratartalom/hőmérséklet különbségek érték, vagy sokáig tárolták nagyon száraz környezetben. A ragasztott nyakú klasszikus gitároknál az évek múlásával a nyak szöge egyre jobban eltér a megfelelőtől a húrok folyamatos feszítőereje miatt, így ezeknél a nyakat le kell venni, kiszámítani a kellő anyagvastagágot, amit le kell dolgozni a nyakillesztésből, leszedni, majd a nyakat precízen visszailleszteni a helyére.
Elektromos gitároknál a merevítőpálcák általában segíteknek kisebb problémák korrigálásában, de a hibás nyakat nem tudják ellensúlyozni.
A csavarozott nyakú gitárokon található olyan csavarral állítható ékmechanika, mely lehetővé teszi a nyak szögének utánállítását is, először Leo Fender szabadalmaztatta (igen, ezt is), és a CBS-korszak Stratocasterein jelent meg elsőként a háromcsavaros nyakrögzítéssel együtt, Micro-Tilt néven, később Fender másik cégénél, a G&L-nél gyártott gitároknál ez alapfelszereltséggé vált.
Active pickup A hagyományos passzív hangszedők legnagyobb problémái a viszonylag alacsonyabb kimenőjel és a zajosság. Az aktív hangszedők alacsonyabb impedanciájú, ezért alapból alacsonyabb kimenőjelű tekercseket használhatnak, aminek jelét elektromos előerősítőn és szűrőkön és vágni/kiemelni képes equalizeren keresztül erősítenek fel. Végül a kimenőjel jóval erőteljesebb lehet a passzív hangszedőkénél, ami fontos a jelentős torzítást igénylő, keményebb metálhangzáshoz, ugyanakkor az alacsony impedancia biztosítja az egyenletesebb frekvenciamenetet. A kisebb pickupjel és aktív áramkörök miatt az egész rendszer kevésbé zajérzékeny, valamint kevésbé hatnak rá a csatlakozókábelek veszteségei és szűrő jellegű hatásai, a hangszín pedig nagyobb tartományban és szelektívebben szabályozható. Az aktív hangszedőkhöz egy vagy két darab 9V-os elemet szoktak használni. Jellegzetes képviselőjük az EMG, mely sokféle aktív hangszedőt gyárt.
Alder Éger (Alnus rubra)
Egyik leggyakoribb faanyag az olcsóbb elektromos gitárok testének készítésénél, aránylag puhább fafajta, könnyen megmunkálható, világos, halványan barnásvöröses árnyalatú, többnyire nem túl látványos erezettel. Viszonylag könnyű, zárt rostszerkezetű, kiegyenlített hangzású hangszerfa, sok Fender Stratocaster model készült belőle.
All A Marshall erősítőknek az az összefoglaló beceneve, mely az első, azaz a plexi időszak után épülő erősítőket jelenti, ezeknek már alumínium előlapjuk volt.
Allen Szerszám, „magyarul” imbuszkulcsként ismert. A gitárokon sok állítócsavarhoz kell ilyen, főleg a nyakmerevítő rúdhoz, illetve a Fender jellegű hidaknál a húrmagasság állításhoz, de a Floyd Rose jellegű vibrato rendszereknél is használatos, részben a híd/húrláb beállításához, részben a nyereg fölötti húrrögzítőhöz, a “satuhoz”. Az ilyen gitároknál gyakran a hangolófej hátuljára gyárilag felerősítik ezeket a kis kulcsokat.
Alnico Aluminium-nikkel-kobalt, mágnesekhez használt ötvözet
Ambience Egy adott hely akusztikus karaktere.
Amp Amplifier rövidítése, erősítőt jelent, többnyire az egy hangszer kierősítésére használtat. Többféle változata létezik, a hangszóróval egybeépített a combo, a külön végfokfej és külön hangláda elrendezésű a stack. Elektronikus rendszerüket tekintve lehetnek csöves és tranzisztoros, illetbe hibrid rendszerűek. Manapság már sokat kombinálnak digitális effektrendszerrel.
Amp simulator Különböző erősítők és azok beállításainak szimulálása, leginkább digitális jelfeldolgozással. Egyetlen effekt képes rengeteg különböző hangzás meglehetősen élethű utánzására. Gyakran megadható, hogy pl. egy 60-as évekbeli VOX kombón vagy mondjuk egy 80-as évekbeli Marshall fejjel és két ládával akarok megszólalni. Persze csodák nincsenek, az olcsó pedáloknál digitális zaj, „műanyag” hangzás, más digitális jelfeldolgozókkal összekapcsolva néha nem kívánt mellékhatások is felléphetnek.
Amphead Különálló, hangszóróval nem egybeépített erősítő, vagy fej magyarul. Legtöbbször csöves.
Anode Anód. Elektroncsőben pozitív potenciálú (általában a legnagyobb pozitív potenciálra kapcsolt) elektróda. Pozitív töltése vonzza a katód által kibocsátott elektronokat. Ez az a nagy, szürke lemezszerű rész, ami körbeveszi a többit a csőben.
Archtop Ívelt fedőlap, többnyire faragott (modern tömeggyártásban CNC gépekkel mart). Leginkább ismert a Gibson akusztikus vagy elektro-akusztikus gitárokon vált, de ma már általában az üreges testű gitárokon használják. Először az 1920-as években váltak népszerűvé, mert erősebb hangot tudtak kiadni, mint a lapos tetejű akusztikus gitárok. Jazzgitárosok körében terjedt el leginkább.
Arpeggio Akkordfutam. Az akkord hangjait nem egyszerre, hanem egymástól időben elkülönülve szólaltatjuk meg.
Ash Kőris (Fraxinus)
Kemény, sűrű, nehéz fafajta, gyakran használt anyag gitártestnek. Nyílt pórusú, ezért a felületkezelése nehéz. Hangzását a fényes magastartomány és kiváló hangkitartás jellemzi. Színe krémszín, vöröses árnyalatokkal, szép erezettel.
Egyik változata a mocsári kőris (Swamp ash), mely jóval könnyebb, de hasonlóan jó tulajdonságú hangszerfa.
Attenuation A jelszint csökkentése általában.
Attenuator a) Egy részáramkör, melynek feladata a jel amplitudójának csökkentése, többnyire két ellenállással.. b) Olyan eszköz, mely az erősítő kimenete és a hangfal közé kapcsolva csökkenti a kimenet hangerejét, így ki lehet hajtania az erősítőt a megfelelő torzítás elérése érdekében anélkül, hogy levinné a fejünket a hangnyomás.
Attack Felfutás, azaz a hang megszólalásának első része.
A Compressor/Limiter effekteken az a poti, ami az effektben azt szabályozza, hogy reagál a hang felfutására.

Auto-wah

Dynamic filter, magyarul auto-hápi vagy dinamiszűrő néven ismert. Tulajdonképpen egy hangerővezérelt szűrő, mely a hápogtató pedálhoz hasonló effektust hoz létre, erősebben megpendített hang nagyobb, halkabb pengetés kisebb „vau” effektet eredményez. Többnyire állítható az érzékenységi szint, a vágási frekvencia és tartomány, illetve a lefelé vagy felfelé modulálás.