Műhangzás vagy a jövő gitárja?

Egyik előző cikkben már kicsit elmélkedtem a digitális kontra analóg vitáról. Megemlítettem a Line6 Variax gitárokat is, vegyesnek minősítve a tapasztalataimat velük.

Az az igazság, hogy kicsit el vagyok maradva ezzel. Amit én próbáltam, még az első generációs Variax volt, azóta már sokkal fejlettebb változat van piacon.

Meghallgattam pár demót vele és eléggé nagy a fejlődés… igazság szerint, ha nem tudom, hogy miről is van szó, alighanem képtelen lettem volna felismerni, hogy egy Variax vagy az eredeti modellezett hangszer szólal meg.

 

 

 

 

 

Ha esetleg valaki nem ismerné, kicsit kalandozzunk el, mi is ez az egész modellezés és a Variax valójában.

A kezdeti időkben (sőt, elég sokáig) a gitárok hangját leginkább a hangszedőik, no meg persze a fa, az nyakillesztés, a híd, a nyereg határozták meg. Ezeket lehetett mindenféle analóg jelformáló áramkörrel módosítgatni, néha elég durván is, de ettől az még az eredeti hangból származtatott hangzás maradt.

Tegyünk egy kis kitérőt a szintetizátorok felé is, hogy némi párhuzamot vonhassunk, hiszen a fejlődésük hasonló és a szintik evolúciójának eredményeit hasznosították a gitároknál is.

A kezdeti szintik szintén analóg áramkörökből épültek fel, különböző oszcillátorok, szűrők voltak bennük, a lényeg a feszültségvezérlés elve volt, tehát az említett építőelemek karakterisztikáját egy vezérlő feszültséggel lehetett folyamatosan változtatni, és az egységeket különböző sorrendben összekapcsolva meglehetősen sokféle hangzást lehetett létrehozni. Közös volt bennünk azonban, hogy ezek meglehetősen „mű”, mesterséges hangzások voltak, nem nagyon hasonlítottak természetes hangokra – de épp ez volt a cél.

Később a digitális korszakkal ez megváltozott – a szintetizátorok már mikroprocesszorokat és chipekbe integrált hanggenerátor áramköröket kezdtek használni, a hangzást pedig digitális paraméterekkel lehetett változtatni.

Mi bandánkban először a Korg Poly-800II volt a nagy dobás – ez meglehetősen egyszerű és kicsi szinti volt, de nekünk sokat jelentett. Ennek még nem volt túl sok szerkesztési lehetősége, a hangzás fő paramétereit lehetett vele állítgatni csak, de rugalmasabb konfigurációra nem volt mód.

Később a diplomamunkám megírásához vettem egy Yamaha FB-01 szintimodult, ez már FM szintézist használt. Az FM nagy áttörés volt akkoriban, a Yamaha DX7 volt a legnépszerűbb képviselője, jellegzetes hangja eléggé meghatározták a nyolcvanas éveket. Olyannyira népszerű lett, hogy még a MIDI szabványt is hozzáigazították az egyik hibásan implementált funkciójához. Az FM-ben különböző hullámforma generátorok voltak szintén szűrőkkel, ezeket már lehetett többféle elrendezésben összekapcsolgatni (természetesen csak szoftveres interfészen át, nem fizikai kapcsolgatással).

Volt aztán egy sor különböző más elve, gyártótól függően (például LA, PCM, PDS, stb.), illetve egyre több lett a sampling szinti, amely képes volt valódi hangszerek hangmintáit digitalizálva tárolni, illetve némelyik maga is digitalizálni. A nagy különbség az volt, hogy az FM szintézis szintén egy teljesen mesterséges módszer volt, ami nem követte a valód hangszerek fizikai hangkeltésének módját, ettől függetlenül néha meglepően élethű hangokat lehetett belőle kihozni. De az igazi akusztikus hangszerhangokat a mintavevős szintik szolgáltatták, természetesen ezeknek is megvolt a korlátjuk, hiszen a tárolható minták száma és a mintavétel módja nem tette lehetővé a tökéletes imitációt.

A digitális technika – ezen belül is a processzorsebesség és a tárkapacitás – rohamos fejlődése azonban lehetővé tette egy teljesen új módszer, a fizikai modellezés létrejöttét.

Ez teljesen újraírt elvből indul ki: gyakorlatilag a hangot a megszólaltató hangszer részegységeinek fizikai jellemzőiből építi fel, az adott hangszer egyes attribútumait lehet meghatározni és ezek alapján képes valós időben lemodellezni annak hangzását. Elképzelhető, hogy ez milyen komoly algoritmust és számítási sebességet igényel…

De az is érezhető, hogy ezzel lehet az eredetihez valóban legközelebb álló hangzást előállítani, ráadásul rendkívül rugalmas változtatási lehetőségeket kínál.

Ugorjunk vissza hát a gitárokhoz!

A digitális technikával megjelentek azok a multieffektek, melyek egy pedálban egyesítettek sokféle különböző effektet, ahol digitális paraméterekkel lehetett beállítani az egyes kütyük hangzását.

Később itt is kezdett begyűrűzni a modellező technika és ahelyett, hogy konkrét effekteket mutattak volna a paraméterek (bár legtöbbjükbe némi nyomkodással ezekhez is hozzá lehetett férni), sokkal inkább ismert hangzásfajtákat kínáltak, mint például Marshall stack vagy épp Fender Vibrolux zengetéssel és így tovább… de a közös a régi multi és egyedi effektekkel, hogy még mindig a gitárból hagyományos módon kijövő jelre dolgoztak rá, így annak alaphangja és hangkitartása mégis meghatározóan jellemezte a hangzást.

A Line6, mely főleg modern erősítőkben és multieffektekben volt erős, úgy gondolta, hogy az elvet tovább lehetne vinni magára a gitárra.

Az elképzelés végül is Kolumbusz tojása, miért ne lehetne egy gitárban sokféle más gitárt egyesíteni a modellező technikával? Nagy segítség lenne, hiszen általában minden komolyabb bandában a gitárosok minimum 2-3 gitárt, vannak, akik még többet használnak.

A session zenészeknek is nagy áldás lenne, hiszen nekik – főleg, ha sokféle ismert zenét kell eljátszaniuk – gyakran kell teljesen eltérő hangzásokat kihozni.

A Variax első változata annyiban eltért az eredeti gitároktól, hogy nem volt benne normál pickup, csak egy piezo. A piezo hex pickup nem is mint valódi hangszedő működött (jó, persze, mégiscsak úgy, de a saját hangját gyakorlatilag nem használta), hanem csak mint egy vezérlőjel.

A gitárhangot digitális processzor dolgozta fel és a beépített modelleknek megfelelően valós időben lemodellezett Gibson, Fender, Gretsch, stb. gitárokat, egész konkrétan adott évjáratú tipusokat, emellett volt akusztikus gitár, bendzsó…

Volt alkalmam kipróbálni, de akkor engem nem győzött meg teljesen. Az elektromosgitár-hangok többnyire jók voltak, de az akusztikusok már kevésbé.

Azóta viszont már egy ideje piacon vannak a Variax újabb modelljei, melyek jelentős fejlődést mutatnak.

Egyrészt már sokkal inkább gitárok, hiszen van hagyományos hangszedőjük is, nem is rossz, tehát ha valaki nem akarja a Variax hangzást éppen, a gitár saját hangjával se vall szégyent.

A hídba egy L.R. Baggs hex-piezo pickup került, a jelfeldolgozó egység kapacitása megnégyszereződött és több egyéb újítást is bevezettek. Ezek már kifejezetten meggyőzőek.

Újítás, hogy van egy kapcsolóval vezérelhető digitális hangolásmódosító, ezzel egy ujjmozdulattal open-g vagy drop-D hangolásra állhatunk át, virtuális kápót használhatunk, baritone gitárrá alakíthatjuk, ez mind szintén nagyon hasznos dolog. Sőt, ami tényleg még inkább érdekessé teszi, hogy például a Variaxon beállítunk egy National rezonátorhangzást open-G hangolással, de amint átkapcsolunk a gitár hagyományos pickupjaira, azonnal visszakapjuk a hagyományos hangolást, így lehet keverni őket.

A kétmagos processzor azt is lehetővé teszi, hogy akár 12 húros gitárként is használhassuk, mert a megnövekedett mennyiségű felharmonikust is képes valós időben szimulálni. És a szitár, a bendzsó, komolyan mondom, nagyon élethűek. A gitár hátuljában egy Ni-Mh akkumulátor is helyt kapott, amivel 12 óra folyamatos üzemre képes.

Egy ideje már próbálok küzdeni a G.A.S. ellen (már vagy 5 hónapja nem vettem újabb gitárt) 🙂 – de egy ilyen hangszer után még nagyon-nagyon facsarodik a szívem…

Hát nem király dolog egy gitárban megkapni közel harminc híres hangzást?

Ráadásul számítógépre kapcsolva a Line6 WorkBench szoftverével teljesen egyedi saját gitárhangokat építhetek fel, elkezdve a fafajtától, a hangszedők típusán át azok pozíciójáig szinte minden apró részletet magam állíthatok be és utána a gitáron egy beállítással előhívhatom. Milyen érdekes volna ezzel kísérletezni, egy hangszerész számára meg kimondottan izgalmas, mert kaphat némi ízelítőt abból, hogy egy egyedi, még ki nem próbált konfigurációjú gitárnak várhatóan nagyjából milyen hangja lesz majd.

Nem hiszem, hogy a Gibsonom vagy G&L Skyhawkom helyére léphetne, de mekkora könnyebbséget jelentene, ha egy számon belül csak egy kapcsoló átállításával tudnék akusztikus és elektromos közt váltani! Meg egyáltalán, szeretem az ilyen cool technikai újításokat… 🙂

Sajnos a kezemben még nem volt egy ilyen második generációs hangszer se. A gyártó honlapja szerint – feltehetően az első szériák – Indonéziában készültek (talán a Cor-Tec, azaz a Cort üzemében, amely több ismert nagy névnek beszállítója, ugyanazon a gyártósoron készülnek az Ibanez alapmodellek, ahol a Cort-ok), de az új, második szériás, James Tyler  Los Angeles-i gitárkészítő közreműködésével készült hangszerekből négy modellt az USA-ban, hármat Koreában gyártanak.

A demók alapján meg merem kockáztatni, hogy egy jó felső-közép kategóriás hangszerek lehetnek önmagukban is, ha nem jobbak.

Hogy szóljunk a hátrányáról is: a tenyérrel tompított hangok nagyon távol állnak attól, amit az igazi hangszedőkkel el lehet érni, a tompítás sokkal kevésbé érezhető, a modellezett hang amolyan túlcsordulós, kásás lesz a ropogós, határozottan definiált normál tompított hanghoz képest. Ez alighanem a hídba épített piezo hangszedő elvi problémája, nyilván ezt valahogy nem képes megfelelően érzékelni és/vagy esetleg a szoftveres modellezésbe nem sikerült belekódolni.

Ha lesz alkalmam hosszabb ideig a kezembe kaparintani egyet, biztos írok róla részletesebben.

Addig is itt van néhány videó demó a Youtube-ról.

 

No Responsesto “Műhangzás vagy a jövő gitárja?”