Ez mire jó?

Ez mire jó?

Mennyit fut a kezed százon?

Mennyit fut a kezed százon?

Időről időre felbukkanak olyan videók, amiben gitárosok arra mennek rá, hogy minél gyorsabban játszanak.
Szerintem ez maximum heccnek jó, de sem zenei értéke nincs, se “sportteljesítménynek” nem nevezhető, bár ahhoz még inkább közelebb áll.

Tulajdonképpen éppen olyan ez, mint bármilyen Guiness-rekord: öncélú hírnévhajhászás, értelmetlen, túlhajtott feltűnési viszketegség, semmi több.
A technika fontos, de senki nem lesz pusztán attól jó zenész, hogy mennyit fut a keze százon. Az csak egy eszköz lehet, amit módjával érdemes alkalmazni, én például a shredderekben is azért nem igazán találok hosszú távon zenei élvezetet, mert egy idő múlva már fárasztó a rengeteg gyors futam, sweep-picking, arpeggio, tapping – túl tömény, túl sok. Mint az amerikai édességek, az első jólesik és az ember élvezi, a másodiknál már kicsit kezd túltengeni, a harmadikat meg már csak legyűri az ember, ha már ott van, és utána pár napig nem is gondol ilyesmire.

Az alábbi videón a Dongót adja elő versenyszerűen Daniel Himebauch. Én úgy hétszáz BPM-ig nagyjából még követtem, az utána következő nálam már összefolyó kakofónia, kihallhatatlan dallam, mintha teljes összevisszaságban játszana. Azt meg végképp nem hiszem, hogy ezerháromszáz BMP-nél minden hangot lejátszott volna. Sőt, már korábban sem.
Persze lassítva le lehetne ellenőrizni. De minek?

 

Leave a Reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.