Sörrel slideolni

A bottleneck vagy slide gitározás nekem mindig egy kuriózum. Próbálkoztam vele, úgy-ahogy valami hallgathatót képes voltam összehozni, de azonnal hallatszik, hogy zöldfülö csinálja. Sehol se vagyok egy igazi slide gitároshoz… A blues és country zenében nagy hagyományai vannak ennek a stílusnak és a slide eszközökről legalább olyan kiterjedt vita folyik, mint a gitárok fájáról, az erősítőkről vagy sok más témáról, ahol az emberek imádnak szőrszálhasogató kis nüanszokkal foglalkozni, hogy a számukra legjobb hangzást elérjék. A bottleneck ugye abból ered, hogy valóban sokszor egy üveg nyakával csinálták, ami shownak sem utolsó, ebben a műfajban számomra a csúcs Danny Gatton (szegény már az égi szinpadokon nyűvi a húrokat), mikor a habzó sörösüveggel nyomja, és az utána következő törölközőn keresztül szólózás meg az egyik legviccesebb gitáros csúcsteljesítmény. Amúgy a slide csövek rengeteg verzióban kaphatók, üveg, réz, acél, alumímium, porcelán, ki mire esküszik, eléggé különböznek hangzásban, játékmódban. Itt egy kis áttekintés , milyen eltérések vannak. Nekem a kedvencem a JetSlide, ami a nem hagyományos verzió, ami a többi ujjakra húzható csővel ellentétben egy vékony rúd, amin van egy kallanttyú és egy gyűrű. A gyűrűt az ember az ujjára húzza, beállítja a rudat a megfelelő helyzetbe, és mikor játszik, mindegyik ujját használhatja a hagyományos módon, de ha slide-olni akar, a mellett lévő ujjal a kallantyút lenyomva máris rendelkezésre áll a cucc, szemben a csöves megoldással, mikor a cső végig rajta marad az ujjon, így egyel kevesebbet lehet használni a hangok lefogására.         Itt egy alapfokú lecke egy helyes hölgytől: És egy igazán élvezetes és profi blues slideolás...

A nyakaskodó japán

A kávéfőző arra való, hogy az általa termelt gőzt egy gumicső és egy nagyon vékony fémcső segítségével bevezessük a nyakzsebbe/fészekbe (ki hogy mondja) és a forró gőzzel meglazítsuk a ragasztást, majd óvatosan, de kellő erővel szét kell mozgatni. Csakhogy ez egy csavarozott nyakú gitár, itt nincs igazán amibe ezt a gőzt bele lehetne így vezetni.

Chris Duarte

Chris Duarte egyik kedvenc blues gitárosom. A 49 éves texasi megrögzött Strat player, SRV és Jimmy Hendrix nyomdokaiban halad, hihetetlen ősösztönös energiával és teljes átéléssel gitározik, többnyire saját triójával, de sokat játszott egy japán blues csapattal, a Bluestone Company-val is. Chris láthatólag mindent tud az elektromos gitárról, amit tudni lehet, olyan módokon használja, ami túlmegy a normál gitározás megszokott módjain, gyakran használja egész elvadult hangok előcsalogatására is, ütögeti, dörzsöli, feszíti, mindent megcsinál vele, ami csak eszébe juthat valakinek. A következő két videóban egy húszperces száma van, a .32 blues (ezt a számot egyszer muszáj lesz nekem is eljátszani, persze rövidebb verzióban), két részletben, tényleg érdemes megnézni, mit művel a gitárral. Utána még betettem pár másikat is, ne hagyjátok ki… Ebben egy Bob Dylan dalt dolgozott fel: Ebben pedig a Bluestone Company öreg japán hippijeivel nyomja a blues...

Lock-it gitárpánt

Lock-it rögzítős gitárpánt: Ez egy teljesen eltérő koncepció, magába a végén lévő bőrrészbe van beépítve egy rugós rögzítőmechanika.

Az olcsóbb jobb lehet?

Soha véget nem érő vita a gitárosok és hangszerészek körében, hogyan és mennyire befolyásolja az elektromos gitárok hangját a felhasznált fa és technológia, valamint a felületkezelés. Az régóta tudott, hogy egy akusztikus hangszernél ez alapvetően meghatározó. Gondoljunk csak Antonio Stradivari csodálatos hegedűire, melyeknek egyik titka részben a nagyon jó minőségű, különleges klimatikus viszonyokban nőtt alpesi fenyő és annak speciális, egyenletesen növekvő évgyűrűi, részben pedig a felhasznált lakkozás. De egy akusztikus gitárnál is sokat számit, nemrég volt alkalmam részt venni a New England-i hangszerész szövetség egyik találkozóján, ahol érdekes tesztet végeztek. Meghívtak egy gitártanár professzort a Berkelee zenei főiskoláról és odaadtak neki négy, nagyon hasonló méretű, formájú és elkészítési technológiájú, de más fákból épített akusztikus gitárt. Mindegyiken eljátszotta ugyanazokat a darabokat és utána beszélgettek a tapasztalatokról. Egyértelmű volt, hogy nagy a különbség, némelyik gitár jóval melegebb tónusú, lágyabb hangzású, másik perkusszívabb, agresszív, kemény, éles hangú, volt kimondottan basszusokban gazdag és élesen csengő, vagy nagyjából egyenletes hangzásképű. Ami meglepő volt, hogy a többezer dolláros egyedi gitárok mellett a 300 dolláros Recording King távol-keleti hangszer egyáltalán nem szólt rosszul első hallásra. Nemrég olvastam egy cikket, amiben a legjobb Gibson Les Paul gitárról esett szó. Ez már kapásból egy kicsit nehezen megfogható, mert mitől lesz a legjobb? Igaz, itt legalább egy konkrét modellről beszélünk, bár annak százféle változata készült az elmúlt 70 évben. Mondjuk tekintsük úgy, hogy amelynek leghosszabb a sustain-je és leggazdagabb, kiegyenlítettebb és artikuláltabb a hangja, nevezzük ezt a legjobbnak. Na, szóval, van egy Larry Corsa nevű hangszerész, aki többek közt arra specializálta magát, hogy megvesz gyári Les Paul Standard Faded gitárokat, majd azokat bizonyos kívánalmak szerint átalakítja, konkrétan csontig levakarja róla az eredeti festést és magasfényű nitrocellulóz fényezéssel újrafesti. A Faded Gibsonokról azt kell tudni, hogy eléggé olcsóbbak a gyárilag fényesre festetteknél, ezek többnyire csak egy tompa, fakó, vékonyabb sunburst festést kapnak, mint amit csak úgy összecsaptak volna. A hangszerész azt vette észre,...