Megnéztem elég erős nagyításban, mi történik a nyereg környékén és a hídnál, mikor a tremolót használjuk. A nyeregnél látszik, hogy legalább egy tekercselés-menetnyit mozog a húr közben, tehát valóban „reszeli” a vájatot.
A feladat: a hangszedőket EMG Zakk Wylde típusúval helyettesítsük, az egész elektronikát ki kellett cserélni a kapcsoló kivételével és beépíteni egy elemtartót is.
A basszus néma volt, mint a hal. Meg se nyikkant, már csak nagy néha reccsent egyet a mozgatásra is. Az összes vezeték forrasztását egyenként átnéztem, megrángattam. Minden rendben volt látszólag.
Az első és legfontosabb dolog, amivel jó állapotban tarthatjuk a húrjainkat és meghosszabbíthatjuk az élettartamukat, ha tisztán tartjuk őket.
A húr aránylag vékonyabb közepére, mely akkor még bélhúr volt (ez másnéven a mag) feltekercseltek egy vékony huzalt. A dolog annyira sikeres volt, hogy a legforradalmibb változást jelentette a húrgyártásban és egész napjainkig ugyanígy készülnek a húrok.
A csont színe sokkal halványabb, mint a megsárgult műanyagok – de semmi baj, kétujjnyi erős kávé és kétujjnyi ecet egy pohárba, beledobtam a gombot és több lépésben, 3-4x fél percre megmikróztam.
A kezdő-alsóközép kategóriás aktív hangszerek gyakran passzív pickup és aktív előerősítő kombinációjából állnak, itt az előerősítő az elektronika üregében kap helyet. Ez többnyire el van látva valami aktív hangszínnel is (EQ), de se az aktív elektronika, se az aktív hangszínszabályzás nem azonos az aktív pickuppal.
Azonban akkor már feltűnt, hogy semmiképp se tudtam volna áthúzni – a pici kínai nyílásba nem férkőzhetett be a vaskosabb amerikai rúd (bocs a pornográfiáért) 🙂
Kommentek