Bizonyára feltűnt (remélem) :), hogy már több mint egy hete nem jelent meg semmi igazi újdonság az Aktív Gitáron.
Ennek az az oka, hogy ideiglenesen pár hónapig itthon, Magyarországon állomásozom és ez sokféle átállással és kezdeti nehézséggel jár, ezért nem nagyon maradt időm mostanában írni.
De remélem, ez még nem tántorította el az olvasóimat, igyekszem ezentúl ha nem is minden nap, de hetente legalább 2-3 alkalommal közölni valami új írást.
Az átállás persze a gitáros tevékenységemben is jókora változást jelent. Kis háziműhelyem otthagytam Bostonban, csak egy bonbonosdoboznyi alapszerszámot hoztam el és itt nem volt semmi műhely. Igaz, munka se nagyon akadt eleinte, hiszen mesterem szokta a legtöbb feladatot adni, de most a tanulás és az inaskodás is szünetel.
Azért szerencsére nem állt meg az élet, a családban van két akusztikus és egy kis elektromos gitár (egy Squier Mini, amiről fogok részletesebben is írni) és megkerestek hamarosan azzal, hogy egy valakinek egy öreg, rozzant akusztikust kéne használhatóvá tenni, hogy a kamaszlányuk tanulhasson gitározni.
Így hát elkezdtem kiépíteni a munkahelyet hozzá, a lényeg a gyorsaság és takarékosság volt. Találtam a pincében egy akkora polclapot, ami épp megfelelő lehet egy gitárjavító munkaasztalnak. Már csak lábak és borítás kellett.
Lábnak az Ikea legegyszerűbb „bak” típusú állványa szolgált, míg borításnak (az asztalnak elsősorban felül, de minden élénél kipárnázva kell lennie, nehogy egy véletlenül nekiütődő gitár megsérüljön) a közeli barkácsáruházban vettem négy ív szigetelő szivacsot, amit parketta alá raknak és két ív hőtükrös fóliát, mindegyik elég puha és rugalmas.
Az asztallapot felcsavaroztam az összerakott bakokra, a szivacsokat és a vastag fóliát ennek tetejére rögzítettem, majd az egészet letakartam egy szintén barkácsáruházból származó leértékelt takaróval. Az egész együtt kb. 7-8e Ft volt eddig.
A bak hátuljánál még maradt üres felület, ide találtam szintén a pincében egy éppen megfelelő szélességű virágpolcot, amit fel is csavaroztam, majd hogy a lécek rései közt ne essen le semmi, ismét csak a pincében talált műanyaglapot szegeltem rá. Érdekes módon ezek nagyjából mind passzoltak méretben eddig, semmit nem kellett vágnom vagy toldanom.
Az asztal hát kész volt, persze kell még sok más eszköz is.
Közben egy környékbeli gitárkészítő ismerős is megkeresett, hogy elvállalnám-e a majdnem kész új művének elektronikai bekötését, örömmel kaptam az alkalmon, hiszen odaát rendszeresen csináltam ilyeneket. Így a beszerzendők listája bővült persze, a tisztító- és ápolószereken kívül forrasztópákát és tartozékait, takarószalagokat, kábeleket is be kellett szereznem.
Tisztítószert elég nehezen találok olyat, amit szeretnék. Odaát a Meguiar autóápolási cikkeket gyártó cég viaszos műszerfaltisztító és ápoló folyadékát használtam, ami nagyon bevált a lakkozott felületeken – sajnos a magyar piacra nem akaródznak bejönni. A fogólapra a Murphy’s Oil Soap nevű bútor- és parkettatisztító anyagot alkalmaztam, míg kondícionálónak narancsolajos bútorápolót.
Itt viszont az autóműszerfalra jobbára csak aerosolos dolgokat kapni, ami meg folyékony, az többnyire szilikonos, ez nagyon nem ajánlott. Végül egy Opti nevű viaszos bútortisztító mellett döntöttem, bár egyelőre ez tesztelés alatt majd a saját kis útigitáromon. Dunlop citromolajat fogólapra az Oroszlánbarlangban vettem, mert épp arra volt dolgom, nem mondhatom, hogy olcsón…
Forrasztópákát a Conrad-nál szereztem be, ugyanitt sok egyéb szerszám is van, no meg persze forrasztási tartozékok, egy óneltávolító sodrott huzal jól jöhet.
Mr. Smith, azaz Kovács Tamás autodidakta módon tanulta a hangszerkészítését, építkezési vállalkozóból lett gitárkészítővé és profikkal felérő minőségű, igényes, egyedi gitárt épít. Egy előző SG-jét már volt szerencsém megcsodálni, most egy PRS-stílusú hangszert hozott el.
A gitár átmenő nyakú és elég érdekes fa kombinációt használ: a „szendvics” egy mahagóni-juhar-bubinga laminálást tartalmaz, amelyben középen egy hosszanti purpleheart, vagy magyarosabb nevén amaránt csík fut végig, leheletvékony kőris szegélyekkel, ez együtt gyönyörűen emeli ki az egzotikus fák kontrasztját, a nyak pedig mahagóni-juhar-amaránt összetételű.
A DiMarzio hangszedők egyedi amaránt kereteket kaptak és szintén saját készítésű bőr bevonatot (talán ez az egy volt számomra, ami kevésbé tetszett, az ötlet a természetes anyagok használatára nagyon jó, csak a szín és az anyagminőség nem illett össze számomra teljesen harmonikusan az egyébként nagyon szép gitárral).
Hídja wraparound stílusú, a hangolókulcsok hagyományosak. A fejen kis réztábla a készítő márkanevével.
A fogólapot és a fejet egy vékony kőris csík belül és egy szélesebb amaránt csík kívül szegélyezte. Még nem volt teljesen befejezve, ideiglenes nyereggel működött és a végső simítások még hátra voltak.
Az elektronika bekábelezése volt a feladatom, nem is túl bonyolult, hiszen csak két humbucker négy vezetékkel, egy hangerő és egy push-pull hangszín az egytekercses üzemmódhoz, valamint egy háromállású kapcsoló volt hozzá.
A szükséges kábeleket a még gimis koromban megismert és azóta is a Nagyenyed utcában működő Mikrovill üzletben szereztem be, ahol kis csomagocskákban 5 méteres, különböző színű darabokat lehet kapni 200 Ft-jával.
A gitárt hasára fordítottam, lecsavaroztam a szintén szép, fából készült takarólapot az elektronika üregéről, ami profi módon ki volt bélelve rézfóliával, hogy meglegyen az árnyékolás.
A gitárt ezután letakartam, a nagyját egy szintén Ikeából származó maradék függönyanyaggal, az üreghez közel eső részeket pedig valami csomagoló fóliaszivaccsal, amit festő maszkolószalaggal rögzítettem, ügyelve arra, hogy sehol se a friss fényezésre tapadjon, nehogy kárt tegyen benne.
Ezután már elkezdhettem a munkát a DiMArzio weboldaláról kinyomtatott kapcsolási rajz alapján.
Érdemes mindig a gyártó oldalán kezdeni, ha ilyesmire van szükség, már csak azért is, mert a különböző hangszedőgyártó cégek más-más színkódokat használnak a jelölésekre, így komplexebb kapcsolás esetén rizikós, hogy összekeverünk valamit. A dolog nem volt nehéz, de nagyon lassan és alaposan próbáltam csinálni, mint első „közös” munkát Mr. Smith-el. Először szétbontottam és levagdostam a már egyszer valahová beépített hangszedők kábeleinek végéről a régi forrasztásokat, jobb azt frissen kezdeni. Összekötöttem a megfelelő pólust az árnyékkal, meghosszabbítottam pár vezetéket, zsugorcsővel szigetelve a toldást és lassan kezdett összeállni. Időközben még kellett ezt-azt kérdezgetnem tőle telefonon, csak hogy biztos legyek benne, minden úgy lesz, ahogy kéri.
Miután minden vezeték és forrasztás a helyén volt és még egyszer alaposan leellenőriztem az egészet, eljött az ideje a próbának – és örömömre minden úgy szólt, ahogy kellett.
„Kész van” jelentettem büszkén telefonon és míg eljött érte, kicsit játszogattam rajta. A hangszer nem a könnyebb fajták közé tartozik, de nem is olyan nehéz, mint a legsúlyosabb Les Paul-ok, érezni, hogy van benne anyag. A nyak az általam szokottnál valamivel vastagabb, ez első fogásra kicsit szokatlan volt, de játék közben már fel se tűnt. Ez a hangszer egy kiváló blues-rock gitár, hozza a meleg, telt, tömör, vaskos hangzást éppúgy, ahogy egytekercses üzemmódban a fényesebb, kontúrosabb, légiesebb megszólalást is, kiváló hangkitartással.
A leendő tulajdonosa biztosan nagy élvezettel játszik majd rajta és egész biztos elismerő pillantásokat kap majd az egyedi külsőre.
Szép hangszer! A hangszedő rész nekem sem tetszik ,én polírozott sárgarézzel tudnám elképzelni. Az amarant sokaknak nem tetszik ,mert lila,de nagy szilárdságot ad.Bár nehéz megmunkálni.A wenge fogólap is szokatlan a gitároknál.Milyen érzés rajta játszani?