Már régóta elhatároztam – és igazság szerint egyik fő célom az elejétől fogva, csak valahogy nehezen kezdtem bele -, hogy megpróbálok hírt adni a hazai gitárkészítőkről, legyenek profik vagy amatőrök. Természetesen az “amatőr” szót itt nem abban az értelemben használom, hogy gyenge minőségű, vagy “sufni” hangszert csinálnak, hanem csak úgy, hogy mondjuk nem hangszerészek végzettségük szerint, és/vagy nem megélhetésszerűen foglalkoznak hangszerkészítéssel. Elnézést kérek azoktól, akiknek már ígértem cikket, hamarosan sort kerítek rá.
Szerencsére elég sok műhely akad és ígérem, ezentúl rendszeresebben jelentkezem majd ismertetőkkel a magyar gitárkészítőkről.
Annál is inkább fontosnak érzem, mivel minden szempontból pozitívabbnak tartom, ha helyi kisvállalkozással készíttet valaki hangszert, amennyiben van rá kerete, mintha a nagy gyártók sokszor túllihegett, erősen marketingelt, gyakran a hangzatos leírások és legendás márkanevek mögött csak átlagosan jó termékeit venné meg.
Jó lenne, ha felismernék a gitárvásárlók, hogy az egyedileg, kis műhelyben készült hangszer nem feltétlenül csak a mesterhangszerek “luxus” kategóriájában lehet érdekes, hogy a kevésbé ismert helyi mesterek sokszor gondosabban dolgoznak, mint egy nagyszériás tömegtermelést folytató gyár és hogy sokkal több lehetőség van igazán olyan gitár vásárlására, ami az egyéni igényeknek megfelel, mivel a legtöbb részletről folyamatosan egyeztethetnek velük.Jó lenne, ha elismerést kapna a kézműves munka, az a figyelem és tudás, ami az elkészítés egész sokrétű, bonyolult, türelmet, precizítást, mesterségbeli tudást és gyakorlatot igénylő folyamatában benne van.
Ma akadtam csak rá a Verbum gitár honlapjára. Informatív, tiszta design, szép hangszerek, profi fotók, érdekes részletek a készítés folyamatáról, sőt, még egy fórum is van.
A gitárok egyediek és láthatólag gondosan megtervezve, igényesen kivitelezve készülnek, külön érdekességük, hogy átmenő nyakkal készülnek, egy tömbből kialakítva CNC-vel.
Néhány kép róluk:
Leave a Reply