recent from 15 Hangszer és tartozék gyártók szakmai innovációs találkozója

A találkozó szakmai, nem a nagyközönségnek szól, legalábbis ez derült ki a rövid telefonbeszélgetésből, amit a szervezővel folytattam.

recent from 12 Kartoncaster

Írtam már jónéhány alternatív anyagról, amit fa helyett használnak gitároknál és készülőben van egy átfogó cikk is ezekről.
Na, de Fender Stratot építeni – kartonpapírból? Nem túl beteg ötlet ez?

recent from 18 Egy gitárkészitő emlékére

Régóta tartó, súlyos betegség után elment közülünk Veress József, a Verbum Gitár alapítója, gitárkészítő.
A magyar egyedi gitárkészítésben úttörő szerepe volt a CNC használatának elfogadtatásában.

recent from 167 Gitár történelem: A Fender Telecaster – 1. rész

Leo Fender olyan eszközt adott a gitárosok kezébe, amely felforgatta zenélés addig megszokott módját, új műfajok létrejöttét, új hangzások kialakítását tette lehetővé. A művészet eszköze átalakította magát a művészetet, korszakváltást indított el.

Bluesgarden koncert

Pééééécsiek figyelem, május 12. szombat este 9, Bluesgarden buli az Eozin Kávézóban!   A bandában fuvolán játszik Schmidt Attila barátom és gyerekkori osztálytársam, akivel annak idején együtt üvöltöttük a suli udvarán szünetben, hogy “jó pénzért elmehetett volna ugatni egy ház körül” © Beatrice. 🙂...

Gitár leckék kezdőknek

Most találtam rá egy  magyar nyelvű, teljesen kezdő fiataloknak kimondottan jól használható gitár lecke weboldalra és blogra. Számadó Csaba komolyan csinálja, a weboldalon és blogján hasznos gyakorlási tanácsok, cikkek, stílusgyakorlatok, zeneelméleti alapozók találhatók, jól érthető, egyszerű videós leckékkel megtámogatva. A Youtube csatornáján is elérhetők a videók, itt egy konkrét lecke, ízelítőül:...

Pedrofon a Jazzy napokon

Jeles gitáros barátom, Fidóbá’ együttese, a Pedrofon nyitja a Tavaszi Jazzy Napok fesztivál Swing and Roll napját a Millenárison! Május 18, péntek, este fél 8....

Dio emlékkoncert

Május 11., péntek, este 7 (a plakát szerin 6, a honlap szerint 7 – kérdezzétek meg), PeCSa, igazán jó zenészekkel – INGYENES! Hajrá!        ...

Gitárlecke: James Taylor

James Taylor elismert amerikai gitáros, énekes, zeneszerző, karrierje több mint negyven éve kezdődött, több magas kitüntetésben részesült, többek közt Grammy-díjas is. Profi weboldalán az egyik legkiválóbb gitárleckéket találni. A számokat többször megmutatja, elmagyarázza a részleteket, akusztikus gitároknál azzal az érdekes csavarral, hogy egyszerre látni a megosztott képen a bal kéz játékát a nyakon és belülről a gitár belsejéből felvéve a jobb kéz ujjainak mozgását pengetés közben – ez nagyon megkönnyíti a tanulást és ráadásul érdekes is. 🙂 A számokat lassítva is meg lehet nézni a végén, ezzel még egyszerűbbé téve a lejátszásukat. Nagyon ajánlom, akár kezdőknek, akár haladóknak!...

Nyerj Telecastert!

A portlandi Pro Guitar Shop fantasztikus nyereményjátékot hirdetett meg: három valódi, eredeti, igazán cool Fender Telecastert osztogat szét sorsolás után a nyereményjátékra jelentkezők közt. A kedvetekért megérdeklődtem és semmi akadálya annak, hogy Magyarországról is részt vegyen valaki. Töltsétek ki a jelentkezési lapot és kész, nincs semmi külön feltétel, a sorsolás július 16-án lesz. Mindegyik gitár nyálcsorgató. 🙂  ...

Jeff Beck – A day in the life

Jeff Beck, hát igen, ő is egyike a legendás angol gitármágusoknak. Ebben a videóban egy Beatles számot játszik. Érdemes megfigyelni a pengetési stílusát, jórészt csak a hüvelykujját használja, és szinte végig rajta a keze a vibrátó karon, nagyon finoman és kreatívan kezeli. Az egész frazírozás és dinamikája rengeteg tanulnivalót nyújt. És a basszgitárosa pedig egy leányzó, Rhonda Smith a neve. Nemrég kaptam egy kiigazítást, hogy a hölgy neve Tal Wilkenfeld. Köszönöm! De sebaj, őt is és Rhonda Smith-t is érdemes nézegetni és hallgatni. 🙂...

Effektológia

    Peter Thorn megosztja velünk a legújabb pedalboard-ja részletese bemutatóját. Nagyon jó kis áttekintés, miféle hangokat lehet kihozni ezekből a pedálokból, van belőlük elég sok. Érdemes megnézni, szakszerű és érdekes demó   Itt pedig azt mutatja be, hogy kell játszani Van Halen híres “Eruption”-jét, legalábbis ami az eredeti hangzást illeti, nem pedig a játéktechnikát. Forrás: GuitarSquid...

Keményebb, mint egy metálgitáros

Bár Tina Guo nem gitáros, hanem csellista, de amit csinál, elképesztő – és a klipben van bőven gitár. Ráadásul a kínai származású huszonéves lány nem csak virtuóz zenész, zeneszerző, hanem többféle művészeti ágban is kiemelkedő. És mindehhez még meglehetősen szemrevaló is, a klipben nem is rejtegeti nagyon. 😉 Közben meg úgy shreddel, hogy leesik az állunk… (Ha valakinek nem engedné lejátszani, itt egy másik link a Vimeo-ra… sajnos a Youtube eszetlen amerikai prüdériája miatt elvileg korhatáros, bár szerintem semmi veszélyes nincs benne…)...

Ez súlyos! :)

Ugyan nem gitárkép, de kapcsolódik. Mindenesetre letaglózó, a Facebookon találtam. 🙂...

Nyerj londoni utat a Marshallal!

Aki 2012  május 1.  és július 31. közt vásárolt vagy fog vásárolni Marshall terméket (erősítő és láda) és regisztrálja azt a garanciaregisztráció.hu oldalon, majd a kapott levelet visszaküldi az iranylondon@marshallamps.hu email címre, két repülőjegyet és koncertbelépőt nyerhet a Marshall 50 éves jubileuma ünneplésére összetoborzott gitáros hírességek koncertjére.   Forrás: Gitar.blog.hu...

Bigsby minden gitárra?

Mi is a Bigsby? Egy legenda. Az első népszerű és sikeres vibrátó karos rendszer volt a gitárokra és máig előszeretettel alkalmazzák.
Igaz, megoszlanak a vélemények, mennyire könnyen és jól használható – az viszont tuti, hogy a népszerűsége nem csökkent, tehát valamit tud.

Looper: mire jó?

A looperrel játék azért a bevállalósoknak való, mert egyedül kiállni nem könnyű.
Aki nem ismerné, a looper egy digitális felvevő, ami képes a lejátszott hangokat felvenni, tárolni és azonnal visszajátszani, ráadásul nem csak rövidebbet, hanem több perces részeket is, nem egyet, hanem többet, és váltogatni is lehet köztük.

Nyerj egy Riffstationt!

  LeftyFretz, a kimondottan balkezes gitárosoknak szóló weboldal egy nyereményjátékot hirdetett meg: 5 darab Riffstation szoftverből (amiről épp nemrég írtam) egy-egy példányt  nyerhetnek azok, akik lájkolják a weboldalukat és megadják az email címüket a részvételhez. A sorsolásra itt lehet jelentkezni, mivel nemzetközi, magyarok is részt vehetnek, ellentétben sok másik nyereményjátékkal, ahol sajnos jobbára az USA-ra korlátozzák a részvételt....

Millenium Falcon gitár

Amikor két mánia találkozik: a Star Wars és a gitározás. Nem vagyok benne biztos, hogy mint gitár, mennyire jó, de nagyon jól néz ki és ami fő: vele van az Erő! 🙂 forrás: GuitarFail...

Multieffekt kurzus!

Lukács Peta, a Bikini és a European Mantra gitárosa ismert effekt-guru. 2012. május 13-án multieffekt kurzust szervez a Silenus Pubban. A kurzus 15h-tól 18h-ig tart.   A kurzusra jelentkezni Lukács Peta weboldalán vagy a kurzus Facebook oldalán lehet. Hogy mennyire tényleg mestere lehet az effekteknek, azt a honlapján látható motyó fényképei is bizonyítja… hohó, ez aztán a jó kis villanyvonat! 🙂...

Egy Gibson tok restaurálása 2.

Folytatom az előző részben megkezdett helyreállítást. Miután levettem a törött zsanérokat, rá kellett tenni az újakat. Internetről minden beszerezhető, az eredeti zsanérok és szegecsek is. 2. menet: új zsanérok felszerelése Az új zsanért először a tok felső részére raktam fel. Kétféle hosszúságú hasított fejű szegecset kaptam hozzá, egy próba után a hosszabb mellett döntöttem.   Itt látható, ahogy az új szegecs vége kibújik a belső oldalon. Sajnos az előző szegecsek visszahajló végei mélyen a fába fúródtak, kiszedésükkor kisebb darabok kihasadtak a fából körülöttük, ezért mindenképpen a hosszabb szegecset volt célszerű használni, mert ennek a széthajló végei nagyobb felületen tartanak.   A szegecsek végét először a sajtvilla lapjával kicsit szétfeszítettem, majd egy csavarhúzó végével kezdtem hol az egyik, hol a másik felét hajlítani.   Miközben feszítettem belül a szegecsvéget, a túloldalon ki akart bújni, ezért ellen kellett tartani neki. Sajnos még utána se fészkelte be magát elég stabilan, lötyögött. Ezért azt csináltam, hogy egy vastag csillagcsavarhúzó végét, mint egyfajta éket befeszítettem a széthajtott végek közé és próbáltam belül erősen nekinyomni, miközben a külső oldalról kalapáccsal ráütöttem párszor a szegecs fejére. Ezáltal a csavarhúzó beljebb nyomódott a két vég közé, jobban szétfeszítve azokat.   A végén, mikor már elég stabilnak látszottak, de a kihajló végek még nem simultak teljesen a fához, a csavarhúzóval belülről párszor kalapáccsal megütöttem őket, így amennyire csak lehet, befeszültek.   Íme a kész, stabilan rögzítettt új zsanér.   A második zsanérnál ugyanígy kellett eljárni, szintén látható, hogy a fa eléggé repedezett körülötte.   Az előbbinél leírt műveletsorral ezeket a szegecseket is belefeszítettem a helyükre.    Utána a külső oldalon levált műbőrborítás ragasztása jött.   Mit keres a gyümölcs a gitártokban? A bár még csak tanonc vagyok, de tapasztaltam, a hangszerészet mindig a Mcgyver-szerű megoldások tárháza.Mivel a felső részen már rajta a zsanér, amíg az alsó részre is rögzítem, a felsőt valahogy pozícióban kell tartani. Kézenfekvő megoldás volt a gyümölcskosárral egybeépített banánkampó függesztőkonzolként történő használata, a szorítócsipesz épp a megfelelő pozícióban tartotta a toktetőt.   Itt látható, milyen pontosan a megfelelő helyzeteben tartja a tok tetejét a gyümölcskosár.   A gyümölcskosár tartókonzolként való használatánal fokozottan ügyelni kell a megfelelő nehezék alkalmazására, az előírt arány 4 darab átlagos méretű (amerikai) barack, 6 darab átlagos méretű alma és egy szikkadt gránátalma. Az ettől eltérő arányú nehezék alkalmazása esetén bekövetkező károkkal...

Legek: a Rock-Ock

Tessék, tessék, Hölgyek-Urak, itt a gitárvilág egyik legnagyobb csodája! Hogy mi is az? Aminek 154 bundja, 51 húrja van, 16 kéz és 80 ujj kell hozzá és 18 kg! Nem csalás, nem ámítás, igen, ez a Rock-Ock nyolcnyakú gitár! Designer: Gerard Huerta Elkészítette: Dan Neafsey hangszerészmester Megnézhető: National Guitar Museum És tényleg játszik rajta nyolc ember! Forrás: Stratoblogster...

Suhr bemutató a Vintage-ben Madarász Gáborral

Lelepleződött végre a nagy titok, a Suhr bemutatónap gitárosa Madarász Gábor “Madi” lesz a Vintage ’52-ben!

Broken Smile

Broken Smile koncert, 2012. május 4., péntek a Bandák balhéja 2. rendezvényen Pécsett az Urániában!