Szövetségi ügynökök a Gibson gyárban
A gitárgyárakat nem nagyon emlegették a bűnnel és törvényszegéssel kapcsolatban. Legalábbis eddig.
Történt azonban tavaly ősszel, hogy egy csapat FBI ügynök rontott be a Gibson üzemébe és lefoglaltak anyagokat, termékeket, számítógépeket, a termelés leállt, a céget megvádolták illegális importtal. Mint a filmeken…
Akkor ezt írtam az esetről, még nem ezen az oldalon:
A Gibson Amerika egyik ikonja, generációk nőttek fel azokon a zenéken, melyekben meghatározó szerepe van a cég által készített gitároknak, a jellegzetes formát és karaktert sokan próbálták utánozni.
Nemrég szövetségi ügynökök szállták meg a céget, hangszereket, alapanyagokat és dokumentumokat koboztak el és napokra megakasztották a termelést, több millió dolláros kárt okozva a cégnek.
A vád: tiltott fa- és/vagy állati eredetű anyagok illegális behozatala és használat. Hogy mit is jelent ez valójában?
Mindenféle fából készült hangszer, így a gitárok is sokszor különleges fákat igényelnek. Nem feltétlenül az egész gitár készítéséhez kellenek ezek, de azokon a részeken, ahol különösen fontos a kopásállóság és kiváló akusztikus rezonancia tulajdonságok, néhány kitüntetett fajta használata nélkül nem igazán lehet megfelelő minőséget elérni.
Ráadásul a zenészek hangzás szempontjából gyakran konzervatívak és ragaszkodna ahhoz, amit évek alatt kikísérleteztek.
A fogólapoknál leginkább használt anyag a rózsafa, ébenfa, wenge, a hídnál szintén rózsafa, ébenfa. A nyereg és a húrláb legkedveltebb anyag az elefántcsont (volt).
Az elmúlt száz évben a fenti fafajták egyes területeken szinte a teljes kiirtás szélére kerültek. Most tekintsünk el attól, hogy a gitárkészítés ennek mekkora hányadáért felelős, hiszen a bútoripar is meglehetősen sok fát használ(t) fel ezekből.
Teljesen egyetértek azzal, hogy a veszélyeztetett fajokat védeni kell és meg kell akadályozni ezeknek a fáknak a további kitermelését, szigorúan ellenőrizni a forgalmazást és büntetni az illegális felhasználást.
De azért arra vigyázni kéne, hogy túlzásokba esve nehogy a fürdővízzel együtt a gyereket is kiöntsék.
A hangszeripar már jó néhány éve lassan megpróbált átállni a fenti okok miatt más anyagokra. Elefántcsont helyett már nagyon régóta inkább marhacsontot alkalmaznak és különböző műanyagokat is kifejlesztettek, ezek minőségéről erősen megoszlanak a vélemények (Micarta, Graphite, stb.).
A veszélyeztetett brazíliai rózsafa helyett már inkább indiai rózsafát használnak, melynek kitermelése elég jól szabályozott., vagy az úgynevezett “baked maple”, azaz “hevített juhar”, aminek során az egyébként is kiváló tulajdonságú juhart egy Torrefaction nevű eljárással 200 fokon hőkezelnek, ezáltal olyan lesz a színe és fogása, mint a rózsafáé.
Ébenfa helyett a Richlite nevű kompozit anyagot alkalmazzék egyes modelleken – bár erről sokan azt tartják, hogy mechanikailag kiváló tulajdonságú, de akusztikailag “halott” anyag.
Pár évtizede, ahogy a természetes anyagok ára emelkedett és még legális volt az importjuk, több hangszerész nagyobb készleteket halmozott fel, gondolva arra, hogy az árak még feljebb mentek.
Mára a felhasználásuk tiltottá vált, mivel legtöbbjüknek nincs teljes körű dokumentációja az anyag származásáról.
A jelenlegi amerikai törvények (Lacey Act) szerint, ha van egy régi hangszerem és külföldre utazom vele, majd visszatérek, a vámellenőrzéskor amennyiben a vámtiszt úgy látja, hogy a hangszeren akár csak egy ujjnyi darab is van olyan fából, ami feltehetően a tiltott kategóriába tartozik, felszólíthatnak, hogy igazoljam a faanyag származását hiteles dokumentumokkal, kezdve a fa kivágásától az egész szállítási láncon át az eladóig, akitől vettem. Minden egyes lépésről dokumentummal kéne rendelkezni és ezeknek bizonyítani kell azt is, hogy nem csak a USA, hanem az adott ország törvényei szerint is legálisan jártak el az anyag felhasználásakor.
Amennyiben csak egy is hiányzik, a hangszert elkobozhatják örökre és engem súlyos pénzbüntetésre ítélhetnek.
Természetesen ez egy szélsőséges helyzet forgatókönyve, mivel a törvény alapvetően a gyártó cégek megregulázására készült, hogy megakadályozza a védett fafajták illegális importját és az illetékes kormányhivatal is kinyilvánította, hogy nem céljuk magánszemélyekre alkalmazni (hmm, miért is vagyok szkeptikus ezzel kapcsolatban?), elsősorban cégeket ellenőriznek, de technikailag benne van ez is a törvényben.
Valahogy nehezen hihető számomra – bár kizárni persze én se merném -, hogy egy patinás gitárkészítő cég olyan stiklire adja a fejét, hogy tudatosan illegális anyagból dolgozik hosszú időn át.
A cég vezetőjének nyilatkozata szerint természetesen semmiféle törvénytelenséget nem követtek el és nem érti, miért volt szükség ilyen „kommandós” módszerekre.
Még egyszer, nehogy félreérthető legyek: teljesen egyetértek a veszélyeztetett fafajták és állati származású alapanyagok kereskedelmének tiltásával.
A faipar használjon fenntartható termelésből származó alapanyagot, ültetvényekről vagy olyan helyekről, ahol gondoskodnak az újratelepítésről.
De hogy miért kell olyan törvényt hozni, ami már a meglévő és legalább bizonyíthatóan a szabályozás előtti időből származó anyagok felhasználást is tiltja, bár a tulajdonos rendelkezik legalább a saját vásárlásáról igazolással, azt nem értem, mire jó, ahogy azt se, miért fenyegeti a törvény a nyilvánvalóan antik hangszerek használóit. Ha úgy gondolod, a Gibson megérdemli, hogy kiálljanak mellette és a Lacey Act hibás vagy félreértelmezve használják, írd alá te is az online petíciót!
Én megtettem.
Mai hír, hogy talán elhamarkodott volt a kiállásom (vagy a fene tudja – ez megint olyan dolog, amikor csak a bennfentesek fogják ismerni, mi is zajlik valójában a színfalak mögött).
Madagaszkár 2006-ban megtiltotta az ébenfa feldolgozatlan exportját
A Gibson az azóta is tartó eljárás lezárásaként kiegyezett az ügyészséggel: elismerte, hogy megsértve a Lacey Act előírásait veszélyeztetett ébenfát importált Madagaszkárról úgy, hogy nem győződött meg róla, legális kitermelésből származik-e, valamint szintén nem tartotta be külföldi törvényeket az Indiából importált rózsafa esetében.
A Lacey Act külön hangsúlyt fektet rá, hogy az USA importőröknek mindig be kell tartaniuk a behozott termékekre vonatkozó helyi szabályokat, melyek a származási helyen érvényesek – ez esetben ha jól tudom, létezik egy olyan indiai törvény, hogy az ott kitermelt fák egész feldolgozása során indiai munkásoknak kell részt venni a folyamatban, azaz a Gibsonnak indiai munkásokkal kellene készíteni a gitárjait – ezt a szabályt nem tartották be. No comment.
A madagaszkári ébenfa esetében 2006-ban a túlzott kitermelés és a faállomány vészes csökkenése miatt olyan törvényt hoztak az országban, mely megtiltotta a feldolgozatlan formában történő ébenfa exportot.
A Gibson egy helyi exportőrtől vette nagy tételben a nyers méretre vágott ébenfa fogólap anyagokat. 2008-ban egy alkalmazottjuk Madagaszkáron járva tájékoztatást kapott a tiltásról, majd az exportőr üzemében járva arról is, hogy a megmaradt készleteket lefoglalták, mivel a nyers méretre vágott falapok nem minősültek feldolgozott terméknek. Hazatérve az alkalmazott tájékoztatta a Gibson menedzsmentjét a tapasztaltakról és a szabályozásról. Ennek ellenére nem tettek semmit, hogy kinyomozzák, honnan származnak az importált ébenfák, sőt, ezután is további megrendeléseket adtak a cégnek, négy ízben fogadva fogólap szállítmányokat tőlük.
A Gibson ezért büntetésként 300 000 dollárt fizet, valamint 50000 dollár hozzájárulást a Nemzeti Hal- és Vadállomány Alapítványnak, melyet a természetvédelem népszerűsítésére fognak fordítani, továbbá lemond a 286 844 dollár értékű lefoglalt ébenfa és egyéb anyagok visszaköveteléséről.
Összesen tehát 600 000 dollárnál is többet bukott a cég.
Kicsit tanácstalan vagyok. Nem vagyok joghoz értő ember, a magyarhoz se nagyon, hát még az amerikaihoz. Az igazságérzetem azt mondja, mindkét dolog valahol határeset, bár kétségtelen, hogy a madagaszkári ügyben a cégvezetésnek nem lett volna szabad úgy tenni, mintha nem tudnának a tiltásról és egyértelműen meg kellett volna győződniük arról, törvényes forrásból származik-e az importált félkésztermék.
Kérdés az, mennyire kötelezhető egy cég, hogy maga nyomozzon abban, vajon a beszállítója betart-e minden szabályt? Hasonló dolgok merültek fel az Apple-nek beszállító Foxcon üzemében történt öngyilkosságok és az embertelen bánásmód miatt. Milyen mélyen kell belevetnie magát egy cégnek ebbe? Valóban megvannak az eszközei, hogy kiderítse az igazságot? Nekem úgy tűnik, néha igen, néha nem.
Természetesen nem lenne szabad olyan alapanyagot vásárolni, amelyről egyértelműen tudható, hogy illegális forrásból származik. A madagaszkári eset ilyen volt.
Az indiai rózsafa esetén az információim nem teljesen pontosak, de ha igaz, az már szerintem valóban határeset, hiszen olyan dolgot rónak fel a Gibsonnak, ami alighanem teljesíthetetlen feltétel ésszerű keretek közt, illetve nem is annyira neki, hanem az indiai hatóságoknak kellene erre megoldást találni.
Mi lehet a kiút?
Nem tudom, van-e erre bármilyen jó válasz. Ezek az egzotikus fafajták általában lassan növekednek és többnyire fejlődő országokban, ahol amúgy is igen erős a korrupció és gyenge lábakon áll a természetvédelem, sokan pedig kihasználják ezt. Ha nem tesznek, teszünk ellene, hamarosan végleg a pusztulás szélére sodorhatják őket. Ezt nem szabad hagyni, azt hiszem, ebben mindenki egyetért. De mi erre a legjobb módszer és mi lesz helyettük?
Az biztos, hogy átalakulóban a gitáripar is valamelyest, egyre több a digitális technika a hangszerekben és a kompozit anyagok. Nem emlékezhetünk arra, hogy mennyire ódzkodtak eleinte a gitárosok az elektromos gitártól, de vannak jócskán feljegyzések róla. Szokatlan és teljesen más volt a technika és a hangzás, eltartott egy ideig, míg felfedezték a benne rejlő lehetőségeket. Manapság a “vintage” ötvenes-hatvanas évek hangszerei számítanak referenciának az elektromos gitároknál. Érdekes, nem?
Talán itt az ideje, hogy jobban elfogadjuk a kompozit anyagokat és az új technológiákat és a gyártóknak többet kell tenni ezek fejlesztéséért, illetve új, fenntartható források létrehozásáért.
 |
Az igazi menő ajándék gitárosoknak: AMULETTA nyaklánc kézműves pengető medállal! |
Valahogy pont NEM fogom sajnálni a Gibsont ami miatt már hondurasi mahagónit venni/beszerezni nem lehet, csak Sipo-t, Sapelli-t, Nato-t, Khaya-t (botanikailag azt mondják egyiknek sincs köze a mahagónihoz). És azt a Gibsont se fogom sajnálni, amely agyon dogmatizálta a hangszergyártást és készítést.
Vannak náluk törvények (még ha hülyék is) akkor azt tessék betartani. Érdekes hogy több fa árusító cég már ezt a származási tanúsítványt automatikusan hozzá adja a vásárolt fához (pl. OWW), mért kellett a cégnek rizikózni? A válasz egyértelmű mint mindig a pénz meg a még több pénz….szóval még mindig NEM sajnálom a Gibsont. 😛
Azért gondolom, érezhető volt, hogy én se sajnálom és nem sajnáltatni akarom a Gibsont, mindössze felvetettem a kétségeimet és próbáltam több szempontból is körüljárni.
Én nem rendelkezem olyan információkkal, hogy kizárólag a Gibson tehetne arról, hogy nem tudsz mahagónit beszerezni (ettől még lehet, hogy igazad van, de egyelőre számomra nem tűnik bozonyosságnak), meg azt se érzem, hogy dogmatizálta volna a készítést, szóval azt se tartom jónak, ha őket teszik bűnbakká mindenért.
Főleg, ha figyelembe vesszük, hogy a gyártási volument tekintve alighanem a Samick és a Cort, meg ki tudja még milyen távol-keleti cégek messze túlszárnyalja őket, mivel ezek a legnagyobb OEM gyártók.
Annak idején az 50-es évek környékén meg a Kay és Harmony Amerikában sokkal több hangszert gyártott és gyártatott.
Tehát szerintem igazságtalan csak a Gibsont kikiáltani rosszfiúnak, bár azt elismerem, hogy nem pozitív a szerepük az említett doigokban.
Hát a fáma arról szól h ő miattuk lett védett övezet a hondurasi mahagóni erdő.
Nem érzed a dogmatizációt? Olvasd vissza az egyik múltkori cikked “csak a mahagóni az igazi hangzó fa” Meg ott van a PAF pickupok dogmája, h azért jó, mert az 1ik rész fából van nem műanyagból, meg mert az 1940es gibsonos csévegépek még számláló nélkül tekercseltek, időre (Seymourék factory tourjában láttam ahol a athentic cuccokról beszélt az ürege). Szerintem elég sok dogmát ültettek el az emberek fejében. 🙂 De ez szigorúan privát vélemény.
Amúgy nem csak a Gibsont a Fendert sem szeretem 🙂
Olvastam az új cikket is, na az vicc, 2 dolog lehetséges, vagy nem nyomták a kenőpénzt oda ahová kell, vagy valaki más sokkal nagyobb kenőpénzt nyomott. Másrészt ha értesítik őket akkor ugye megint csak hogy lehetne bármit is bizonyítani. Ez a pereskedős kitaláció meg vicc, ha 100% h igazam van, akkor harcolok érte (hisz a perköltséget visszakapom). Ha már csak kis vaj is van a fejemen és jobban megéri peren kívül megegyezni akkor meg megegyezek. Szerintem ilyen egyszerű.
Lehetséges, hogy te gyakorló gitárkészítőként jobban tájékozott vagy, de nekem eddig sose volt olyan infóm, hogy miatta védték volna, én nem hallottam erről.
Ahogy arról se olvastam, amit a PA-ről írtál, pedig hidd el, alaposan megpróbáltam a témát körüljárni, ami létezik szakirodalom, azt elolvastam és a neten is eléggé utána szoktam nézni a dolgoknak, de erről a “azért jó, mert fa van benne” dologról most hallok először.
Én mindkettő céget szeretem a gitárjai miatt, más kérdés, hogy mennyire tudok azonosulni a marketing vagy üzleti módszereikkel.
A pereskedéssel kapcsolatban megint csak nem hinném, hogy olyan egyszerű, ahogy te mondod, az igazság és a jog gyakran nem jár kézenfogva, és ha nincs esély, akkor is elfogad az ember egy rossz kompromisszumot, ha biztos a saját igazában, mert az sansz a győzelemre kétes és még sokkal több áldozatot kívánna.