recent from 15 Hangszer és tartozék gyártók szakmai innovációs találkozója

A találkozó szakmai, nem a nagyközönségnek szól, legalábbis ez derült ki a rövid telefonbeszélgetésből, amit a szervezővel folytattam.

recent from 12 Kartoncaster

Írtam már jónéhány alternatív anyagról, amit fa helyett használnak gitároknál és készülőben van egy átfogó cikk is ezekről.
Na, de Fender Stratot építeni – kartonpapírból? Nem túl beteg ötlet ez?

recent from 18 Egy gitárkészitő emlékére

Régóta tartó, súlyos betegség után elment közülünk Veress József, a Verbum Gitár alapítója, gitárkészítő.
A magyar egyedi gitárkészítésben úttörő szerepe volt a CNC használatának elfogadtatásában.

recent from 167 Gitár történelem: A Fender Telecaster – 1. rész

Leo Fender olyan eszközt adott a gitárosok kezébe, amely felforgatta zenélés addig megszokott módját, új műfajok létrejöttét, új hangzások kialakítását tette lehetővé. A művészet eszköze átalakította magát a művészetet, korszakváltást indított el.

Kapanyél blues

Seasick Steve az élő bizonyítéka, hogy a jó zenéhez elsősorban szív és lélek kell, meg zenei tehetség. Ezek nélkül a legdrágább csúcsgitár se ér semmit hangszerként, de ha megvannak, akár a kapanyél is az lesz.

Itt az 5. generációs Whammy!

A DigiTech egy hete jelentette be a vadonatúj 5. generációs Whammy pedált. Az eredeti Whammy-hez képest rengeteget fejlődött mára az effekt. A legfontosabb újdonságok az előző generácóval összehasonlítva, hogy már nem csak szólóhangra, hanem akkordra is tudja alkalmazni a hangmagasság eltolást, további hangközök hozzáadását tették lehetővé és true-bypass kapcsolót kapott. Lehet ráadni fix harmonikusokat, hogy egyszerre több szólamban szóljon a gitár, a pedállal lehet úgy lejjebb-följebb vinni a hangot, ahogy egy vibrátó karral tennénk, csak jóval durvább értékben (Dive-bomb), most már akkordokkal is.Természetesen a már ismert és sokak által használt hangzások megmaradtak. A pedál hamarosan a boltokba kerül, 299.95 dolláros ajánlott fogyasztói áron. (Megjegyzés: Úgy utálom, ezt a hülye marketingelést a mínusz 5 centtel… az 300 és kész, mi a fenének nem merik kiírni? Nem az 5 cent mínusz miatt veszem meg vagy nem veszem meg.) A videón még egy előző generációs Whammy van....

Ez vicc vagy komoly?

A közvéleményt erősen megosztja, hogy ez a videó vicc akart lenni, vagy tényleg komolyan gondolta. 🙂 Valahogy én se igazán tudom elhelyezni, de félek, hogy komolynak szánta.  Az a beállás meg az mély átélés… igen súlyos. Mert ahogy a székely humor mondja: Székely és a fia elmennek fát vágni, a gyerek azonban megunja apja folytonos okoskodását és kötekedését és belevágja a fejszét az apja hátába. Az öreg összeesik, vergődik, majd megkérdezi a fiát: – Fiam, ez direkt vót, vagy csak úgy viccből? – Ez nagyon is direkt volt, édesapám – mondja a gyerek. – Akkor jóvan, mert viccnek eléggé durva lett volna. – Forrás: Iheartguitar blog...

Nyerj D’Angelico gitárt!

D’Angelico egyike volt a legkiválóbb New York-i hangszerészeknek a múlt század első felében. Fantasztikusan szép, művészien kidolgozott, Art Deco stílusú hangszereket készített, elsősorban nagyméretű archtop jazzgitárokat. Legendás hangszerei napjainkban is keresettek. Bár a mester már több mint 50 éve halt meg, a cég ma is készít hangszereket, igaz, már nem annyira jazzgitárokat csak, hanem univerzálisabbakat is, de a kidolgozás úgy tűnik, jórészt hasonlóan igényes, mint a mesteré volt. A D’angelico gitárok kizárólagos forgalmazója, a Gtrstor most kisorsol egyet azok közt, akik feliratkoznak a hírlevelükre. Nem kell semmi mást tenni, mint megadni az email címed a jelentkezési lapon, nincs korlátozva, milyen országokból lehet résztvenni, viszont csak 18 éven felülieknek engedélyezett (oké, ez egy szexi gitár, de miért korhatáros?).          ...

Unortodox Les Paul…

Olyan a hangja, ami ugyan nem téveszthető össze a Fenderekkel, de mégis sokkal többféle, érdekes karakterű tónust lehet belőle kihozni, mint egy sima Les Paulból – miközben az igazi Les Paul hangzást is gond nélkül hozza! És ez a lényeg, ettől a gitár nem lett rosszabb, nem lett kevesebb, ellenkezőleg jelentősen kiterjeszthető a használhatósága.

Nyerj akusztikus gitárt!

Az Acoustic Guitar magazin nyereményjátékon most megnyerhetsz egy több mint 1 800 000 (igen, egymillió-nyolcszázezer) Ft értékű Alex de Grassi Signature Model akuszikus mestergitárt a Lowden guitars-tól, egy gitártanfolyam könyvvel együtt. Nevezni bármelyik országból lehet, vásárolni nem kell hozzá, csak kitölteni a nevezési űrlapot a magazin weboldalán. Akár te is lehetsz a szerencsés!...

John Mayall gitárjai

John Mayall, akit brit blues keresztapjaként is neveznek, gitáros, szájharmonikás, énekes, billentyűs… Ismert arról is, hogy nagy rakat fura, módosított gitárja van/volt és használja is… meglehetősen szereti az egész pici testűre vágottakat. Mivel a jobb vállára van csak téve általában a gitárpánt, lehet, hogy a kisebb súly miatt ez kényelmesebb neki? Itt egy kis gyűjtemény, milyen hangszereket használt.   A cikkhez az ihletet a Guitarz blog egyik bejegyzése adta....

Lakkenloll :)

A jövő gitárosa? 🙂 Tommy Brendel 7 éves és teljes méretű elektromos gitáron játszik. Ha ilyen lelkesen gyakorol, ahogy eddig, jó kilátásai vannak. 🙂 Jó látni az utánpótlást! 🙂...

Black Sabbath ismét!

A riportok szerint Ozzy “Come on, you fuckers!” kiáltással üdvözölte a közönséget és úgy vigyorgott, mint egy kisgyerek karácsony reggelén. Tony Iommi pedig maga az “Iron man”, hogy betegsége (limfóma) ellenére is folytatta a próbákat és megy a koncertekre – a banda így köszönte meg a rajongóknak a támogatást: “Tony was a hero- you were the best medicine he has had.”

Kottáról gitárnyakra

Az előző online gitársulikról szóló cikkben szereplő Truefire oldalán találtam ezt a hasznos kis táblázatot, ami a kotta hangjait képezi le a gitár nyakára, kezdőknek hasznos lehet:...

Online gitársulik

Most olvastam Globálgitár cikkében, hogy Paul Gilbert online gitársulit indít. „A tanulók a több nézőpontból készült videókkal könnyedén sajátíthatják el a technikai trükköket. Lassíthatják és loopolhatják is a videókat mindenféle szögből, így alternatív nézőpontokból elemezhetik a különféle leckéket. Paul pedig személyesen válaszol a kérdésekre, javaslatokat észrevételeket tesz, egyszóval igazi  online gitártanárunk lesz.” Az ötlet nem új, vannak gitáriskolák a neten, melyek már régóta csinálják ezt, konkrétan a Truefire oldalnak vannak gitár Sherpa online tanfolyamai. Ezeken a tanítványok személyre szabott tananyaggal tanulhatnak, az árban benne van oktatóvideók, tabok használata és az előfizetéstől függőentöbb óra webkamerás online konzultáció. A gitártanárok stílusáról, zenei tudásukról, tanítási módszerükről videós bemutatkozásaikból alkothatunk képet és ezek alapján igazán nem nem nehéz választani. Sokféle stílusban a shreddeléstől a jazzen át a blueson keresztül az akusztikus tapping technikákig lehet tanfolyamot találni. A tanfolyamok árai 99 és 165 dollár között vannak egy hónapra, ami nem kevés, de mi is van ebben: Korlátozásmentes videóküldés a „házifeladat” elvégzéséről, melyeket a tanár kielemez és elmondja, mi volt a jó és mi a rossz Korlátozásmentes irásbeli értékelések és tanácsok Nonstop korlátozásmentes hozzáférés minden a tanfolyamhoz tartozó videóhoz, gyakorlathoz, anyaghoz Nonstop korlátozásmentes hozzáférés 7,500 videóleckéhez Nonstop korlátozásmentes konzultáció a tanfolyam többi résztvevőjével és vitafórumok Havonta egyszer (más előfizetésnél kétszer) 15 percnyi élő videóchat a tanárral, ahol a legkritikusabb problémákat megvitathatják. Miért is jó az online tanfolyam? Mert mi választhatjuk meg, mikor van időnk foglalkozni vele, saját időbeosztásunkhoz igazítható, akkor is folyatható, ha gyakrabban utazik valaki, mindenféle szinten használható, akár kezdő, akár már magasabb szintű haladó. Meg lehet tanulni konkért stílusokat épp úgy, mint nagát a gyakorlás és tanulás metodikáját, a fizikai részt, de a dalírást is. A Truefire tanfolyamain ráadásul van egy nagyon gáláns ajánlat: egy hónap kipróbálási idő van, ha elégedetlen vagy és úgy érzed, nem azt kaptad, amit vártál, kérdezés nélkül visszatérítik a tanfolyam díját. Én is erősen gondolkodom, hogy beszállok valamelyikbe, csak még nem tudom, mi lenne a fontosabb, a gyakorlás metodikája a kezdetektől, vagy valami konkrét stílusba belevágni. Itt egy kis ízelítő arról, miféle dolgokat lehet tanulni:...

Benkő Zsolt buli

Májuk 24-én Benkő Zsoltnak önálló estje lesz a Limonádé Joe-ban....

Peavey mindenes

Ez a cucc egyesíti magába a legtöbb stúdióeffekt jellegű kütyüt, egyszerre gitár effektprocesszor, vokálprocesszor, erősítőmodellező, és virtuális hangszertár.

Hamis, de nem úgy

Érdekes, hogy már a gitárokat is hamisítják, bár nem meglepő, hiszen egy neves gitár elég rendes pénzbe kerül és végül is kínában meglehetősen olcsón lehet gyártani viszonylag jó közepes gitárokat, ha sikerül Gibsonként eladni valamelyiket, az jókora haszon.

Gitáros humor

Kicsit könnyedebb stílusban, lehet, hogy már ismertek, de így összegyűjtve elég fárasztó. 🙂 Mi a hasonlóság a gitárszólóban és a korai ejakulációban? Mindkettőről tudod, hogy mindjárt bekövetkezik, de nem tehetsz ellene. Hogy tudod elérni, hogy egy gitáros visszafogja magát? Elé teszel egy kottát. Az ismert villanykörtés vicc gitáros változatai: Hány szólógitáros kell egy villanykörte becsavarásához? Egy se – egyszerűen lopnak mástól világítást Hány szólógitáros kell egy villanykörte becsavarásához Tíz. Egy csavarja, kilenc nézi és fikázza a technikáját Hány szólógitáros kell egy villanykörte becsavarásához? Egy – de az végigpróbálgat egy ládáravalót, mire megtalálja, melyik a megfelelő neki. Hány blues gitáros kell egy villanykörte becsavarásához? Öt . Egy becsavarja, négy arról énekel, mennyivel jobbak voltak a régi villanykörték. Hány jazzgitáros kell egy villanykörte becsavarásához? Egy se, nekik nincs rá pénzük. Hány bluegrass gitáros kell egy villanykörte becsavarásához? Egy se. Ők nem nyúlnak semmihez, ami elektromos.   Hogy cseréli ki a szólógitáros a villanykörtét? Ő csak tartja és a világ forog körülötte. Mi az első jele annak, hogy hallucinálsz? Ha azt hallod, hogy két gitáros egymáshoz képest behangolva játszik. Mi a különbség egy szólógitáros és egy terrorszervezet közt? A terrorszervezettel lehet tárgyalni. Miért egysorosak a gitáros viccek? Hogy a banda többi tagja is képes legyen megérteni őket. Mi a különbség a billentyűs hangszer és a szintetizátor közt? Ki a fenét érdekel? Egyik se gitár. Hogy hívják a gitárost, aki szakított a barátnőjével? Hajléktalan. Miből látod, hogy egy gitáros gondol a jövőre? Egy helyett két rekesz sört vesz. Kit nevezhetünk sikeres gitárosnak? Akinek a felesége két jól fizető állásban is dolgozik. Hogy nevezünk egy tökéletesen behangolt elektromos gitárt? Oximoron – Anyu, anyu! Képzeld, ha felnövök, gitáros akarok lenni! – – Nem, kisfiam. A kettő nem fog menni egyszerre. –   Mit használ egy metálzenész fogamzásgátlónak? Semmit. A személyisége elég hozzá. Hogy definiáljuk a kis szekundot? Mikor két gitáros uniszónóban játszik. Hogy nevezzük, mikor két gitáros uniszónóban játszik? Kontrapunkt Mennyi ideig tart behangolni egy 12 húros gitárt? Nem tudni, ez még senkinek se sikerült. Ki az abszolút optimista? A gitáros, aki névjegykártyát tart magánál. Mit mondasz egy jazzgitárosnak, mikor épp dolgozik? Egy Big Mac-et és egy nagy kólát légy szíves! Mennyi ideig tartja a gitár a hangolást? Kb. 20 percig, vagy amíg hozzá nem nyúlnak. Ki az igazi úriember? A gitáros, aki tud fusion...

Sörrel slideolni

A bottleneck vagy slide gitározás nekem mindig egy kuriózum. Próbálkoztam vele, úgy-ahogy valami hallgathatót képes voltam összehozni, de azonnal hallatszik, hogy zöldfülö csinálja. Sehol se vagyok egy igazi slide gitároshoz… A blues és country zenében nagy hagyományai vannak ennek a stílusnak és a slide eszközökről legalább olyan kiterjedt vita folyik, mint a gitárok fájáról, az erősítőkről vagy sok más témáról, ahol az emberek imádnak szőrszálhasogató kis nüanszokkal foglalkozni, hogy a számukra legjobb hangzást elérjék. A bottleneck ugye abból ered, hogy valóban sokszor egy üveg nyakával csinálták, ami shownak sem utolsó, ebben a műfajban számomra a csúcs Danny Gatton (szegény már az égi szinpadokon nyűvi a húrokat), mikor a habzó sörösüveggel nyomja, és az utána következő törölközőn keresztül szólózás meg az egyik legviccesebb gitáros csúcsteljesítmény. Amúgy a slide csövek rengeteg verzióban kaphatók, üveg, réz, acél, alumímium, porcelán, ki mire esküszik, eléggé különböznek hangzásban, játékmódban. Itt egy kis áttekintés , milyen eltérések vannak. Nekem a kedvencem a JetSlide, ami a nem hagyományos verzió, ami a többi ujjakra húzható csővel ellentétben egy vékony rúd, amin van egy kallanttyú és egy gyűrű. A gyűrűt az ember az ujjára húzza, beállítja a rudat a megfelelő helyzetbe, és mikor játszik, mindegyik ujját használhatja a hagyományos módon, de ha slide-olni akar, a mellett lévő ujjal a kallantyút lenyomva máris rendelkezésre áll a cucc, szemben a csöves megoldással, mikor a cső végig rajta marad az ujjon, így egyel kevesebbet lehet használni a hangok lefogására.         Itt egy alapfokú lecke egy helyes hölgytől: És egy igazán élvezetes és profi blues slideolás is:...

A nyakaskodó japán

A kávéfőző arra való, hogy az általa termelt gőzt egy gumicső és egy nagyon vékony fémcső segítségével bevezessük a nyakzsebbe/fészekbe (ki hogy mondja) és a forró gőzzel meglazítsuk a ragasztást, majd óvatosan, de kellő erővel szét kell mozgatni. Csakhogy ez egy csavarozott nyakú gitár, itt nincs igazán amibe ezt a gőzt bele lehetne így vezetni.

Chris Duarte

Chris Duarte egyik kedvenc blues gitárosom. A 49 éves texasi megrögzött Strat player, SRV és Jimmy Hendrix nyomdokaiban halad, hihetetlen ősösztönös energiával és teljes átéléssel gitározik, többnyire saját triójával, de sokat játszott egy japán blues csapattal, a Bluestone Company-val is. Chris láthatólag mindent tud az elektromos gitárról, amit tudni lehet, olyan módokon használja, ami túlmegy a normál gitározás megszokott módjain, gyakran használja egész elvadult hangok előcsalogatására is, ütögeti, dörzsöli, feszíti, mindent megcsinál vele, ami csak eszébe juthat valakinek. A következő két videóban egy húszperces száma van, a .32 blues (ezt a számot egyszer muszáj lesz nekem is eljátszani, persze rövidebb verzióban), két részletben, tényleg érdemes megnézni, mit művel a gitárral. Utána még betettem pár másikat is, ne hagyjátok ki… Ebben egy Bob Dylan dalt dolgozott fel: Ebben pedig a Bluestone Company öreg japán hippijeivel nyomja a blues rockot....

Lock-it gitárpánt

Lock-it rögzítős gitárpánt: Ez egy teljesen eltérő koncepció, magába a végén lévő bőrrészbe van beépítve egy rugós rögzítőmechanika.

Az olcsóbb jobb lehet?

Soha véget nem érő vita a gitárosok és hangszerészek körében, hogyan és mennyire befolyásolja az elektromos gitárok hangját a felhasznált fa és technológia, valamint a felületkezelés. Az régóta tudott, hogy egy akusztikus hangszernél ez alapvetően meghatározó. Gondoljunk csak Antonio Stradivari csodálatos hegedűire, melyeknek egyik titka részben a nagyon jó minőségű, különleges klimatikus viszonyokban nőtt alpesi fenyő és annak speciális, egyenletesen növekvő évgyűrűi, részben pedig a felhasznált lakkozás. De egy akusztikus gitárnál is sokat számit, nemrég volt alkalmam részt venni a New England-i hangszerész szövetség egyik találkozóján, ahol érdekes tesztet végeztek. Meghívtak egy gitártanár professzort a Berkelee zenei főiskoláról és odaadtak neki négy, nagyon hasonló méretű, formájú és elkészítési technológiájú, de más fákból épített akusztikus gitárt. Mindegyiken eljátszotta ugyanazokat a darabokat és utána beszélgettek a tapasztalatokról. Egyértelmű volt, hogy nagy a különbség, némelyik gitár jóval melegebb tónusú, lágyabb hangzású, másik perkusszívabb, agresszív, kemény, éles hangú, volt kimondottan basszusokban gazdag és élesen csengő, vagy nagyjából egyenletes hangzásképű. Ami meglepő volt, hogy a többezer dolláros egyedi gitárok mellett a 300 dolláros Recording King távol-keleti hangszer egyáltalán nem szólt rosszul első hallásra. Nemrég olvastam egy cikket, amiben a legjobb Gibson Les Paul gitárról esett szó. Ez már kapásból egy kicsit nehezen megfogható, mert mitől lesz a legjobb? Igaz, itt legalább egy konkrét modellről beszélünk, bár annak százféle változata készült az elmúlt 70 évben. Mondjuk tekintsük úgy, hogy amelynek leghosszabb a sustain-je és leggazdagabb, kiegyenlítettebb és artikuláltabb a hangja, nevezzük ezt a legjobbnak. Na, szóval, van egy Larry Corsa nevű hangszerész, aki többek közt arra specializálta magát, hogy megvesz gyári Les Paul Standard Faded gitárokat, majd azokat bizonyos kívánalmak szerint átalakítja, konkrétan csontig levakarja róla az eredeti festést és magasfényű nitrocellulóz fényezéssel újrafesti. A Faded Gibsonokról azt kell tudni, hogy eléggé olcsóbbak a gyárilag fényesre festetteknél, ezek többnyire csak egy tompa, fakó, vékonyabb sunburst festést kapnak, mint amit csak úgy összecsaptak volna. A hangszerész azt vette észre, hogy az általa újrafényezett és a gyári állapotú Faded közt jócskán különbség van hangzásban, mégpedig a Faded javára!     Larry meggyőződése, hogy ennek oka a “wood filler”, izé, hogy mondják ezt magyarul? (Nem azért, mert másfél év USA után már nem beszélni magyar, csak én nem a faiparból kezdtem ezt az egész gitárbarkács dolgot, informatikus lennék, instállom, és régebben nem voltam kimondottan famunkákban gyakorlott). Folyékony fa? Hézagkitöltő? Azt mondanám, glett,...