Pedál post-it

Gondolom, a digitális kontra analóg vita a gitáreffektek terén ugyanúgy megoszthatja a használókat, mint a Mac kontra PC a számítógépek esetén. Kétségtelen, hogy a digitális technika rohamosan fejlődik és amire manapság képes, arról az első digital delay-ek megjelenése idején nem is álmodtunk. Arról nem is szólva, hogy a zenekészítés és a zenehallgatás egyértelműen és túlnyomórészt már digitálisan történik, a stúdióban a keverőpultok, a high-end effektek is digitálisak, a vezérlés, utómunka leginkább számítógépen történik, a kész termék pedig már leginkább letölthető változatban jut el a közönséghez. A digitális jelfeldolgozás fizikai modellező algoritmusai lehetővé teszi, hogy szimuláljanak hangzásokat, így egy cuccban számtalan ismert és kedvelt hangszert és hangszínt meg lehet találni, anélkül, hogy az összes hozzájuk szükséges készüléket valójában be kéne szerezni. A saját beállításokat tárolni lehet és tetszőleges időben újra előhívni, ráadásul olyan effektusokat is meg lehet velük csinálni, amit az analóg eszközök korlátjai nem tesznek lehetővé. És mégis, sokan esküsznek rá, hogy a digitális kütyük hangjában mindig van valami „mű”. Visszagondolva a Line6 Variax gitár próbájakor a fele hangszín elég meggyőző volt, a másik fele viszont érezhetően kicsit mű számomra, főleg az akusztikusok. Én nem akarok ebben állást foglalni, hiszen vegyesen használom őket. Kétségtelen, hogy az alsó és a középkategóriás digitális cuccokban gyakran érezhető valami nem odavaló, ezt magam is tapasztaltam. Főleg olyankor, mikor több, különböző gyártmányú, digitális jelfeldolgozással dolgozó effektet/processzort kapcsoltam egymás után. Indokolatlan torzítások, zajok, recsegések jelentkeztek. A Digitech egyik technikusa, akinek írtam az ügyben, azt állította, hogy ez sajnos bizony előfordul ezeknél a küyüknél. Gondolom, a stúdióminőségű felszerelések már – remélhetőleg – mentesek tőle. Ezektől eltekintve kényelem és rugalmasság szempontjából egy digitális multieffekt verhetetlen, ha valakinek sokféle hangzást kell élőben is reprodukálni. Ha azonban kialakul egy jellegzetes hangzásvilág, amihez nem szükséges ezerféle különböző effekt és hangszín, alighanem jobban jár, ha egyszerűbb analóg effekteket használ a gitáros. Végül csak kilyukadok oda, ahová indultam: az analóg pedáloknál az egyik hátrány, hogy a zenésznek meg kell jegyeznie a beállításokat. “Az semmi”, legyinthetünk rá. De várjunk csak… van mondjuk 3-4 pedál, mindegyiken 3-4 szabályzó. És néha már kicsit máshová tekerve se hozza épp azt a hangzást, amit előzőleg eltaláltunk… mindezt egy koncerten, ahol nincs sok idő a számok közt vacakolni vele… Ezt felismerve kezdte el készíteni a Pedal Labels azt a kis „puskát”, amit ráragaszthatsz a pedálodra és bejelölheted rajta, milyen állásban...

Léggitár, szó szerint

Ahogy Hamlet mondja: ”Több dolgok vannak földön és egen, Horatio, mintsem bölcselmetek álmodni képes.” És tényleg. Mi indított arra valakit, hogy az ipari pneumatikus automatikát összeházasítsa egy gitárral? Ki tudja? A készülék tökéletesen értelmetlen, mint hangszer. Ellenben jól meglepően néz ki (főleg, ha valaki szereti a lila neonokkal moddolt gagyi PC/autótuning dizájnt) és érdekes látni, hogy működik. A beépített 60 pneumatikus szelep és dugattyú segítségével, amelyet egy mikrokontrolleren keresztül MIDI-ről hajtanak meg, képes némi gitárszerű hangzásra. Ráadásképpen van még három dugattyú, ami egyfajta ritmust tud csinálni hozzá, már amennyiben a pneumatikus sziszegések és kattogások annak nevezhetők. Ha behangolták volna, talán az én mesém is tovább tartott volna… 🙂 Forrás: Guitar Fail Design News TV: Clippard Demonstrates Pneumatic Guitar from UBMDeusM on Vimeo....

Martin kétnyakú akusztikus gitár!

A Martin cég az akusztikus gitárok világának egyil legrégebbi és legelismertebb szereplője. Az idei NAMM kiállításra egy különleges, egyedi, kétnyakú akusztikust mutattak be, melynek egyik nyaka hathúros, a másik 12 (ami már önmagában is kihívás egy akusztikusnál a nagy húrfeszítés miatt)....

Nyomtatott gitár

Az új technikák mindig érdekeltek. Kísérletezni jó – még ha elsőre a megszokással, józan ésszel ellentétesnek is tűnhetnek a próbálkozások. A 3D nyomtatás viharosan fejlődik, a technológia egyre inkább széles körben elérhető lesz, a minősége és lehetőségei egyre javulnak. Ha valaki esetleg nem ismerné, mi is ez, röviden úgy lehetne összefoglalni: egy olyan nyomtató, mely festék helyet kis képlékeny műanyag pöttyöket köpköd, melyek szilárd tömbbé állnak össze, mindezt nem csak egy sík felületre, mint a papíros nyomtatók, hanem egy 3D-ben mozgó fejjel. Be kell adni a 3D tervet és a nyomtató azokra a helyekre pök, ahol anyagnak kell lennie, ahol meg nem, azt kihagyja. Így persze olyan abszurd dolgok is készíthetők, ami hagyományos megmunkálással nem (a mérnökök “bennszülött” alkatrésznek nevezik az olyan, hibásan megtervezett részeket, melyek egy másik alkatrész belsejében helyezkednek el, de csak úgy kerülhetnek bele, ha ott benn készítik el őket, ami a 3D technológia előtt gyakorlatilag csak a palackok belsejében hajómodelleket építő szent őrültek kiváltsága volt). 🙂 A kezdetekben elsősorban arra használták, hogy a gyártás előtt a különböző termék kinézetét modellezzék velük megfoghatóan. A ma elérhető technológia viszont már használati termékek gyártását is lehetővé teszi, kis, akár egy darabos tételben is, hiszen itt a darabszám nem igazán befolyásolja a költséget, a gépidő és az anyagfelhasználás ugyanaz minden esetben. Itt van egyik fajtájukról egy videó: És ilyen gitárt csinált 3D nyomtatással egy új-zélandi cég, a One61:   Azért nem mondhatnám, hogy ne fogadnám fenntartásokkal a 3D nyomtatóval készült gitártestet. Mivel elég sok gitárt használtam, javítottam és ugyan még kevésnél, de az építésbe is belekóstoltam, néhány dolog miatt kételkedek kicsit. Nem tudom, mennyire ellenálló és tartós egy ilyen anyag és a belőle készült struktúra. A gitároknál – és a basszusoknál még inkább – a húrok komoly erővel feszítik az egész hangszert és ez nem csak statikus terhelés, hiszen a játék során változnak ezek az erők valamelyest. A környezet változásai, a hő, a páratartalom, a mechanikai igénybevétel is hat rájuk. A gitárosok néha eléggé bevadulnak, a hangszer könnyen odaverődik valamihez, eldől, stb. A fa hangszerek esetében elég jól kidolgozott eljárások vannak, hogy lehet javítani őket – de mi a sorsa egy ilyen nyomtatott gitárnak? Mennyire bírja hosszú távon az igénybevételt? A másik a hangzás. Hiába mondják sokan, hogy elektromos gitárnál a fának nem nagyon van szerepe – ez tapasztalatom...

Mennyit érhet egy gitár?

Bostonban, ahol ideiglenesen lakom, van egy jó kis hangszerbolt, Mr. Music a neve. Nemrég az eBay boltjukban megjelent egy gitár: egy 1959-es Gibson Les Paul. A gityó Jay Giels tulajdona, aki a róla elnevezett banda alapítója és gitárosa volt. Kövezzetek meg, én most hallottam életemben először ezt a nevet. Ez persze általában nem minősít egy bandát vagy zenészt, arra már rájöttem, hogy itt Amerikában rengeteg olyan jó zenész van, akiről mifelénk otthon nem nagyon hallani. Rákerestem hát Youtube-on. Belehallgattam tucatnyi zenéjükbe és nem nagyon estem a szék mellé. A nyolcvanas években voltak népszerűek, stílusuk valahol a kaminonos-rock és szintipop keveréke lehetett. Még akkoriban se mondható egyedinek vagy ütősnek. Egynek jó, nem mondom, hogy nagyon gyenge, de semmi különös. Radásul nem is lehettek valami nagy sztárok, eltekintve attól, hogy bostoniak, ezért talán a helyiek számára többet jelentenek. Volt egy No. 1. slágerük 1981-ben, a Centerfold. Hát izé… kellemes kis szórakoztató zene, de semmi több. A gitár ráadásul messze nem az eredeti állapotú. Tudvalevőleg az ilyen vintage gitárok esetén kétféle felhasználás van: gyűjteményi és zenészi. A zenész inkább azzal törődik, hogy jól játszható legyen a hangszer, ha kell, kicserél benne ezt-azt, javíttatja, felújíttatja. A gyűjtőnek majdnem mindegy, mennyire jó zenélésre az a gitár. A vintage gyűjtemények lényege: az eredetiség. Minél ritkább, minél legendásabb a hangszer, annál érdekesebb és értékesebb – de lényeges, hogy minden eredeti legyen rajta. Már egy kisebb javítás is, ami például akár csak egy potmétert vagy egy hangolókulcsot megváltoztat rajta, egy igazi gyűjtő számára jelentősen elértékteleníti a gyűjteménye szempontjából. Az emlegetett gitárt utólag ugyan visszaállították az eredeti formájába – de rengeteg változtatással. A fényezése teljesen új, a hangolókulcsok is, a híd, a pickupok… tehát nagyon-nagyon messze van az eredetitől, még ha látszatra úgy is néz ki. Ezek után tippelje meg valaki, mennyi lehet a kikiáltási ára. Na? Nem, alálőttetek. Úgyse találjátok ki. 250 000 dollár, azaz 55 millió Ft körül. Nem értem. Rengeteg gitár volt a kezemben, nagyon drága vintage gitárok is. Volt alkalmam kipróbálni sok különleges és igen jó hangszert. Nagyjából arra a következtetésre jutottam, hogy van egy bizonyos minőségi szint, ami felett egyszerűen nincs tovább, nagyjából minden gitár egyforma jó, csak másmilyen stílusú, hangzású, karakterű. A csúcs nagyjából a 3-4000 dollárnál már megkapható. Ami ennél jóval több – hát, az már csak valami mánia, esetleg az extra finom...

Így készül a Fender Stratocaster

A világ egyik legismertebb gitárjának gyártási folyamatát nézheted meg az alábbi videón:...

Meghalt a hangerő atyja

Jim Marshall, “a hangerő atyja”, aki 50 évvel ezelőtt megalapította a Marshall Amplification céget, 88 éves korában meghalt egy angliai hospice otthonban.

A gitárosok örök dilemmája

A gitárosok örök dilemmája: miért van hat húrhoz csak négy ujj lefogni? Páran már megoldották a dolgot ötre bővítve (Jeff Healey szegény, isten nyugosztalja)… Egy német magazin Photoshop-fusizása jóvoltából most megismerhetjük a hatujjú gitárost!...

Nem lehet elég korán kezdeni :)

Tíz év körüli gyerekek nyomják a rockot 🙂 szólógitárosuk ráadásul kislány!

Apple gitár :)

Nem, ezt nem Steve Jobs találta ki. De jó poén… 🙂...

Nyugodj békében, Jobs mester!

Meghalt Steve Jobs, az Apple alapítója és főnöke – igazi tech-guru, aki utat mutatott, inspirált, alkotott és életművével jelentősen megváltoztatta a személyi használatú technológiák és az ember viszonyát. Nem csak az informatikában és a kommunikációs eszközök technikájában hozott forradalmi újításokat, de a teljesen átalakította a zeneipart is. Az iTunes alapjaiban változtatta meg azt a módszert, ahogy zenét lehet vásárolni. Indirekt módon a gitárosoknak is hozott jelentős újításokat Jobs. Az iPhone és az iPad manapság számos hi-tech kütyüvel kiegészíthető, komplett effektprocesszor és home recording alkalmazások léteznek rá, hogy a hangolókról, skála- és akkordtáblázatokról, metronómokról ne is beszéljünk. Tudok olyan gitárosról, aki nem is használja a pedáljait próbákon vagy otthoni felvételeken, hanem az iPhone-járól futnak az effektek. De ezen túl már léteznek olyan szintetizátorok is, melynek kezelőfelülete egy iPad, eleve tartalmazzák a szükséges dokkolót. Nemrég pedig egy érdekes, de kissé még gyerekcipőben járó fejlesztést láttam: egy pedállal egybeépített dokkolóba helyezve az iPad wah-wah pedálként funkcionál.   Ezt a cikket pedig egy Macbook-on írom. 🙂...

Lézer pickup?

Új technológiát mutatott be LPD (Laser Pitch Detection) néven a német M3i Technologies. Minden húr alatt egy-egy lézersugarat használ az érzékeléshez a nyereg és a híd közt és fotoszenzorral figyeli a visszatérő sugarat. A húr lefogásakor a lézersugár útja megszakad, a rendszer pedig a visszatérő sugárból kiszámítja a lefogott hang magasságát, még mielőtt megpengetné a zenész. A hídnál vannak a lézerdiódák, melyek a húrokkal párhuzamos sugarat bocsátanak ki a nyeregig. Ugyanott helyezték el a fotószenzorokat, melyekkel a lenyomott húrról visszaverődő sugár hosszát mérik, a hangmagasság kiszámításának késése mindössze 1ms. Az elv bármilyen húros hangszerre alkalmazható, a készülék jól működik basszusgitárral is. Mivel a valós hangmagassághoz nincs köze a mérésnek, ezért érzéketlen a hangolásra. Természetesen ez önmagában nem elég, hiszen a hangmagasság mindössze egy a hang sok paramétere közül, ezért a húrlábnál el kell helyezni egy piezo érzékelőt is, hogy a dinamikát és húrnyújtásos hajlításokat, a vibrátót képes legyen érzékelni. A mérés multiplexelt rendszerű, ezért egy adott pillanatban mindig csak egy lézer aktív, elkerülendő, hogy összezavarja az érzékelőt. A lézer csak egy tizedmásodperc töredékéig aktív. A teljesítménye 500 milliwattnál kiseebb, a diódá védőáramköre korlátozza a ráadott teljesítményt. Az alacsony teljesítményfelvétel lehetővé teszi, hogy a rendszer elemről üzemeljen. A folyamatosan látható lézerény teljesítménye mindössze 1 milliwatt, így biztonságosabb, mint egy lézermutató, DVD lejátszó vagy a diszkós lézerek. Az LPD pickup vezetéknélküli kapcsolattal is működik, Bluetooth használatával akár egy okostelefonos applikációval is képes kommunikálni. A rendszer MIDI kompatibilis és a fejlesztők szerint akár még a Gitár Hero nevű műgitározós játékkal is használhatók lesznek az igazi hangszerek (haha, micsoda fantasztikus előny ez egy gitárosnak!) Az M3i közlése szerint a technológia még fejlesztés alatt áll, de jövőre piacra akarják dobni. Hát, vannak kétségeim. A cucc elég érdekes és újszerű, de már volt valami ilyen ultrahangos változatban. Nem volt hosszú életű Nézzük, mi az előnye: gyors pontos jó a tűrése vezetéknélküli cool az a piros fény a fogólapon 🙂 Mi a hátránya: bonyolult, mivel dupla érzékelőt használ (lézer+piezo) nagyon speciális, nehéz egy meglévő gitárt módosítani a fentiek miatt feltehetően drága Kérdés, hogy a fentie előnyök valóban jelentősek-e? Azt mondanám, nem. Létezik már olyan vezetéknélküli MIDI rendszer, méghozzá éppen magyar fejlesztés – mint a legtöbb eddigi jól sikerült MIDI rendszer is -, mely olyan gyors, hogy gyakorlatilag nem érezhető semmi késés, a leggyorsabb shredder stílust is kiszolgálja. Ehhez mindössze egy...