recent from 15 Hangszer és tartozék gyártók szakmai innovációs találkozója

A találkozó szakmai, nem a nagyközönségnek szól, legalábbis ez derült ki a rövid telefonbeszélgetésből, amit a szervezővel folytattam.

recent from 12 Kartoncaster

Írtam már jónéhány alternatív anyagról, amit fa helyett használnak gitároknál és készülőben van egy átfogó cikk is ezekről.
Na, de Fender Stratot építeni – kartonpapírból? Nem túl beteg ötlet ez?

recent from 18 Egy gitárkészitő emlékére

Régóta tartó, súlyos betegség után elment közülünk Veress József, a Verbum Gitár alapítója, gitárkészítő.
A magyar egyedi gitárkészítésben úttörő szerepe volt a CNC használatának elfogadtatásában.

recent from 167 Gitár történelem: A Fender Telecaster – 1. rész

Leo Fender olyan eszközt adott a gitárosok kezébe, amely felforgatta zenélés addig megszokott módját, új műfajok létrejöttét, új hangzások kialakítását tette lehetővé. A művészet eszköze átalakította magát a művészetet, korszakváltást indított el.

Boldog Születésnapot, Mark Knopfler!

Mark Knopfler augusztus 12-én 63 éves. A Dire Straits alapító gitárosa, a jellegzetes, tiszta Stratocasteres hangzással és rockban szokatlan, egyedi fingerstyle (három ujjal penget) stílussal hamar a zene élvonalába került. Egyszerűnek tűnő, de kidolgozott és eltalált zenei alapok, dallamos és finoman technikás, hatalmas dinamikával és rengeteg apró mesterfogással játszott szólók jellemezték a hetvenes évek végén feltűnt együttest. Akkoriban testvérével, Daviddel együtt zenéltek, aki maga is jó gitáros és dalszerző, de valahogy sose tudott kilépni ismertebb és ambíciózusabb bátyja árnyékából. Mark Feuder Knopfler magyar származású, apja magyar zsidó építész volt, anyja angol. Apjának még idejében sikerült a nácik fokozódó befolyása miatt elhagynia a fasizálódó Magyarországot, 1939-ben sikerült elhagynia és Angliában telepedett le, Blyth városában Northumberland-ben, ott ismerte meg gyerekeinek későbbi anyját. Mark egyébként balkezes, de gitárosként jobbkezesként játszik, állítása szerint a nyújtásban sokat segített, hogy a bal kezének ujjai erősebbek, mivel akár két húrt is egy egész hanggal el tud nyújtani (eegen, magam is tapasztaltam, mennyire nem egyszerű ez, mikor próbáltam az ő zenéit játszani). Egyedi ujjpengetéses stílusa állítólag egy véletlennek köszönhető, mikor 1973-ban Londonban egy éjjel barátaival zenélgetett, az egyetlen használható hangszer egy rozzant, görbe nyakú akusztikus volt, amit nagyon vékony húrokkal húrozott fel, hogy használható legyen, de még így se nagyon sikerült megszólalásra bírni, csak akkor, ha ujjal pengette – állítása szerint ekkor fedezte fel magának a saját későbbi stílusát. Blues, folk (skót-ír), country, hardrock, jazz elegyedik zenéjében, mely azonnal felismerhető néhány hangból is, ahogy jellegzetes, kissé érdes, mély hangú, elbeszélő stílusú éneklése is. Nekem személyesen egyik nagy példaképen és kedvenc gitárosom. Magam nem vagyok egy szenvedélyes rajongó típus, de talán az ő zenéje és stílusa volt mindeddig a legnagyobb hatással rám. Legtöbbet használt hangszereim a Strat stílusú gitárok és hasonló Fender Vibrolux Reverb erősítőm van (sajnos már csak a „reissue”-modellre futotta), mint amit a kezdetekben ő is sokat használt. Mark Knopfler weboldalak: MarkKnopfler.com Mark-Kopfler-news Mark Knopfler a Facebookon Mark Knopfler a Myspace-en Mark Knopfler az iMDB-n (filmzenéi) Mark Knopfler a magyar Wikipédián Néhány érdekes tény Mark Knopflerről: Több mint 130 gitáron játszott (ez nem jelenti azt, hogy most ennyi van neki, nem gyűjtő típus, minden hangszerét használja és mindnek megvan a helye egy-egy dalban. Természetesen legismertebb a tiszta Strat hangzása, alulról a második pickup állásban, ami a kezdeti lemezeken legtöbbet volt hallható. Később a Fendert Schecterekre cserélte,...

Lézer és retro

Építése során integrálta ezeket a szenzorokat a gitár testébe, gyakorlatilag a fedlapba. Hét szenzor került bele, melyek hajszálvékony üvegszálak és gyakorlatilag a festés-lakkozás előtt illesztették a helyükre, így végül teljesen láthatatlanok maradnak és gyakorlatilag a gitár fedlapjának részéve válnak. A pickupoknak teljesen egyenletes az érzékelése egész 20 kHz-ig.

Videózás gitárnyakon, mobillal

Nemrég a Gyakorikérdéseken valaki azt akarta tudni, hogy lehetne egy mobilt rögzíteni a gitár nyakára (konkrétan inkább a fejre), hogy ilyen videót tudjon készíteni. A dolog nem túl bonyolult, én 2 perc alatt összedobtam valamit. Kell hozzá egy ehhes hasonló úgynevezett egykezes szorító (ez könnyű és műanyag, szemben a fémből és fából készült hagyományos asztalos szorítókkal, melyek nehezek). Ebbe kell belefogni a mobilt, persze tokostul. Ennek a vékony sínjét – valami alátét, papír, textil, bőr közbeiktatásával, hogy fel ne sértse a fényezést – rá kell szorítani a gitár fejére egy rugós szorítóval, például valami ilyesmivel. És már kész is. Nekem kicsit másfajták voltak itthon, de az is éppúgy megteszi, az eredmény itt látható: Most már csak valami jót kéne játszani. Hajrá! 🙂      ...

Gitár GYIK

Ez az oldal azért készült, mert egy ideje figyelem a magyar GYIK oldalt gitár témában és elképesztő mennyiségű alapvető tájékozatlanságra utaló kérdést és szintén nagyon sok helytelen, felületes, félrevezető választ láttam. Szeretném segíteni a kezdő, gyakorlatlan gitárosokat, gitárt vásárlókat, gitározni tanulókat azzal, hogy itt összefoglalva válaszokat adok a legfontosabb tudnivalókról. Igyekszem viszonylag egyszerű, de pontos és részletes információt adni.

Gitár vagy macska?

Nemrég egy megható történetet olvastam. Egy srác meghirdetett néhány Gibson és PRS gitárt a Craigslisten (a legnagyobb USA apróhirdetési oldal) azzal, hogy van egy Elvis nevű cicája, akinek sürgősen komoly húgycsőműtétre van szüksége. A műtét több mint 600e Ft-ba kerül és másképp nem tudja finanszírozni, ezért inkább eladja a kedvenc hangszereit. Nagyon meg tudom érteni, mivel nekem is volt cicám, ráadásul éppen olyan fekete, mint az övé és én is ezt tenném a helyébe. A cica, kutya és egyéb háziállat gyakran családtag és nagyon sokat jelenthet, míg egy gitár, bármilyen szép és jó is, mégiscsak egy pótolható tárgy. Ti megtennétek?...

A Gibson állásfoglalása “bűnügyben”

    Nemrég megírtam, hogy az USA igazságügyi minisztériummal elért egyezségben a Gibson elfogadta a bűnösségét és büntetést fog fizetni. Most látott napvilágot a Gibson közleménye, ők hogy látják a dolgot. Henry Juszkiewicz CEO arról nyilatkozott, hogy a pereskedés sok millió dollárba és rengeteg elvesztegetett időbe került volna. Ezért mentek bele ebbe az egyezségbe, mely lehetővé teszi hogy mielőbb visszaálljon a gitárok gyártásának szokásos menete. A második lefoglalás során elkobzott alapanyagokat még vissza is kapják és az egyezség lehetővé teszi, hogy továbbra is importáljanak rózsafát és ébenfát Indiából. Azonban szemben azzal a hivatalos állásfoglalással, hogy „ a kormány megerősíti, hogy a Gibson együttműködött a hatóságokkal a Fish and Wildlife Service által vezetett nyomozásban” valójában az történt, hogy két esetben is kíméletlenül lerohanták a céget fegyveres SWAT felszerelésű rendőrök, kiparancsolták a dolgozókat a munkahelyükről, leállították a termelést, elkoboztak rengeteg dolgot, mintha csempészáru lenne és olyan fenyegetéseket helyeztek kilátásba, hogy erőszakkal beszüntetik a termelést. A igazgató szerint a Gibson indokolatlanul vált ilyen támadás célpontjává és az ügy úgy is rendezhető lett volna, ha a kormány egy illetékes képviselője kapcsolatba lép a céggel. Ehelyett a kormány erőszakos és ellenséges módon a hatóságok teljes erejével csapott le, felhasználva több fegyveres erőszakszervezetet, ezzel millió dolláros költségeket okozva az adófizetőknek és egy számos amerikai állampolgárt foglalkoztató céget hátrányos helyzetbe hozott a piaci versenyben. Ez a demonstráció egy fokozódó trend része, melyben a kormány arra törekszik, hogy a szabályzást kriminalizálja és úgy kezeljen amerikai cégek, mintha drogdealerek lennének. Ez helytelen és inkorrekt eljárás. „Elszántan és keményen dolgozni fogok, hogy helyrehozzam azt az egyenlőtlenséget, amit ez a törvény lehetővé tesz és biztosítsam az egyenlő elbánást, és hogy a törvényt arra használják, amire szánták: megállítani a rosszfiúkat és megszüntetni az valódi erdőirtásokat bolygónkon.” A teljes nyilatkozat itt elolvasható, benne a hatóságokkal folytatott levelezés egy részévek és részletes kimutatásokkal a kérdéses faáruval kapcsolatban....

Miről szól? Knopfler: Boom, like that

Nem mondom, hogy perfekt vagyok angolból, de elboldogulok. Azért még mindig akad jópár angol dalszöveg, melyet vagy nem teljesen értek, vagy ha a szavakat értem is, nem áll össze mindig, miről szól. Ez részben annak köszönhető, hogy a dalokban sok a szleng és/vagy a szimbolikus, költői utalás, amit néha magyarul se könnyű kibogozni. Így gyakran megesett, hogy hallgattam vagy magamban dúdolgattam egy dalt, énekelve a szöveget, de nem is gondolkodtam azon, hogy miről szól, aztán egyszer csak meghökkentem, hogy oké, akkor mi is ez az egész? Ti hogy vagytok ezzel? Mivel ilyenkor szeretném tudni, mi alapján született a dal és mit is akar kifejezni, elkezdtem utánanézni a neten. Találtam is pár oldalt, ahol az emberek megosztják egymással a véleményüket a dalokról – néha egész pontos információk, máskor pusztán egyéni elképzelések alapján. Songmeanings Songfacts Gondoltam, időről-időre én is felteszek párat, hátha nektek is érdekes lesz. Amivel elkezdődött nálam, az egyik kedvenc Mark Knopfler dalom, a Boom, like that. Knopfler szövegeivel gyakran bajban vagyok, a szavakat értem, de nem igazán áll mindig össze a teljes mondanivaló. Ezzel a számmal fokozottan így voltam. Utánanéztem hát és alaposan meglepődtem: a dal Ray Kroc cseh származású amerikai üzletemberről szól, aki éttermi turmixgépek eladásával foglalkozott, ennek során futott össze az akkor még csak néhány éttermes McDonalds-al San Bernardino-ban. Megtetszett neki, hogy egyszerre 8 gépet is vettek tőle és úgy gondolta, ebből lehetne nagy, kiterjedt üzletet csinálni, hiszen minden franchise üzletnek eladhatna belőle. A gyorséttermet tulajdonló fivérek éppen egy új kereskedelmi ügynököt kerestek, így Kroc csatlakozott hozzájuk, de hamar tele lett a hócipője a fivérek körülményes, óvatoskodó üzleti hozzáállásával, és nemsokára megvette tőlük az egészet, majd agresszív, nyomulós üzleti stílusával és a szabványosított, jól szabályozott működési eljárásokkal hamar terjeszkedni kezdett, Az ő üzleti filozófiája volt: ”This is rat eat rat, dog eat dog. I’ll kill ‘em, and I’m going to kill ‘em before they kill me. You’re talking about the American way of survival of the fittest.” Valahogy talán úgy lehetne magyarra fordítani, hogy “Ember embernek farkasa, kinyírom őket, mielőtt ők nyírnak ki engem, ez az amerikai módja annak, hogy a legerősebb maradjon életben.” Knopfler ennek a folyamatnak a kezdetét énekli meg a dalban. És hogy ne maradjon ki a gitár se, amin játszik egy 1968-as Danelectro Silvertone 1452 Hornet.   I’m going to San bernardino...

Bűn és bűnhődés: a Gibson beismerte (?)

A Gibson ezért büntetésként 300 000 dollárt fizet, valamint 50000 dollár hozzájárulást a Nemzeti Hal- és Vadállomány Alapítványnak, melyet a természetvédelem népszerűsítésére fognak fordítani, továbbá lemond a 286 844 dollár értékű lefoglalt ébenfa és egyéb anyagok visszaköveteléséről.

Tíz híres gitárszólam

A GuitarSquid magazin feltett tíz Youtube videót, melyen ismert számokból csak a gitárszólam hallható, nagyon tanulságos. Egyrészt sokat segít, ha valaki épp ezeket a számokat tanulja, másrészt azt is hallani engedi, hogy azért a nagyok is követnek el néha apróbb kis bakikat. 🙂 A lista: Tony Iommi ritmusgitár riffje az  “Into the Void”-ban   Mark Knopfler gitárrészei a “Money For Nothing”-ban (egyik kedvencem!)   Eric Clapton szólórészei a Beatles’ “While My Guitar Gently Weeps” számában   Vernon Reid gitárszólama  “Cult of Personality”-ban   Pete Townshend gitárszólama “Who Are You”-ban. Kiváló dinamikai gyakorlat!   Alex Lifeson gitárrészei a “Limelight”-ban, kicsit hallatszik a többi szólam is, de nem vészes.   Eddie Van Halen gitározása a “Panama”-ban.   Keith Richards és Brian Jones’ gitár és szitár szólamai a  “Paint it Black”-ben. Érdekes, mindig csodálkoztam, hogy játszhatták ezt fel, de arra nem gondoltam, hogy szitár volt…   Jimmy Page elektromos gitárja a  “Ramble On”-ban. Érdekesek a gerjedések…  és még a hangolás is jól szól az elején 🙂   Malcom és Angus Young’s ritmusgitár részei a  “Let There Be Rock”-ban.  ...

Gitár történelem: Gibson, 2. rész

Tudom, fura, hogy a már bemutatott 3. rész után következik a 2. fejezet, de akkoriban Les Paul évfordulója tette aktuálissá azt, hogy kicsit ugorjak a sorrendben, azonban most bepótolom: az alábbi írásban a Gibson cég megalapításától a Les Paul-időszakig tartó korszakot mutatom be. A cég első műhelye a megalapítás után egy volt péküzemben kapott helyett Kalamazoo belvárosában, ekkor 13 ember dolgozott a kis induló cégnél. Innen azonban hamarosan átköltöztek egy másik, közeli épületbe, ahol 1911-ig működtek. Akkoriban a mandolin volt a legnépszerűbb húros hangszer és a piaci igény olyan jelentős volt Gibson mandolinjaira, hogy a gyár nem volt képes teljesíteni minden rendelést elegendő kapacitás híján, a bővítést azonban a helyszűke és a vasúti áruszállítási kapcsolódás hiánya korlátozta, így a bővítéshez másik épületet lízingeltek, ahová átköltöztek újabb 7 évre. 1916-ban megkezdték saját üzemük építését nem messze innen, melyben egy évvel később már el is indult a termelés, immár több mint 60 dolgozóval. A háromszintes épület közvetlenül a vasút mellett helyezkedett el, tágas volt és 67 évig szolgált otthonául a Gibson hangszereknek. Az akkoriban elterjedt ipari építkezési stílust követve vasbetonból készült, hatalmas, acélkeretes ablakokkal, melyek a lehető legtöbb napfényt engedték be az üzemcsarnokba. A gyárat átjárta a frissen fűrészelt faanyag, a melegített csontenyv és a nitro-cellulóz lakk átható szaga. A gyárnak széntüzelésű kazánháza volt, ahol egyrészt fűtéssel látták el a csarnokokat, felhasználva a hulladékanyagokat is, másrészt gőzt is előállítottak a fa gőzöléséhez. A nyers fűrészárut külső tárolókban szárították 5-10 évig felhasználás előtt, innen kerültek a fűrészelőbe, ahogy egy jókora méretű szalagfűrésszel nagyjából formára vágták őket. A gőzölő részlegen történt a méretre vágott fák gőzölése és hajlítása. Itt készítették a különböző hajlítóformákat és préseket is. A gőzölőkamra saját fejlesztésű volt, egyszerre nagy mennyiségű fát lehetett elhelyezni és olyan biztonsági ajtaja volt, mint valami tengeralattjárónak. A kamra még a hatvanas években is üzemelt. A mintakészítő és tervező részlegben történt a mérnöki rajzok készítése és a sablonok előállítása. Ezek egy része vékony fémforma volt, melyet a fára helyezve használtak mintaként a forma kialakításához, mások térbeli modellek a fémrészek öntéséhez. Hosszú fémvonalzókat használtak a bund bevágások elkészítéséhez. Lloyd Loar, egy tehetséges fiatal mandolinművész és hangszerfejlesztő, akit a cég felfogadott új hangszerek kidolgozásához, saját kísérleti műhellyel rendelkezett. A gépműhelyben volt a legtöbb ipari masina, formára vágó asztalok, körfűrészek és egy jókora esztergapad, ahol a fémalkatrészeket az...

Óvakodj a juhartól!

A polírozás végeztével lehúztam a ragasztószalagot.
Sokkoló meglepetés volt, hogy egy jó darabon jött vele a lakkozás is… és így jártam a következőnél is, bármilyen lassan és óvatosan akartam felszedni a szalagot…

Gibson homokból

A gitárgyártók folyamatosan kísérleteznek újabb anyagokkal, készült már gitár acélból, alumíniumból, különféle kompozit anyagokból, de még betonból is. A nyaralás alatt én a homokkal kísérleteztem és Grado üdülőváros egyik strandján két este is építettünk fiatal segítőimmel egy-egy Gibson Les Paul-t, a másodikat meg is örökítettük. A gitár valódi kagyló berakásokat kapott. 🙂    ...

Nyari szunet

Tudom, kicsit gaz ekezet nelkul, de a Grado nevu olasz udulovarosban az egyetlen lehetoseg a net hasznalatara egy internet kavezo, ahol a helyi gepen nincs ekezetes billentyuzet. Gitarokat se lattam errefele, igy meg ezen a heten szunet lesz, de utana bepotom. 🙂...

Boldog Születésnapot, Brian!

Brian May, a Queen gitárosa 65 éves. Gitáros hangzása meghatározó a rock történetében, jellegzetes stílusa és a “Red Special” gitár, melyet édesapjával készített, kultikussá vált. A “Red Special” azért született, mert Brian nem engedhetett meg magának egy Les Pault, ezért aztán egy régi kandallóborítás fáját felhasználva készítették a különleges egyedi gitárt. A hangszer alapvetően tölgyfából van, mahagóni fed- és hátlappal és végül is egy üreges testű gitár. A hangszer 2 év alatt készült el olyanra, amilyenre szerették volna, a cél egy minden akkor kaphatónál sokoldalúbb hangzású és jobban használható gitár volt, mely kifejezetten jól használja ki a gerjedést. Érdekesség: tudtátok, hogy a Black Sabbath “When death calls” című számában ő játszotta a szólót? Forrás: UltimateClassicRock, Gitártechnika...

Nyerj ZT Junior erősítőt!

Aki meg akarja nyerni ezt az iskolatáskányi 35W-os erőlködőt, nem kell mást tennie, mint a ZT Facebook oldalát lájkolni és az üzenőfalukra posztolni ezt a mondatot, kiegészítve azzal, ő mit tenne… “If I had a ZT Junior amp I would…”...

Metálkölyök

Na, ilyenkor van az, hogy 45 éves fejjel rá kell jöjjek megint, egy kiskamasz simán lejátszana a színpadról… Ryan Siew 15 éves, ausztrál és ilyet tud… https://www.facebook.com/RyanSiewMusic/ Forrás: GuitarSquid...

Ötletes gitárrajz

  Az alábbi videón egy animált gitár ceruzarajz kel életre: Forrás: GuitarSquid...

Nyári szünet

Még egy Aktív Gitárnak is szüksége van néha kikapcsol(ód)ásra. 🙂 Olyankor nyaral és nem nagyon van netközelben. Nagyjából két hétig ritkábban fogok írni, előre is elnézést a szünetért....

Gitárfestészet

Nem, most nem a gitárok egyedi dekorációjáról akarok írni. A gitár, mint motívum a festészetben lesz a téma, konkrétan Michael Babyak műveiben. Ha jól sejtem, a pop-art egyfajta vonulata, nem tűnik túl eredetinek, ilyen stílusú képeket minden dekorációs áruhában találunk, de kétségtelenül jópofa és igényesen elkészített a műfajon belül, egy hangszerboltba, zenés klubba, de akár egy gitárrajongó falára is jó dekoráció. A képek egy kaptafára készülnek, valamelyik kultikus amerikai gitár van rajta egyfajta amerikai büszkeség-életérzés montázssal megcsinálva. Az eredeti festmények áráról nincs információm, a vászonra nyomtatott reprodukciók hatvanezer Ft körül vannak. Azt hiszem, üres marad a falam…   Forrás: GuitarSquid...

VW a shredder ellen

A Volkswagen Jetta legújabb reklámjában a “Fast vs. Fast” klipben a világ egyik leggyorsabbnak tartott shreddelője, John Taylor áll ki a turbómotoros népautó ellen: a vetélkedés arra megy ki, hogy a VW fogja-e gyorsabban befejezni a kört a pályán, vagy John a Dongó leshreddelését. Az egésznek persze semmi értelme, de látványos és érdekes választás az amúgy totál konzervatív és unalmas VW-től, főleg ehhez a totál konzervatív és unalmas autóhoz. 🙂 Ugye mondanom se kell, ki győz. 🙂...